Jajj lányok, ne haragudjatok, hogy csak most hozom. :| Az én hibám..:c Az egyik osztálytársammal maradtam 1 órát kondizni, és a cuccomat bezárták a szekrényünkbe, de kulcsot nem hagytak..:| Össze vissza rohangáltam, hogy megtudjam kitől kapok pótkulcsot, de a csávó rosszat adott, megint rohantam egy sort, mert nem nyitotta ki... végül feljött a termünkbe, és voálá, megoldotta. :D De 4-kor indultam el végül..:'D Mire hazaérem anyu itthon volt, és tanulnom kellett. ( Még így is elsunnyogtam holnapra egy dogára való tanulást, mert csak átolvastam..) De most már itt vagyok, élek, virulok, és hoztam még egy fejezetet.:D Jó olvasást!
Miután Eliza abbahagyta a sírást, elindultunk vissza mindketten az otthonunkba. A két 'őr' akikről mint később kiderült, Eliza bátyjai, hazavitték Zaynt, Niall, és Daisyt. Mikor beléptem a ház ajtaján, Daisy zokogva vetette magát a karjaimba. Olyan szorosan ölelt magához, mintha soha többé nem akarna elengedni.
- Istenem, Harry.. annyira aggódtam! Este beszélni akartam veled, de elaludtam, mikor éjszaka felébredtem, valaki állt az ágyam mellett. Nagyon féltem! Megragadott, és valamit a számhoz nyomott. Elájultam, és mikor felébredtem, már a csónakházban voltam Zaynnel. Istenem.. Zayn jól van? - ragadta meg a kezemet, és ujjait rákulcsolta az enyémekre.
- Miért ne lenne jól? - néztem rá furcsán, és valamiféle megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, szörnyen rossz előérzetem támadt.
- Szegény szörnyen köhögött... a poros levegő pedig csak rá tett egy lapáttal. -hajtotta le a fejét, és az ajkaiba harapott.
- Ne aggódj, biztosan nincs semmi baja. - simítottam végig a haján, majd egy tincset az orromhoz emeltem. Puha volt, és virágillatú. A délután további részét a nappaliban ülve töltöttük. Daisy mosollyal az arcán terült el a kanapén, míg én a zongora előtt ülve bűvöltem a billentyűket.
Daisy hosszú ujjai kecsesen túrtak a hajamba, míg másik kezével lágy vonalat húzott végig a kulcscsontomon. Fekete loknijai ráomlottak az vállaimra, ahogy előrébb hajolt, és orrával halványan végig simította az arcomat. Ekkor már elfordultam a zongorától, így ő a két lábam között állt. Még így, ülve is alig volt magasabb nálam. Formás mellei a mellkasomnak ütköztek. Halvány rózsaszín ajkai csókért esedeztek. Apró kezeit körbefonta a nyakamon, ezzel is közelebb húzva magához. Nagy lendülettel álltam fel, és vettem őt a karjaimba. Az emeletig cipeltem, majd ott gyengéden lehelyeztem az ágyra. Fekete szemei úgy csillogtak, mint a csillagokkal borított sötét égbolt.
Tudom, hogy Elizát 'ellöktem' magamtól. De Daisy más. Vele minden olyan.. egyszerű. És szép. Míg Eliza mögött Zayn Liam és Louis arca is figyelt, itt csak Louis halványodó, szomorkás ajkait látom. Amik jelen pillanatban, egyre kevésbé tűntek fel. Nem éreztem bűntudatot.
Daisy lágy csókokkal borította be az arcomat és a nyakamat. Én ezalatt kibujtattam őt a ruhájából, ami mostanra elég könnyen ment. Az elején még voltak problémáink ezzel. Sötét haja szétterült az ágyon, ezzel teljesen beborítva a hófehér huzatot. Heves, erőszakos csókot váltottunk, ajkai vágyakozóan jöttek az enyémek után, ha elakartam húzni. A levegő forrt, és a lélegzetvétel egyre nehezebben ment. A szobát Daisy halk, nőies sikolyai, és kéjes nyögései borították be, ahogy összefonódtak az enyémekkel.
Kezünket összekulcsoltuk, így hajtottuk álomra a fejünket. Szorosan magamhoz vonva tartottam, hogy ne legyen félnivalója. Tudja, hogy én mindig itt leszek neki.
Talán a sors fintora, hogy azt a nőt ölelem át, aki régen azt a férfit akarta, akit én is. Lehetséges, hogy egy ember két emberbe legyen szerelmes? Mert velem ez történt. Louis szerelme fájdalmas, nehéz, heves, de gyönyörködtető. Magához láncol, és nem enged el. Fölvisz az égbe, de azonnal le is taszít onnan. De mindent megad, amire szükségem van. Daisyé viszont gyöngéd, lágyan ragad magával, és hívogat. Könnyed, és egyszerű. Nincs semmi fájdalom, csak az élvezet. Mindkettő más, de mindkettőre szükségem van. Furcsa vagyok, igaz?
Hajnalban Daisy mocorgására ébredtem. Karcsú, mezítelen testét megvilágította a nap néhány rakoncátlan sugara, ahogy beszökött a szobába. Nem vette észre, hogy ébren vagyok. Halvány mosollyal az ajkain vett magára egy tiszta ruhát, majd kezdte el hajtogatni a tegnap eldobált ruhadarabokat. Mikor egy pillanatra felnézett, tekintetünk összetalálkozott. Mosolya még szélesebb lett, ezzel egyetemben az enyém is megjelent.
- Jó reggelt. - suttogta halkan.
- Neked is. - ültem fel, így a takaró a derekamig lecsúszott. Ezzel láttatva férfias felsőtestemet. Daisy kissé kipirult, és szemeit lesütötte. Rekedtes kuncogással fejeztem ki, mennyire tetszik amit tesz. Még mindig pirulva ugyan, de most már rám nézve ült le mellém az ágyra.
- Csinálok reggelit. - lehelt apró csókot ajkaimra, majd felállt. De én egy gyengéd rántással az ölembe húztam őt, és elmélyítettem a csókunkat. Gyenge ütésekkel próbált meg eltolni magától, mire csak még szorosabban húztam magamhoz. Ajkai elnyíltak, és nevetni kezdett, mire elengedtem.
- Jól van Harry! Ennyi elég lesz, különben nincs reggeli! - tette csípőre a kezeit, majd mosollyal az arcán elindult a konyhába.
- Azt nem élném túl. - nevettem fel, majd én is elkezdtem felöltözni.
Reggeli közben Daisy viszont már egy fokkal feszültebb volt.
- Mi a baj? - néztem rá kíváncsian, mivel még egy falatot sem evett.
-Harry. el kell mondanom valamit. - tördelte az ujjait idegesen. Letettem a lekváros kenyerem a tányérra, jelezvén, figyelek. - De nem itt. - állt fel, és a kert felé vette az irányt.
Gyönyörű volt. Az udvar közepén egy hatalmas tölgyfa álldogált. A fű fényesen izzott a napfényben. A fa lomkoronájából madarak figyeltek minket, és vidám énekszóval köszöntöttek minket. Daisy a fa mellé állt, és nekidőlt a hatalmas törzsének.
- Harry, én... - nyelt nagyot. Nem tudta elkezdeni.
- Baj van? - ijedtem meg azonnal. Daisy nem szokott ilyen furcsa lenni.
- Nem, Harry ne aggódj.. én csak.. A te gyermekedet hordom a szívem alatt. - nézett a szemembe. A világ kettőt fordult velem, ha nem többet. Nem voltam felkészülve erre a hírre. Lefagytam. A testem lángolt, még is fáztam. " a te gyermekedet" - visszhangzott a fejemben. Az enyémet..
Boldog voltam. Hihetetlenül boldog. Daisyt magamhoz húztam, és lágyan megcsókoltam. Megpörgettem a levegőben, mire felnevetett. Azonnal megkönnyebbült, amint látta a reakciómat.
- Mióta? - húztam magamhoz újra, hogy a szemeibe nézhessek.
- Lassan két és fél hónapja. - mosolygott kedvesen. A szívembe eddig nem ismert melegség költözött. Karon ragadtam Daisy, és elindultam Zaynhez és Elizához. Nekik akartam először elmondani az örömhírt. Mikor azonban ajtót nyitott nekem az egyik rémült szobalány, a gyomrom összeszűkült.
- Jajj istenem, azt hittem az orvos lesz az végre! - szűkültek össze a szemei, majd a nappaliba rohant.
- Orvos? Minek kéne orvos? - értetlenkedett Daisy, nekem viszont kezdett megfogalmazódni a válasz a fejemben.
- Zayn úrfi rosszul van. De nem segített a gyógyszere.. megint rohama van. és nem csillapodik. Az előbb vért köhögött... - rohant el mellettünk egy másik szobalány egy edény meleg vízzel és tiszta törülközővel.
Talán erre szokták mondani, hogy amit az isten ad, azt el is veszi...
2013. szeptember 30., hétfő
2013. szeptember 23., hétfő
17. Fejezet - "Üres voltam. Mérhetetlenül üres. "
Fáradt voltam. A véres ruha mindenhol hozzám tapadt, ezzel még kényelmetlenebbé téve az amúgy sem kellemes utat. A folyópart túloldalán volt a csónakház, amit csak úgy tudtunk elérni, ha megkerültük az egészet, mivel csak egy helyen volt híd. Szerencsére autóval mentünk, de az autóba bekukucskáló járókelők arcára még így is kiült a halálfélelem véres ruháinkat látva. Meg is tudom érteni őket. Mikor végre megérkeztünk, már dél felé járt az idő. De a magas fák lombjai eltakarták a nap sugarai elől a folyó ezen szakaszát. A csónakház törött ablakain gyér fény vonzotta magához a kint fagyoskodókat. Apró bogarak próbáltak átjutni a nyílásokon a kecsegtető fényhez, de nem jártak sikerrel. Egy vékony szövetanyag állta útjukat. Ezzel csak még jobban hívogatva őket. Lassan közelítettük meg az apróbb, fából készült csónakházat. Az ajtó hangos, éles nyikorgással tudatta a bent lévőkkel, hogy társaságuk akadt. Bent 5 személy tartózkodott. Két kigyúr férfi, akik közrefogták Zaynt és Daisyt. Az ajtóval szemben pedig minden eddigi szenvedés okozója. Eliza.
Mérhetetlen düh, és harag lett úrrá bennem, mikor megláttam őt. Emelt fővel, diadalittas mosollyal nézett ránk. Szemeiben ott csillogott a felsőbbrendűség érzete. Hosszú lábait átdobta egymáson, és karba tett kézzel várta a mondandónkat.
- Megtettem amire kértél, Eliza! Engedd el őket! - léptem felé egyet, mire csak harsány nevetésben tört ki.
- És mégis mivel bizonyítod, kedvesem? Azt hitted, a véres ruhád elég bizonyíték lesz? Vagy mit hittél? Kézzel fogható bizonyíték kell.
- Én tudok adni. - nézett rá Niall, aki eddig csendben volt. Kihúzta az apróra összehajtogatott papírt a zsebéből, amiről nem tudtam micsoda, de rossz előérzetem támadt. Átadta a papírt Elizának, majd újra mellém lépett. Eliza hümmögve olvasta el a lapot, majd gúnyos mosolyra húzta ajkait.
- Szóval mégis csak megtetted. Megleptél Harry. Kósza könnycsepp hullott alá szememből, mikor Eliza a kezembe adta a papírt. " Louis Tomlinos, a halál beállta reggel 7:57 perc. Oka: Mély szúrt seb következtében túl sok vért vesztett. Nem lehetett megmenteni... " A szívem kihagyott egy ütemet. Miért nem mondta el Niall? Ezért kérte, hogy felejtsem őt el? Miért nem így mondta? Meg sem szoríthattam a kezét utoljára.. bár félő, ha megtettem volna, többé nem eresztettem volna el. Eliza vékony karjai fontak körbe hirtelen. Szorosan húzott magához, és úgy suttogta a szavakat, melyektől kirázott a hideg.
- Te és Én.. Boldogan fogunk élni.. Együtt.. Örökké! - Ha ellenkezel, nem engedem el a többieket.. - suttogta ajkaimba, majd lágyan megcsókolt. Nem ellenkezhettem. Hagytam, hogy ajkai lassú játékra hívják az enyémeket. Eközben intett a két gorillának, hogy vigyék ki Zayn, Daisyt, és Niallt. Nem ellenkeztem, nem is akartam. Semmi értelme nem lett volna már. Louis nincs többé, Daisy és Zayn elmehetett. Kit érdekel, velem mi lesz most már?
Eliza eközben megfosztott a zakómtól, és a nyakkendőmnél fogva húzott közel magához. Elterültünk a széles kanapén. Apró ajkai folyamatosan csókért könyörögtek, amiket meg is adtam neki. Hosszú, vékony ujjai ingem alá kalandoztak. Bejárva ezzel minden porcikámat, amit elért. Végighúzta körmét a hasfalamon, majd egy rántással tépte le rólam az ingemet. Felemelkedtem ,hogy ránézhessek az arcára. Ám ekkor, két meggyötört, fájdalmas mosollyal díszített arc bámult vissza rám. Louisé... és Liamé.
Louis immáron üveg kék szemei fájdalmasan csillogtak, ajkai halványan lefelé gördültek. Liam ajkai viszont keskeny vonallá húzódtak össze. Mindig ilyen arcot vágott, mikor megpróbálta visszatartani a könnyeit. És ekkor, eszembe jutott miért látom az ő arcát is..
Visszaemlékezés..
- Harry! De rég láttalak! Hogy vagy? - lépett elém Liam, majd jó szorosan megölelt.
- Megvagyok.. köszönöm. - mosolyogtam rá halványan. Dehogy voltam jól.. Louis ekkortájt ment el. Eléggé magam alatt voltam.
- Liam, nem mintha nem tudnám, meg minden, de miért is vagyunk ma itt? - néztem rá zsebre dugott kézzel. Liam ajkai vékony csíkká préselődtek össze. Szemeiben valami megmagyarázhatatlan érzelem csillant meg egy pillanatra.
- Tudod, Zayn és Eliza esküvője..Vagyis ez inkább a hivatalos leánykéső.. - fúlt el a hangja mondandója végére.
- Ó tényleg! Már emlékszem. De hisz ez egy jó hír! Nem igaz? Zayn végre boldog. 2 éve mást sem csinál, csak Elizát hajkurássza. Őszintén megmondom, már nem bírtam kivárni mikor adja be a derekát az a lány! - bólogattam bőszen, majd kortyoltam egyet a vörösboromból.
- Ja.. igen. Szerencsés.
- És te nem akarsz megnősülni, Liam? A te apád nem szokta két percenként megkérdezni, hogy mikor hozol már 'asszonyt a házhoz'? - nevettem el magam, majd a vállára csaptam. Liam azonban nem nevetett velem. Ajkai keserű mosolyra húzódtak, majd mikor belenéztem a szemébe, mindent megértettem.
- De hisz te.. te szerelmes vagy Elizába! Istenkém! - kaptam a fejemhez.
- Örülök, hogy végre rájöttél Styles, de kérlek ne tudasd mindenkivel..
- Sajnálom.. de ő már másé. Szerintem keress valaki mást. - tettem vállára kezem bátorítóan, de csak egy lemondó sóhaj volt a válasz.
- Nincs más.. helyette.. nem lehet mást találni. - szívta be a levegőt élesen. Beletúrtam a hajamba, és próbáltam kitalálni valamit, mivel tudnék neki segíteni. De ebben a helyzetben, nem lehetett mit tenni. Az egyik legközelebbi barátja nemsokára felségül veszi azt a nőt, akibe fülig szerelmes. Ez ellen nem tehetünk semmit.. Zayn boldogságát pedig a világ minden kincséért sem lennék képes feláldozni. Akármennyire is szeretem Liamet.
Hát persze... Nem tehetem ezt! Hiába kéri ezt tőlem Eliza. Liam szereti őt, én pedig Louist. Akit igaz, soha többé nem fogok visszakapni.. de én akkor is hű kell maradjak hozzá. Felemelkedtem Elizáról, és mellé ültem. Tettemet értetlen tekintettel figyelte.
- Figyelj Liza.. gyönyörű vagy, okos, bájos, és nagyon kívánatos. De nem tehetem ezt. Nem most, és nem veled. Liam a barátom, és szeret téged. Emellett Zayn a férjed! Nem tudnék ilyen bűntudattal tovább élni. Hogy tudom, két barátom is szeret téged.. Kérlek, bocsáss meg.
- Harry.. annyira sajnálom. Én csak.. Annyira irigy voltam Daisyre! Ő mindent megkapott! Szépséget, amiért mindenki őt akarta. Hírnevet, Pénzt, Jómódú családot, és még téged is! Én mindig is tudtam, hogy te nem a nőkhöz vonzódsz. Ne haragudj, még régebb kihallgattam egy beszélgetésedet Louisszal.. és mindig az orra alá dörgöltem, hogy te soha nem fogod megkérni az ő kezét. Erre.. házasok vagytok! Nem tudom mivel vett rá.. de hihetetlenül mérges voltam. Hogy még így képes volt magához kötni téged.. én csak.. én csak meg akartam leckéztetni. Az elején csak azt akartam, hogy neki fájjon.. de az utóbbi időben Zayn teljesen elhidegült tőlem.. és úgy éreztem.. az még jobban fájna neki, ha téged vennélek el tőle.. és ha még ezek után velem is lennél.. beleőrülne a kínokba! Viszont tudtam, hogy te Louist szereted... és a fülembe jutott, hogy mennyire megbántott többször is.. és gondoltam.. ha írok egy levelet, amiben arra kérlek, tüntesd őt el.. azzal neked is segítek.. De annyira sajnálom.. nem hittem, hogy tényleg megteszed.. azt hittem, hogy felháborodva jössz majd el ide.. Én elengedtem volna Daisyt és Zaynt érted cserébe.. Úgy sajnálom, hogy erre kényszerítettelek! - tört ki belőle a hangos zokogás. Magamhoz vontam, és jó szorosan megöleltem.
- Tudom Liza.. Tudom.
- Kérlek Harry, bocsáss meg! - kezdett el újra zokogni, mire még szorosabban húztam magamhoz.
- Megbocsájtok. - suttogtam a hajába, majd homlokon csókoltam. Már nem voltam mérges. Már nem haragudtam. Üres voltam. Mérhetetlenül üres..
Mérhetetlen düh, és harag lett úrrá bennem, mikor megláttam őt. Emelt fővel, diadalittas mosollyal nézett ránk. Szemeiben ott csillogott a felsőbbrendűség érzete. Hosszú lábait átdobta egymáson, és karba tett kézzel várta a mondandónkat.
- Megtettem amire kértél, Eliza! Engedd el őket! - léptem felé egyet, mire csak harsány nevetésben tört ki.
- És mégis mivel bizonyítod, kedvesem? Azt hitted, a véres ruhád elég bizonyíték lesz? Vagy mit hittél? Kézzel fogható bizonyíték kell.
- Én tudok adni. - nézett rá Niall, aki eddig csendben volt. Kihúzta az apróra összehajtogatott papírt a zsebéből, amiről nem tudtam micsoda, de rossz előérzetem támadt. Átadta a papírt Elizának, majd újra mellém lépett. Eliza hümmögve olvasta el a lapot, majd gúnyos mosolyra húzta ajkait.
- Szóval mégis csak megtetted. Megleptél Harry. Kósza könnycsepp hullott alá szememből, mikor Eliza a kezembe adta a papírt. " Louis Tomlinos, a halál beállta reggel 7:57 perc. Oka: Mély szúrt seb következtében túl sok vért vesztett. Nem lehetett megmenteni... " A szívem kihagyott egy ütemet. Miért nem mondta el Niall? Ezért kérte, hogy felejtsem őt el? Miért nem így mondta? Meg sem szoríthattam a kezét utoljára.. bár félő, ha megtettem volna, többé nem eresztettem volna el. Eliza vékony karjai fontak körbe hirtelen. Szorosan húzott magához, és úgy suttogta a szavakat, melyektől kirázott a hideg.
- Te és Én.. Boldogan fogunk élni.. Együtt.. Örökké! - Ha ellenkezel, nem engedem el a többieket.. - suttogta ajkaimba, majd lágyan megcsókolt. Nem ellenkezhettem. Hagytam, hogy ajkai lassú játékra hívják az enyémeket. Eközben intett a két gorillának, hogy vigyék ki Zayn, Daisyt, és Niallt. Nem ellenkeztem, nem is akartam. Semmi értelme nem lett volna már. Louis nincs többé, Daisy és Zayn elmehetett. Kit érdekel, velem mi lesz most már?
Eliza eközben megfosztott a zakómtól, és a nyakkendőmnél fogva húzott közel magához. Elterültünk a széles kanapén. Apró ajkai folyamatosan csókért könyörögtek, amiket meg is adtam neki. Hosszú, vékony ujjai ingem alá kalandoztak. Bejárva ezzel minden porcikámat, amit elért. Végighúzta körmét a hasfalamon, majd egy rántással tépte le rólam az ingemet. Felemelkedtem ,hogy ránézhessek az arcára. Ám ekkor, két meggyötört, fájdalmas mosollyal díszített arc bámult vissza rám. Louisé... és Liamé.
Louis immáron üveg kék szemei fájdalmasan csillogtak, ajkai halványan lefelé gördültek. Liam ajkai viszont keskeny vonallá húzódtak össze. Mindig ilyen arcot vágott, mikor megpróbálta visszatartani a könnyeit. És ekkor, eszembe jutott miért látom az ő arcát is..
Visszaemlékezés..
- Harry! De rég láttalak! Hogy vagy? - lépett elém Liam, majd jó szorosan megölelt.
- Megvagyok.. köszönöm. - mosolyogtam rá halványan. Dehogy voltam jól.. Louis ekkortájt ment el. Eléggé magam alatt voltam.
- Liam, nem mintha nem tudnám, meg minden, de miért is vagyunk ma itt? - néztem rá zsebre dugott kézzel. Liam ajkai vékony csíkká préselődtek össze. Szemeiben valami megmagyarázhatatlan érzelem csillant meg egy pillanatra.
- Tudod, Zayn és Eliza esküvője..Vagyis ez inkább a hivatalos leánykéső.. - fúlt el a hangja mondandója végére.
- Ó tényleg! Már emlékszem. De hisz ez egy jó hír! Nem igaz? Zayn végre boldog. 2 éve mást sem csinál, csak Elizát hajkurássza. Őszintén megmondom, már nem bírtam kivárni mikor adja be a derekát az a lány! - bólogattam bőszen, majd kortyoltam egyet a vörösboromból.
- Ja.. igen. Szerencsés.
- És te nem akarsz megnősülni, Liam? A te apád nem szokta két percenként megkérdezni, hogy mikor hozol már 'asszonyt a házhoz'? - nevettem el magam, majd a vállára csaptam. Liam azonban nem nevetett velem. Ajkai keserű mosolyra húzódtak, majd mikor belenéztem a szemébe, mindent megértettem.
- De hisz te.. te szerelmes vagy Elizába! Istenkém! - kaptam a fejemhez.
- Örülök, hogy végre rájöttél Styles, de kérlek ne tudasd mindenkivel..
- Sajnálom.. de ő már másé. Szerintem keress valaki mást. - tettem vállára kezem bátorítóan, de csak egy lemondó sóhaj volt a válasz.
- Nincs más.. helyette.. nem lehet mást találni. - szívta be a levegőt élesen. Beletúrtam a hajamba, és próbáltam kitalálni valamit, mivel tudnék neki segíteni. De ebben a helyzetben, nem lehetett mit tenni. Az egyik legközelebbi barátja nemsokára felségül veszi azt a nőt, akibe fülig szerelmes. Ez ellen nem tehetünk semmit.. Zayn boldogságát pedig a világ minden kincséért sem lennék képes feláldozni. Akármennyire is szeretem Liamet.
Hát persze... Nem tehetem ezt! Hiába kéri ezt tőlem Eliza. Liam szereti őt, én pedig Louist. Akit igaz, soha többé nem fogok visszakapni.. de én akkor is hű kell maradjak hozzá. Felemelkedtem Elizáról, és mellé ültem. Tettemet értetlen tekintettel figyelte.
- Figyelj Liza.. gyönyörű vagy, okos, bájos, és nagyon kívánatos. De nem tehetem ezt. Nem most, és nem veled. Liam a barátom, és szeret téged. Emellett Zayn a férjed! Nem tudnék ilyen bűntudattal tovább élni. Hogy tudom, két barátom is szeret téged.. Kérlek, bocsáss meg.
- Harry.. annyira sajnálom. Én csak.. Annyira irigy voltam Daisyre! Ő mindent megkapott! Szépséget, amiért mindenki őt akarta. Hírnevet, Pénzt, Jómódú családot, és még téged is! Én mindig is tudtam, hogy te nem a nőkhöz vonzódsz. Ne haragudj, még régebb kihallgattam egy beszélgetésedet Louisszal.. és mindig az orra alá dörgöltem, hogy te soha nem fogod megkérni az ő kezét. Erre.. házasok vagytok! Nem tudom mivel vett rá.. de hihetetlenül mérges voltam. Hogy még így képes volt magához kötni téged.. én csak.. én csak meg akartam leckéztetni. Az elején csak azt akartam, hogy neki fájjon.. de az utóbbi időben Zayn teljesen elhidegült tőlem.. és úgy éreztem.. az még jobban fájna neki, ha téged vennélek el tőle.. és ha még ezek után velem is lennél.. beleőrülne a kínokba! Viszont tudtam, hogy te Louist szereted... és a fülembe jutott, hogy mennyire megbántott többször is.. és gondoltam.. ha írok egy levelet, amiben arra kérlek, tüntesd őt el.. azzal neked is segítek.. De annyira sajnálom.. nem hittem, hogy tényleg megteszed.. azt hittem, hogy felháborodva jössz majd el ide.. Én elengedtem volna Daisyt és Zaynt érted cserébe.. Úgy sajnálom, hogy erre kényszerítettelek! - tört ki belőle a hangos zokogás. Magamhoz vontam, és jó szorosan megöleltem.
- Tudom Liza.. Tudom.
- Kérlek Harry, bocsáss meg! - kezdett el újra zokogni, mire még szorosabban húztam magamhoz.
- Megbocsájtok. - suttogtam a hajába, majd homlokon csókoltam. Már nem voltam mérges. Már nem haragudtam. Üres voltam. Mérhetetlenül üres..
2013. szeptember 16., hétfő
16.Fejezet - " Felejtsd el Louist."
Harry szemszöge:
A kés halk puffanással ért földet, amint kicsúszott Louis remegő, vörösen izzó kezéből. Nem láttam mást, csak Louis hamuszürke, mosolygós arcát a skarlátvörös tenger kellős közepén. Gyermekkoromban gyakran hallottam ezt a mondatot: " Azt mondták, a bánat megváltoztat.. " Most már tudom, hogy megváltoztat.. De mivé? Percekig álltam némán, reszketve a helyemen. Louis ajkain egész végig lágy mosoly játszott. Hirtelen egy vékony, vörös csík folyt ki felfelé görbülő ajkai között. Lassan érte el szépen metszett állát, majd lustán vetette magát minden csepp a mélybe, hogy felrázzak a most már nyugodt 'Skarláttengert'. Louis nem tudta tovább tartani magát. Erőtlenül zuhant térdeire, amik ugyancsak gyengének bizonyultak. Elborult. Én még ekkor sem tudtam megmozdulni. A szívemben valami émelyítően fájni kezdett. A levegő egyre ritkábban akart eljutni a tüdőmig. Louis lehunyta a szemeit. Azokat a gyönyörű, hófödte tájra emlékeztető gyémántokat örökké elzárta a világ elől. A rettegés újabb hulláma ébresztett rá végül arra, mit is tettem valójában. Bántottam Louist. Az egyetlen embert.. az egyetlent, akit a világ összes kincséért sem engednék el véglegesen. Én tettem ezt vele.. Fájt. Ordítani, törni, zúzni lett volna kedvem. Hogy lehettem ekkora idióta? Mit tettem? Tönkretettem őt! Tönkretettem magamat.. és őt is. Én is térdre estem, és Louis még meleg kezeit kezdtem el szorongatni. Azokat a kezeket, melyek oly sok melegséget és szeretet adtak. Azokat a kezeket, melyekkel megvédett ha veszélyben voltam, melyekkel gyönyört adott, melyekkel szeretett engem. Nem tudom mióta térdelhettem a vértócsában, könnyektől fulladozva, de egy idő után egy erős, határozott rántást éreztem a vállamon. A hátamra estem. A könnyektől szinte semmit sem láttam, ennek tetejében még sötét is volt. De felismertem Niall szőkés barna haját. Mikor kitisztult a látásom, beigazolódott az előbbi gyanúm. Ő volt az. Kétségbeesetten rázogatta Louist, kinek feje a rázogatás ütemére csúszott hátra, vagy éppen bukott előre.. Niall nem tétlenkedett, azonnal a kezébe kapta Louis elernyedt, már már hamuszürke testét. Engem pedig egy enyhének nem mondható rúgással vett rá arra, hogy elinduljak utána.
Louist berakta az autó hátsó ülésére, és a kabátját megpróbálta rákötni, de a vér már azt is elkezdte átáztatni. Őrültként vette be a kanyarokat az apró járművel, ami mintha érezte volna, hogy baj van, és sokkal gyorsabban haladt. A kórház nem volt messze. Niall villámgyorsan ugrott ki a még mindig mozgó járműből, és húzta ki Louist hátulról. Én is követtem őt, de a levegővétel még mindig nehezen ment.
A nap reggeli sugarai már meg-megcsillantak a horizontot. Nagyon rég óta nem láttam a napfelkeltét.. vagy ha meg is történt, már nem emlékszem rá. Aranyló sugarai egyre feljebb és feljebb másztak az égen. A város egyre hangosabb, és zsúfoltabb lett. Az üzletek kinyíltak, az emberek kiözönlöttek az utcákra, a gyerekek álmosan ugyan, de elindultak az iskolába. Mindenki rohant valahová, mindenkinek dolga volt. Csak én álltam a kórház előtt úgy, mint egy rakás szerencsétlenség. Nekem már nincs semmi dolgom. Semmi értelme nincs annak, hogy itt vagyok.. Vagyis... még van egy befejezetlen ügyem. Meg kell mentenem Zaynt és Daisyit. Ezt még meg kell tennem.
Úgy ahogy voltam, elindultam a folyópart felé, oda, ahová a levél szerint mennem kell.
- Harry, várj! - szólt utánam hirtelen egy ismerős hang. Niall. Ahogy megfordultam, egy erős ütést kaptam az arcomba. Niall dühösen és véres foltokkal tarkított ruhában állt előttem. - Még is mit képzelsz, mit csinálsz? Mit tettél Louisszal? Én megöllek téged! - lépett felém egyet, majd ökle újra megtalálta az arcomat. Szépet roppant, lehet el is tört ott valami. De itt még nem hagyta abba. Belém rúgott, fölpofozott, újból és újból, miközben válogatott jelzőkkel illetett. Amit bevallom, meg is érdemeltem. - És ha nem találok rátok? Ha úgy döntök, inkább holnap megyek át hozzá elkérni azt amit akartam? Akkor mi lett volna? Hagyod meghalni? Normális vagy?! - ripakodott rám, majd mikor észrevette, eleget kaptam, elhallgatott, és a kezét nyújtotta felém. Segített felállni, majd leporolni magamat.
- Niall én.. - kezdtem volna, de egy határozott kézmozdulattal elhallgattatott.
- Hagyjuk.. Csak annyit mondj el, mi történt. És hogy miért. Ekkor elmeséltem mindent Niallnek. Mintha a lelkemet szorító fájdalom már ennyitől enyhülni kezdett volna. Elmeséltem mindent. A levéltől és Daisyék elrablásától kezdve a pillanatnyi elmezavaromig. Elmondtam, hogy a kést Louis szúrta magába, de csak azért, mert én teljességgel belehajszoltam ebbe a döntésbe.
- Rendben, Harry, mi most elmegyünk, és kiszabadítjuk a barátodat és a feleségedet. De cserébe kérek valamit.
- Mit szeretnél? - néztem fel rá fáradtan, hisz ha segít, akármit megadok neki.
- Felejtsd el Louist. Ne keresd őt többé. Engedd meg, hogy boldoggá tegyem őt. Ígérem, mindig mellette leszek. A torkom kiszáradt, a szívem kihagyott egy ütemet.. ellenkezni akartam, de helyette csak ennyit mondtam: - Rendben.. Kérlek, tedd őt boldoggá. - néztem rá, egyenesen a szemébe, majd kezet fogtunk, és együtt indultunk el megmenteni Daisyt és Zaynt.
A kés halk puffanással ért földet, amint kicsúszott Louis remegő, vörösen izzó kezéből. Nem láttam mást, csak Louis hamuszürke, mosolygós arcát a skarlátvörös tenger kellős közepén. Gyermekkoromban gyakran hallottam ezt a mondatot: " Azt mondták, a bánat megváltoztat.. " Most már tudom, hogy megváltoztat.. De mivé? Percekig álltam némán, reszketve a helyemen. Louis ajkain egész végig lágy mosoly játszott. Hirtelen egy vékony, vörös csík folyt ki felfelé görbülő ajkai között. Lassan érte el szépen metszett állát, majd lustán vetette magát minden csepp a mélybe, hogy felrázzak a most már nyugodt 'Skarláttengert'. Louis nem tudta tovább tartani magát. Erőtlenül zuhant térdeire, amik ugyancsak gyengének bizonyultak. Elborult. Én még ekkor sem tudtam megmozdulni. A szívemben valami émelyítően fájni kezdett. A levegő egyre ritkábban akart eljutni a tüdőmig. Louis lehunyta a szemeit. Azokat a gyönyörű, hófödte tájra emlékeztető gyémántokat örökké elzárta a világ elől. A rettegés újabb hulláma ébresztett rá végül arra, mit is tettem valójában. Bántottam Louist. Az egyetlen embert.. az egyetlent, akit a világ összes kincséért sem engednék el véglegesen. Én tettem ezt vele.. Fájt. Ordítani, törni, zúzni lett volna kedvem. Hogy lehettem ekkora idióta? Mit tettem? Tönkretettem őt! Tönkretettem magamat.. és őt is. Én is térdre estem, és Louis még meleg kezeit kezdtem el szorongatni. Azokat a kezeket, melyek oly sok melegséget és szeretet adtak. Azokat a kezeket, melyekkel megvédett ha veszélyben voltam, melyekkel gyönyört adott, melyekkel szeretett engem. Nem tudom mióta térdelhettem a vértócsában, könnyektől fulladozva, de egy idő után egy erős, határozott rántást éreztem a vállamon. A hátamra estem. A könnyektől szinte semmit sem láttam, ennek tetejében még sötét is volt. De felismertem Niall szőkés barna haját. Mikor kitisztult a látásom, beigazolódott az előbbi gyanúm. Ő volt az. Kétségbeesetten rázogatta Louist, kinek feje a rázogatás ütemére csúszott hátra, vagy éppen bukott előre.. Niall nem tétlenkedett, azonnal a kezébe kapta Louis elernyedt, már már hamuszürke testét. Engem pedig egy enyhének nem mondható rúgással vett rá arra, hogy elinduljak utána.
Louist berakta az autó hátsó ülésére, és a kabátját megpróbálta rákötni, de a vér már azt is elkezdte átáztatni. Őrültként vette be a kanyarokat az apró járművel, ami mintha érezte volna, hogy baj van, és sokkal gyorsabban haladt. A kórház nem volt messze. Niall villámgyorsan ugrott ki a még mindig mozgó járműből, és húzta ki Louist hátulról. Én is követtem őt, de a levegővétel még mindig nehezen ment.
A nap reggeli sugarai már meg-megcsillantak a horizontot. Nagyon rég óta nem láttam a napfelkeltét.. vagy ha meg is történt, már nem emlékszem rá. Aranyló sugarai egyre feljebb és feljebb másztak az égen. A város egyre hangosabb, és zsúfoltabb lett. Az üzletek kinyíltak, az emberek kiözönlöttek az utcákra, a gyerekek álmosan ugyan, de elindultak az iskolába. Mindenki rohant valahová, mindenkinek dolga volt. Csak én álltam a kórház előtt úgy, mint egy rakás szerencsétlenség. Nekem már nincs semmi dolgom. Semmi értelme nincs annak, hogy itt vagyok.. Vagyis... még van egy befejezetlen ügyem. Meg kell mentenem Zaynt és Daisyit. Ezt még meg kell tennem.
Úgy ahogy voltam, elindultam a folyópart felé, oda, ahová a levél szerint mennem kell.
- Harry, várj! - szólt utánam hirtelen egy ismerős hang. Niall. Ahogy megfordultam, egy erős ütést kaptam az arcomba. Niall dühösen és véres foltokkal tarkított ruhában állt előttem. - Még is mit képzelsz, mit csinálsz? Mit tettél Louisszal? Én megöllek téged! - lépett felém egyet, majd ökle újra megtalálta az arcomat. Szépet roppant, lehet el is tört ott valami. De itt még nem hagyta abba. Belém rúgott, fölpofozott, újból és újból, miközben válogatott jelzőkkel illetett. Amit bevallom, meg is érdemeltem. - És ha nem találok rátok? Ha úgy döntök, inkább holnap megyek át hozzá elkérni azt amit akartam? Akkor mi lett volna? Hagyod meghalni? Normális vagy?! - ripakodott rám, majd mikor észrevette, eleget kaptam, elhallgatott, és a kezét nyújtotta felém. Segített felállni, majd leporolni magamat.
- Niall én.. - kezdtem volna, de egy határozott kézmozdulattal elhallgattatott.
- Hagyjuk.. Csak annyit mondj el, mi történt. És hogy miért. Ekkor elmeséltem mindent Niallnek. Mintha a lelkemet szorító fájdalom már ennyitől enyhülni kezdett volna. Elmeséltem mindent. A levéltől és Daisyék elrablásától kezdve a pillanatnyi elmezavaromig. Elmondtam, hogy a kést Louis szúrta magába, de csak azért, mert én teljességgel belehajszoltam ebbe a döntésbe.
- Rendben, Harry, mi most elmegyünk, és kiszabadítjuk a barátodat és a feleségedet. De cserébe kérek valamit.
- Mit szeretnél? - néztem fel rá fáradtan, hisz ha segít, akármit megadok neki.
- Felejtsd el Louist. Ne keresd őt többé. Engedd meg, hogy boldoggá tegyem őt. Ígérem, mindig mellette leszek. A torkom kiszáradt, a szívem kihagyott egy ütemet.. ellenkezni akartam, de helyette csak ennyit mondtam: - Rendben.. Kérlek, tedd őt boldoggá. - néztem rá, egyenesen a szemébe, majd kezet fogtunk, és együtt indultunk el megmenteni Daisyt és Zaynt.
2013. szeptember 9., hétfő
15. Fejezet - "Gyors volt, fájdalmas, mint egy villanás. "
Louis szemszöge:
A félelem lassan terjedt szét a testemben. Először fel sem fogtam, hogy Harry mit mondott. Egyenesen a szemébe néztem, de a fakózöld szemek olyan ridegek és üresek voltak, mintha csak önmagammal néztem volna farkasszemet.. De abban a pillanatban, ahogy elszakítottam a tekintetem Harryétől, melegség kúszott a mellkasomba. Butaság.. Ő.. Harry soha nem bántana engem. Az más tészta, hogy én már ezerszer okoztam neki fájdalmat. De ő.. nem az a fajta, akit a düh annyira elvakít, hogy így oldja meg a problémáját. Hogy gondolhattam akár egy másodpercig is, hogy Harry képes lenne bántani engem?
Hirtelen lépett felém egyet. A kés még mindig egyenesen rám irányult.
- Harry, mi történt? Tedd le azt a kést, egyáltalán honnan szerezted? És mit csinálsz itt? Daisy biztos nagyon aggódik, tudja, hogy itt vagy? - néztem rá, és próbáltam elvenni tőle a kést, de nem engedte. Rideg, semmitmondó hangon szólalt meg. Olyan földöntúli volt, mintha nem is ő lett volna. Alapból mély hangja volt, de most, mintha a túlvilágról szólt volna hozzám valaki.
- Harry, nyugodj meg..
- Hogy tudnék megnyugodni?! - kiáltott fel, és tett még egy lépést felém. - Miattad van ez az egész! Ha te nem vagy, én boldogan élnék Daisyvel, nem lenne semmi problémánk! Ha te nem lennél... Zayn és Daisy biztonságban lenne, én normális életet élnék, távol tőled.. bárcsak..eltűnnél. - suttogta halkan a mondat végét. Tőrként hasított belém Harry minden egyes szava, mély sebet hagyva maga után.
. Harry.. még is.. még is mit vársz tőlem? Mit tegyek? - léptem közelebb hozzá, így már majdnem összeért a mellkasunk. Akaratlanul ugyan, de tekintetem duzzadt, rózsaszínes ajkaira tévedt..Még így, mérgesen és szétesve is ő volt a leggyönyörűbb ember, akit valaha láttam. A leggyönyörűbb.
- Mit tegyél? - húzta fel jobb szemöldökét a magasba, és huncut mosoly húzódott ajkaira. - Talán.. - nyalta meg alsó ajkát, majd mintha csak direkt hergelni akarna, bele is harapott. - Fogd ez a kést, és szúrd magadba. Többször. Egymás után. Hogy fájjon. Hogy átéld amit én. Hogy tudd, milyen érzés kínok között vergődni, és tudni, nem segít senki. Bár.. a fizikai fájdalom össze sem hasonlítható azzal a lelki fájdalommal, amit én éreztem.. de talán így, egy apró részét törleszteni tudod. - el sem tudtam képzelni, hogy ez mind az Ő szájából hangzott el. Hiába minden vágyálmom arról, hogy együtt boldogok leszünk. Ő már döntött. Nem akar engem. S valóban, igaza van. Én sem akarnám magamat az ő helyében.
Az igazat megvallva, mindig is azt akartam, hogy ő döntsön.. mert nem tudtam eldönteni, mi is lenne a helyes. Ha hagynám őt elmenni, és egyedül maradnék a fájdalmammal, ami később ugyan ide vezetne, a késhez a kezében.. Vagy magamhoz kellett volna láncolnom, erőszakkal, és soha nem ereszteni? De hát a rab madár is elpusztul, ha kalitkába zárják.. Nem tehettem volna meg ezt vele.. Akár hogy is nézzük, a saját síromat ásom. Egy döntésképtelen, szerencsétlen ember vagyok, aki még annyit sem érdemel, hogy ránézzenek.
Végül is, örülök, hogy Harry így döntött. Szeretem őt. Az ő szerelme repített a magasba, és az övé is taszított le onnan. Ennek pontosan így kellett történnie. Tudom, érzem.. ez a vég. A vége. Nincs tovább. Nincs többé ' mi '. Csak Ő és Én. Külön, egymás nélkül.. Én most megteszem amire kért.. ő pedig boldogan fog tovább élni Daisyvel. A legeleje óta ezt láttam magam előtt. És még most is, a legvégén. Harry mosolygós arca, ahogy átöleli Daisyt. És én, majd onnan fentről, vigyázni fogom mindkettejük minden lépését. Óvni fogom őket, mert nekik megadatott az, ami nekem nem. Az örökké tartó szerelem. Ami egy hatalmas ajándék. Remélem tudják. Bízom benne, hogy vigyázni fognak erre az érzésre. Bízom abban, hogy közösen tovább melengetik majd ezt az érzést, míg apró szikrából harsányan lobogó tűzzé nem válik.
Remélem, Daisy mindent megfog adni Harrynek, amire csak szüksége van. Mert ő képes arra, amire én soha nem voltam.
Könnyes szemekkel néztem fel Harryre, aki azóta is mereven bámult engem. Lassan, de határozottan vettem el tőle a nagy, éles kést. Nem akartam hezitálni. Azt akartam, hogy tudja. Érte bármit megtennék.
- Sajnálok mindent, amit tettem Harry. Remélem, boldog leszel. Én... Én mindig szeretni foglak! - suttogtam halkan, miközben egyenesen belenéztem a szemébe. A felismerés bombaként robbant a tekintetében, mikor valószínűleg felfogta, hogy mi is történik.
- Louis én... - kapta volna ki a kezemből a kést, de nem engedtem neki.
Gyors volt, fájdalmas, mint egy villanás. A vörös életet adó folyadék ömlött belőlem. A ruhám azonnal átázott, majd elkezdett lefelé folyni a derekamon, majd a lábamon. A padlón egyre nagyobb tócsa lett. Harry ledermedt. Akárcsak én. Hát így lesz vége? Mindennek? De hisz még el sem mondtam neki tisztességesen, mennyire szeretem. Hogy mennyi mindent jelent nekem. De nem aggódóm többé, lesz még rá lehetőségem. Kicsit várnom kell majd ugyan, de megéri.. biztos vagyok benne.
A félelem lassan terjedt szét a testemben. Először fel sem fogtam, hogy Harry mit mondott. Egyenesen a szemébe néztem, de a fakózöld szemek olyan ridegek és üresek voltak, mintha csak önmagammal néztem volna farkasszemet.. De abban a pillanatban, ahogy elszakítottam a tekintetem Harryétől, melegség kúszott a mellkasomba. Butaság.. Ő.. Harry soha nem bántana engem. Az más tészta, hogy én már ezerszer okoztam neki fájdalmat. De ő.. nem az a fajta, akit a düh annyira elvakít, hogy így oldja meg a problémáját. Hogy gondolhattam akár egy másodpercig is, hogy Harry képes lenne bántani engem?
Hirtelen lépett felém egyet. A kés még mindig egyenesen rám irányult.
- Harry, mi történt? Tedd le azt a kést, egyáltalán honnan szerezted? És mit csinálsz itt? Daisy biztos nagyon aggódik, tudja, hogy itt vagy? - néztem rá, és próbáltam elvenni tőle a kést, de nem engedte. Rideg, semmitmondó hangon szólalt meg. Olyan földöntúli volt, mintha nem is ő lett volna. Alapból mély hangja volt, de most, mintha a túlvilágról szólt volna hozzám valaki.
- Harry, nyugodj meg..
- Hogy tudnék megnyugodni?! - kiáltott fel, és tett még egy lépést felém. - Miattad van ez az egész! Ha te nem vagy, én boldogan élnék Daisyvel, nem lenne semmi problémánk! Ha te nem lennél... Zayn és Daisy biztonságban lenne, én normális életet élnék, távol tőled.. bárcsak..eltűnnél. - suttogta halkan a mondat végét. Tőrként hasított belém Harry minden egyes szava, mély sebet hagyva maga után.
. Harry.. még is.. még is mit vársz tőlem? Mit tegyek? - léptem közelebb hozzá, így már majdnem összeért a mellkasunk. Akaratlanul ugyan, de tekintetem duzzadt, rózsaszínes ajkaira tévedt..Még így, mérgesen és szétesve is ő volt a leggyönyörűbb ember, akit valaha láttam. A leggyönyörűbb.
- Mit tegyél? - húzta fel jobb szemöldökét a magasba, és huncut mosoly húzódott ajkaira. - Talán.. - nyalta meg alsó ajkát, majd mintha csak direkt hergelni akarna, bele is harapott. - Fogd ez a kést, és szúrd magadba. Többször. Egymás után. Hogy fájjon. Hogy átéld amit én. Hogy tudd, milyen érzés kínok között vergődni, és tudni, nem segít senki. Bár.. a fizikai fájdalom össze sem hasonlítható azzal a lelki fájdalommal, amit én éreztem.. de talán így, egy apró részét törleszteni tudod. - el sem tudtam képzelni, hogy ez mind az Ő szájából hangzott el. Hiába minden vágyálmom arról, hogy együtt boldogok leszünk. Ő már döntött. Nem akar engem. S valóban, igaza van. Én sem akarnám magamat az ő helyében.
Az igazat megvallva, mindig is azt akartam, hogy ő döntsön.. mert nem tudtam eldönteni, mi is lenne a helyes. Ha hagynám őt elmenni, és egyedül maradnék a fájdalmammal, ami később ugyan ide vezetne, a késhez a kezében.. Vagy magamhoz kellett volna láncolnom, erőszakkal, és soha nem ereszteni? De hát a rab madár is elpusztul, ha kalitkába zárják.. Nem tehettem volna meg ezt vele.. Akár hogy is nézzük, a saját síromat ásom. Egy döntésképtelen, szerencsétlen ember vagyok, aki még annyit sem érdemel, hogy ránézzenek.
Végül is, örülök, hogy Harry így döntött. Szeretem őt. Az ő szerelme repített a magasba, és az övé is taszított le onnan. Ennek pontosan így kellett történnie. Tudom, érzem.. ez a vég. A vége. Nincs tovább. Nincs többé ' mi '. Csak Ő és Én. Külön, egymás nélkül.. Én most megteszem amire kért.. ő pedig boldogan fog tovább élni Daisyvel. A legeleje óta ezt láttam magam előtt. És még most is, a legvégén. Harry mosolygós arca, ahogy átöleli Daisyt. És én, majd onnan fentről, vigyázni fogom mindkettejük minden lépését. Óvni fogom őket, mert nekik megadatott az, ami nekem nem. Az örökké tartó szerelem. Ami egy hatalmas ajándék. Remélem tudják. Bízom benne, hogy vigyázni fognak erre az érzésre. Bízom abban, hogy közösen tovább melengetik majd ezt az érzést, míg apró szikrából harsányan lobogó tűzzé nem válik.
Remélem, Daisy mindent megfog adni Harrynek, amire csak szüksége van. Mert ő képes arra, amire én soha nem voltam.
Könnyes szemekkel néztem fel Harryre, aki azóta is mereven bámult engem. Lassan, de határozottan vettem el tőle a nagy, éles kést. Nem akartam hezitálni. Azt akartam, hogy tudja. Érte bármit megtennék.
- Sajnálok mindent, amit tettem Harry. Remélem, boldog leszel. Én... Én mindig szeretni foglak! - suttogtam halkan, miközben egyenesen belenéztem a szemébe. A felismerés bombaként robbant a tekintetében, mikor valószínűleg felfogta, hogy mi is történik.
- Louis én... - kapta volna ki a kezemből a kést, de nem engedtem neki.
Gyors volt, fájdalmas, mint egy villanás. A vörös életet adó folyadék ömlött belőlem. A ruhám azonnal átázott, majd elkezdett lefelé folyni a derekamon, majd a lábamon. A padlón egyre nagyobb tócsa lett. Harry ledermedt. Akárcsak én. Hát így lesz vége? Mindennek? De hisz még el sem mondtam neki tisztességesen, mennyire szeretem. Hogy mennyi mindent jelent nekem. De nem aggódóm többé, lesz még rá lehetőségem. Kicsit várnom kell majd ugyan, de megéri.. biztos vagyok benne.
2013. szeptember 3., kedd
14.Fejezet - "Keresd meg Louis Tomlinsont, és öld meg! "
Sziasztok!:) Bocsi, hogy csak most hoztam, de gólyatáborban voltam, utána meg jött is az évnyitó, és az első napok..:) Arra koncentráltam.:) Nektek milyen eddig a suli?:) Remélem jól szórakoztok! :D Addig is, itt egy fejezet, hogy kibírjátok ezt a hetet.:) Megjegyzés. Az utolsó pillanatban változtattam meg a történetszálat. :DD Előfordul..:)
A telefon éles, fémes hangja villámként szelte át az éjszaka csöndjét. Kimerülten, egy hangos ásítást elnyomva szóltam bele.
- Hallo? - kérdeztem halkan, de nem érkezett válasz. - Van ott valaki? Leteszem! - szóltam bele erélyesebben, mire egy hangos kacajt hallottam a vonal másik végéről.
- Jó estét, Mr. Styles. Sajnálom, hogy ilyen későn hívom önt, de lenne egy üzentem az ön számára. Egy bizonyos Zayn Malik van nálunk. Mostantól kezdve van 72 órája teljesíteni a feltételeinket, vagy nem látja többé a barátját. A követeléseinket a hálószobájukban találja. Ott, ahol eddig a felesége aludt. Hmm.. elfelejtettem volna említeni? Ő is nálunk van. Sok szerencsét, Mr. Styles. Szüksége lesz rá. - a vonal megszakadt, csak az egyenletesen lüktető némaságot hallottam a telefonból. A földre dobtam a kagylót, és az emeletre rohantam. A hálószoba ajtót úgy csaptam ki, mintha ott sem lett volna. Az ágynemű össze volt gyűrve, a párnák pedig a földön hevertek mindenfelé. Térdre estem. Nem tudtam elhinni, miért történik ez velem? Velünk? Remegő kézzel emeltem fel a papírfecnit, amit csak most vettem észre. Szép, nőies betűkkel volt ráírva az a pár sor, ami végül a szikla peremére lökött, és már csak egy apró fuvallat kell, hogy le is zuhanjak..
" Drága Harry,
Most valószínűleg a padlón kuporogsz, és bosszút esküdözöl ellenem, vagy egyszerűen még fel sem fogtad mi történt. Nos,csak hogy mindent tisztán láss. Elraboltam Zaynt és Daisyt. Ne aggódj, biztonságban vannak. Egyenlőre. Nem lesz semmi bajuk, ha 72 órán belül teljesíted azt a három feltételt, amit kérek.
Keresd meg Louis Tomlinsont, és ÖLD meg! Ezután gyere el a testével a folyóparti csónakházba, és légy az enyém. Örökké. Ennyit kell tenned, és szabadok lesznek.
Csókol... "
A név, ami ott állt, szíven ütött. Hogy képes ezt tenni velem? Csak azért, hogy megszerezzen magának? Félre akar lökni mindenkit, aki számít. Louist, Zaynt, és Daisyt. A sírógörcs, a felismerés fájdalma, és az a nyers, tiszta, mélyről jövő üresség egyszerre tört rám. Nem tudtam hirtelen, mi is lenne a helyes. Ha bármit is teszek Louisszal.. abba belehalok. És ráadásul még utána maradjak is vele? Még is mit képzel? Másrészről viszont.. két ember élete van a kezemben. Akár több túszt is ejthet ez az őrült.. A félelem, a kétségbeesés, és az ijedtség átvette fölöttem az irányítást. A Louis iránti mélyen elzárt haragom most előtörni készült... Gépiesen ültem be az autóba, majd lassan, hangtalanul indultam el..
Louis szemszöge:
Magányosnak éreztem magam a hatalmas házban. Újra és újra körbejártam a házat. Minden szobába benéztem, minden kedves emléket felidéztem. De hiába próbáltam elvonatkoztatni egy csillogó zöld szempártól, az mindig alattomosan visszakúszott az elmémbe, és azon kaptam magam, hogy ott áll előttem. De hiába pislogtam kettőt, majd hármat, ő ugyan ott állt. Üveges tekintettel, révetegen a messzeségbe nézve.
- Harry, baj van? - léptem hozzá, mire üvegesen csillogó, már már fakózöld szemei semmitmondóan néztek rám.
- Har.. - léptem volna hozzá közelebb, ha nem ránt elő hirtelen egy hatalmas, éles kést a háta mögül.
- Minden rendbe fog jönni.. Csak pár szúrás, és szabadok lesznek. És én is.
Sajnálom Louis, szeretlek. - suttogta könnyes szemmel, majd egy apró lépést tett felém, egyenesen rám irányítva a fegyverét..
A telefon éles, fémes hangja villámként szelte át az éjszaka csöndjét. Kimerülten, egy hangos ásítást elnyomva szóltam bele.
- Hallo? - kérdeztem halkan, de nem érkezett válasz. - Van ott valaki? Leteszem! - szóltam bele erélyesebben, mire egy hangos kacajt hallottam a vonal másik végéről.
- Jó estét, Mr. Styles. Sajnálom, hogy ilyen későn hívom önt, de lenne egy üzentem az ön számára. Egy bizonyos Zayn Malik van nálunk. Mostantól kezdve van 72 órája teljesíteni a feltételeinket, vagy nem látja többé a barátját. A követeléseinket a hálószobájukban találja. Ott, ahol eddig a felesége aludt. Hmm.. elfelejtettem volna említeni? Ő is nálunk van. Sok szerencsét, Mr. Styles. Szüksége lesz rá. - a vonal megszakadt, csak az egyenletesen lüktető némaságot hallottam a telefonból. A földre dobtam a kagylót, és az emeletre rohantam. A hálószoba ajtót úgy csaptam ki, mintha ott sem lett volna. Az ágynemű össze volt gyűrve, a párnák pedig a földön hevertek mindenfelé. Térdre estem. Nem tudtam elhinni, miért történik ez velem? Velünk? Remegő kézzel emeltem fel a papírfecnit, amit csak most vettem észre. Szép, nőies betűkkel volt ráírva az a pár sor, ami végül a szikla peremére lökött, és már csak egy apró fuvallat kell, hogy le is zuhanjak..
" Drága Harry,
Most valószínűleg a padlón kuporogsz, és bosszút esküdözöl ellenem, vagy egyszerűen még fel sem fogtad mi történt. Nos,csak hogy mindent tisztán láss. Elraboltam Zaynt és Daisyt. Ne aggódj, biztonságban vannak. Egyenlőre. Nem lesz semmi bajuk, ha 72 órán belül teljesíted azt a három feltételt, amit kérek.
Keresd meg Louis Tomlinsont, és ÖLD meg! Ezután gyere el a testével a folyóparti csónakházba, és légy az enyém. Örökké. Ennyit kell tenned, és szabadok lesznek.
Csókol... "
A név, ami ott állt, szíven ütött. Hogy képes ezt tenni velem? Csak azért, hogy megszerezzen magának? Félre akar lökni mindenkit, aki számít. Louist, Zaynt, és Daisyt. A sírógörcs, a felismerés fájdalma, és az a nyers, tiszta, mélyről jövő üresség egyszerre tört rám. Nem tudtam hirtelen, mi is lenne a helyes. Ha bármit is teszek Louisszal.. abba belehalok. És ráadásul még utána maradjak is vele? Még is mit képzel? Másrészről viszont.. két ember élete van a kezemben. Akár több túszt is ejthet ez az őrült.. A félelem, a kétségbeesés, és az ijedtség átvette fölöttem az irányítást. A Louis iránti mélyen elzárt haragom most előtörni készült... Gépiesen ültem be az autóba, majd lassan, hangtalanul indultam el..
Louis szemszöge:
Magányosnak éreztem magam a hatalmas házban. Újra és újra körbejártam a házat. Minden szobába benéztem, minden kedves emléket felidéztem. De hiába próbáltam elvonatkoztatni egy csillogó zöld szempártól, az mindig alattomosan visszakúszott az elmémbe, és azon kaptam magam, hogy ott áll előttem. De hiába pislogtam kettőt, majd hármat, ő ugyan ott állt. Üveges tekintettel, révetegen a messzeségbe nézve.
- Harry, baj van? - léptem hozzá, mire üvegesen csillogó, már már fakózöld szemei semmitmondóan néztek rám.
- Har.. - léptem volna hozzá közelebb, ha nem ránt elő hirtelen egy hatalmas, éles kést a háta mögül.
- Minden rendbe fog jönni.. Csak pár szúrás, és szabadok lesznek. És én is.
Sajnálom Louis, szeretlek. - suttogta könnyes szemmel, majd egy apró lépést tett felém, egyenesen rám irányítva a fegyverét..
2013. augusztus 26., hétfő
Díjak!:)
Szóval, mivel kaptam két díjat, és most már úgy érzem, bunkóság lenne mindkettőt figyelmen kívül hagyni, ezért erőt vettem magamon, és addig nem állok fel, amíg össze nem szenvedem!:D
Az elsőt még régebben kaptam drága olvasómtól, Pakkör Pítörtől. :) Köszönöm még egyszer.:) A másikat pedig ebben a szent percben vettem észre. Köszönöm Orsi! ^^ Mivel ugyan azt küldtétek, csak a kérdések mások, ezért ha nem bánjátok, összevontam őket.:)
Az elsőt még régebben kaptam drága olvasómtól, Pakkör Pítörtől. :) Köszönöm még egyszer.:) A másikat pedig ebben a szent percben vettem észre. Köszönöm Orsi! ^^ Mivel ugyan azt küldtétek, csak a kérdések mások, ezért ha nem bánjátok, összevontam őket.:)
Szabályok:
- 11 dolog rólam.
- 11 válasz
- 11 kérdés
- 11 bloggernek továbbküldöm. ( Nem olvasok ennyi blogot, szóval tovább nem küldöm, de akiktől kaptam, azok vegyék úgy, hogy nekik visszaküldöm! ^^ )
11 Dolog rólam:
- 15 éves vagyok.
- Ugyan azon a napon születtem, mint Simon Cowell!:)
- A bandából a kedvencem Harry. De mindegyiküket imádom. <3 :)
- Orvos akarok lenni. :)
- Megvan a középfokú angol nyelvvizsgám.:)
- Szeretem a kakaót. :D
- Van két teknősöm.
- Az egyik teknősöm, akit Harrynek hívnak, (meglepő) kikaparta a saját szemét véletlenül.:(
- A kedvenc állatom a Tigris. :)
- Én igazából nem hiszek a 'Larryben' Szerintem ők csak nagyon közeli barátok, de ha lenne köztük bármi más is barátságon kívül, én akkor is ugyan úgy szeretném őket.
- Azért hoztam létre ezt a blogot, mert láttam fantáziát a kettejük kapcsolatában, és mert hasonló Larrys blogot még nem láttam.:)
11 válasz. Nos nekem 22 lesz, mivel mindkét díjra válaszolok.:)
1. Ki a kedvenced a bandából? (1D) - Harry. :)
2.Mit reagálnál, ha Harry és Louis előtted megcsókolná egymást? - Hm.:c Beállnék közéjük egy kép erejéig, aztán továbbmennék. :D
3.Mi ichlette (vagy hogy kell írni) a blogod? - A Nagy Gatsby adta meg a végső löketet.:) Néhány okosság onnan van kölcsönvéve.
4.Mit csinálnál, ha a kedvenced (1D) egy koncerten megfogná a kezed és felrántana a színpadra, és egész végig fogná a kezed? - Nehéz vagyok, nem tudna felrántani.:| De amúgy szerintem elkezdenék könnyezni, és alíg kapnék levegőt, végül elájulnék.. be kéne vigyenek a kórházba, ahol megérdeklődi hogy vagyok, beszélgetünk, belémszeret és Happy End. De amúgy tényleg leragadnánk a felrántásnál. :DD
5. Kedvenc írod? (blog, könyv, ( én esetemben) manga, akármi? - Leiner Laura, jujj! Egy animés! Pacsi!(: Kisimoto Maszasi. ( A Naruto atyja, imádom őt:) De amúgy nem jegyzem meg a mangák íróját/rajzolóját soha.:)
6. Van kedvenc blogod, ha igen akkor melyik? - http://onedirectionlovestorywithlisa.blogspot.hu/ Nagyon szeretem ezt a blogot, csak kár, hogy vége.:) Van még pár kedvenc, csak azokat már befejezték.:) ( Ezért sem küldöm tovább a díjat, mert az írók már nem teszik ki, meg meg se néik szerintem ha jön fél év után egy új komment.:)
7. Mit csinálnál, ha Harry megcsókolna ( nem érdekli hogy fiú vagy e vagy lány)? - Visszacsókolnék. :)
8.Mijut eszedbe ha azt mondom " they don't know about us"? - Az, hogy Harryvel ez lesz a közös dalunk...:)
9.Szeretnél egyszer majd piercinget vagy tetkót? - Tetoválást szeretnék, de majd csak ha betöltöttem a 18-at, és ha még mindig akarok majd.:)
10.Melyik 1D barátnővel találkoznál leg szívesebben? - Perrivel.:) Nagyon szeretem a Little Mixet, jó hangja van, és szerintem jól ellenénk.:)
11. Olvastad-e már a blogom, ha nem akkor bele olvasnál? Ha igen, mi a véleményed? - Sajnálom, de nem olvastam még el az egészet, egyszer belekezdtem, de annyira tele volt a fejem mindennel, hogy nem emlékszem meddig jutottam.:( De ígérem, el fogom olvasni!:)
Orsi kérdései:
1. Kivel járnál az 1D-ből? - Harryvel.:)
2.Melyik a kedvenc bromanced? Larry.:)
3.Mit ennél, ha csak egy dolgot ehetnél életed végéig? - Csokis epret *p* Imádom. <3
4.Mi a kedvenc színed? Nagyon szeretem a Pirosat, a kéket, a zöldet, a szürkét, és a narancssárgát.:) Nem tudom választani..:)
5.Szereted a csokit?*-* - Ember az, aki nem szereti? *w*
6.Szeretsz hülyülni? (Értelmes kérdés az értelmetlen értelmestől) Persze, főleg mikor a barátaimmal vagyok.:D Vagy az osztályommal. Olyankor nincs megállás!;)
7.Szereted a sulit? (Várj, kitalálom..NEM!) Most új iskolába megyek, mert középsulis leszek, szóval picit várom, mert kíváncsi vagyok, ott milyen lesz.:) Kilépni az óvó általánosból, bele a dzsungelbe. :D Szóval picit várom.(:
8. Mi a kedvenc virágod? - Nagyon szeretem a rózsákat.:) Egy csokorral bármire rá lehet venni. De minden kellemes illatú virágot szeretek.
9.Mi a kedvenc állatod? - A tigris.:) De a lovakat és a delfineket is imádom.:) Meg a macskákat.:3
10. Niall vagy Harry baby? - Harry baba <3 De Niall is nagyon nagyon szeretem. <3 Ahw, mindkettő! xd
11. Szeretnél lovagolni egy zsiráfon? Persze! Elefánton is jó lenne.:D
11 Kérdés. húha..:D
1. Mióta szereted az 1D-t?
2. Ki a kedvenced?
3.Mi lenne az a három dolog, amit egy lakatlan szigetre magaddal vinnél?
4.Hogy hívják a legjobb barátodat/barátnődet?
5.Milyen könyvet olvastál utoljára?
6.Milyen háziállatod van?
7.Hiszel a szellemekben?
8.Szereted a hullámvasutakat?:)
9.Laptopod vagy Asztali géped van?
10.Milyen színű a szobád?
11.Kedvenc parfüm?:)
11 blogger akinek küldöm:
Szóval, tényleg nincs 11 blog amit olvasok.:) A két küldő vegye úgy, hogy nekik vissza lett küldve!:) Még egyszer nagyon szépen köszönöm. Aki pedig úgy érzi, szeretné kirakni, akkor nyugodtan vegye úgy, hogy neki is el lett küldve!:) Köszönöm, hogy elolvastad! ^^
13.Fejezet - " Csak ajkai lassú, lágy mozgására tudtam figyelni.."
Először is, szeretnék bocsánatot kérni, hogy csak most hoztam az új fejezetet.:) De most már itt vagyok, ráadásul egy új fejezettel! Jó olvasást! xxx
Már két hete, hogy Daisyvel az új otthonunkban élünk. Az elején furcsa volt, mert nem tudtam mi hol van, főleg reggel, mikor eléggé használhatatlan vagyok.. Daisy viszont mintha csak virágozna. Megállás nélkül takarít, főz, még a virágoskertet is rendbe rakta. Mindenhol hófehér margaréták nyíltak. Nem lepődtem meg. Daisy hű maradt önmagához. Zayn is gyakran átjön, de még mindig aggaszt, hogy nem hajlandó elmondani, miért volt a rohama legutóbb. Egy megfázás nem ilyen. Mindketten tudtuk, hogy nem titkolózhat sokáig. Csak nehogy késő legyen..
Louisról egy szót nem hallottam. Hiába jártam nyitott füllel, és hallgattam ki szinte mindenki beszélgetését, ami belátom, nem szép dolog, de hát ha az ember kíváncsi, akkor még akár a köveket is felforgatja. A város minden hétvégén a régi otthonunk melletti hatalmas házban gyűlt össze. Minden héten egy party. Akinek jól megy, az megteheti. Mi sem vagyunk éppen a legutolsók, ha a vagyonról van szó, de ezt nem engedhetnénk meg magunknak.
Később, mit kiderült Liam és Niall ismerik egymást. Nos, és nem igazán szeretnék még egyszer Niallel kettesben maradni, ezért kínosan ügyeltem erre, mikor ők is átjöttek leróni a tisztelet látogatásukat. Niall mikor meglátta Daisyt, eléggé meglepődött, de szerintem csak nekem tűnt fel. Túl jól álcázta az érzelmeit.
Soha nem szerettem Daisyt zavarni alvás közben, így inkább elindultam éjszaka, a sötétben, egyedül a régi házunkhoz, hogy ott hódolhassak gyermekkori szenvedélyemnek. Az írásnak. Imádok írni. Dalokat, novellákat, vagy akár összefüggő, több száz oldalas történeteket.. Az életem minden apró történése megtalálható abban a hatalmas dobozban a szekrény legmélyén. Minden..A háztól kicsit messzebb parkoltam le, hogy még véletlenül se ébresszek fel senkit. Már majdnem beértem a házba, mikor észrevettem, hogy a szomszéd stégen áll valaki. Magas, karcsú alakja hosszú árnyékot vetett a stégre. A lámpa, ami előtt állt, nem engedte láttatni, ki is áll ott. Annyira rájöttem, hogy férfi, és zsebre dugott kézzel áll. Pár percig némán néztem őt, talán ő lenne az az ember, akit senki nem ismer? Már épp oda akartam menni, mikor hirtelen kihúzta a jobb kezét a nadrágzsebéből, és a folyó felé nyújtotta. Mintha el akarna érni valamit. Mikor közelebb mentem, akkor láttam meg a folyó túlpartján a kivilágított házunkat. Mielőtt eljöttem, felkapcsoltam a kültéri világítást, hogy az arra tévedők lássanak valamennyit. Nem hittem, hogy innen is látszik. A ház formáját nem lehetett kivenni, csak egy nagy, zöld fényárban úszó pontot. Annyira elmerengtem, hogy észre sem vettem, az idegen már engem néz. Csak ekkor ismertem fel őt.. Louis állt előttem, halvány, szomorkás mosollyal ajkain. Kék szemei azúrként csillogtak a sötétben. Egyikünk sem számított a másik jelenlétére. Louis hirtelen zavarában beharapja alsó ajkát, és úgy nézett fel rám. Nem volt ijedt, vagy meglepett. Csak kissé zavart. Szerintem én sem nézhettem ki különbül.
- Khm.. öhm.. Szia Harry. Hogy kerülsz ide?- köszörülte meg torkát végül, és beszélgetést kezdeményezett. Én még mindig annyira el voltam veszve a tekintetében, hogy szerintem többször is megismételte a kérdését. De mindhiába, fel sem fogtam a mondandóját. Csak ajkai lassú, lágy mozgására tudtam figyelni.. arra, ahogy kivillannak fehér fogai. Ahogy kissé közelebb lép, hátha nem hallom jól a kérdését. Ami igazából lehetetlen lett volna, lévén, hogy éjszaka volt és néma csönd. Az aggódó, kissé ijedt tekintetét látva végül párszor felpofoztam magam képzeletben, és válaszoltam.
- Szia.. - halt el rögtön a hangom, mint mikor kisgyerekként rossz fát tettem a tűzre, és alig mertem megszólalni, nehogy valami rosszat mondjak, és még jobban megbüntessenek. De.. igazából, Louis kérdése még mindig nem lett megválaszolva. Mit is csinálok éppen? Amúgy.. tényleg.. miért is jöttem ide? - próbáltam felidézni, hogy mit is keresek itt, de egyre kevesebb dolog rémlett, végül már a nevemre sem emlékeztem rendesen.. Csak őt láttam. Ahogy halvány mosollyal az arcán figyeli, ahogy éppen egy értelmes választ próbálok összehozni. De nem igazán sikerül.
- Oké, nyugodj meg. Akkor nem kell elmondanod. - sóhajtott, majd gyors léptekkel elindult, kikerült, és a régi házuk felé vette az irányt.
- Louis, oda nem mehetsz be! Már nem a ti házatok! - szóltam utána, mire lassan, ajkain hitetlenkedő mosollyal fordult meg.
- Harry.. de igen, ez az én házam. - mondta vidáman, majd el is tűnt a hatalmas kovácsoltvas kapu mögött. Én még jó pár percig álltam a stégen, és azt a pontot néztem, ahol eltűnt. Itt értettem meg, hogy Louis egész végig egy karnyújtásnyira volt tőlem.. Hirtelen hűvös szél csapta meg csupasz karomat. Hiába, itt a nyár vége.. Augusztus vége felé jártunk már, pár nap és Szeptember lesz. A levegő egyre jobban lehűl, az én szívem pedig mintha újra kezdene megfagyni... pont mint anno' 3 évvel ezelőtt.
Az, hogy ismét találkoztam Louisszal, annyira felkavart, hogy inkább visszaültem az autómba, és elindultam haza. S mintha az égiek is megérezték volna sebezhetőségemet és zavartságomat, amint beléptem a házba, a telefon éles, fémes hangja hasította keresztül az éjszaka csöndjét..
Már két hete, hogy Daisyvel az új otthonunkban élünk. Az elején furcsa volt, mert nem tudtam mi hol van, főleg reggel, mikor eléggé használhatatlan vagyok.. Daisy viszont mintha csak virágozna. Megállás nélkül takarít, főz, még a virágoskertet is rendbe rakta. Mindenhol hófehér margaréták nyíltak. Nem lepődtem meg. Daisy hű maradt önmagához. Zayn is gyakran átjön, de még mindig aggaszt, hogy nem hajlandó elmondani, miért volt a rohama legutóbb. Egy megfázás nem ilyen. Mindketten tudtuk, hogy nem titkolózhat sokáig. Csak nehogy késő legyen..
Louisról egy szót nem hallottam. Hiába jártam nyitott füllel, és hallgattam ki szinte mindenki beszélgetését, ami belátom, nem szép dolog, de hát ha az ember kíváncsi, akkor még akár a köveket is felforgatja. A város minden hétvégén a régi otthonunk melletti hatalmas házban gyűlt össze. Minden héten egy party. Akinek jól megy, az megteheti. Mi sem vagyunk éppen a legutolsók, ha a vagyonról van szó, de ezt nem engedhetnénk meg magunknak.
Később, mit kiderült Liam és Niall ismerik egymást. Nos, és nem igazán szeretnék még egyszer Niallel kettesben maradni, ezért kínosan ügyeltem erre, mikor ők is átjöttek leróni a tisztelet látogatásukat. Niall mikor meglátta Daisyt, eléggé meglepődött, de szerintem csak nekem tűnt fel. Túl jól álcázta az érzelmeit.
Soha nem szerettem Daisyt zavarni alvás közben, így inkább elindultam éjszaka, a sötétben, egyedül a régi házunkhoz, hogy ott hódolhassak gyermekkori szenvedélyemnek. Az írásnak. Imádok írni. Dalokat, novellákat, vagy akár összefüggő, több száz oldalas történeteket.. Az életem minden apró történése megtalálható abban a hatalmas dobozban a szekrény legmélyén. Minden..A háztól kicsit messzebb parkoltam le, hogy még véletlenül se ébresszek fel senkit. Már majdnem beértem a házba, mikor észrevettem, hogy a szomszéd stégen áll valaki. Magas, karcsú alakja hosszú árnyékot vetett a stégre. A lámpa, ami előtt állt, nem engedte láttatni, ki is áll ott. Annyira rájöttem, hogy férfi, és zsebre dugott kézzel áll. Pár percig némán néztem őt, talán ő lenne az az ember, akit senki nem ismer? Már épp oda akartam menni, mikor hirtelen kihúzta a jobb kezét a nadrágzsebéből, és a folyó felé nyújtotta. Mintha el akarna érni valamit. Mikor közelebb mentem, akkor láttam meg a folyó túlpartján a kivilágított házunkat. Mielőtt eljöttem, felkapcsoltam a kültéri világítást, hogy az arra tévedők lássanak valamennyit. Nem hittem, hogy innen is látszik. A ház formáját nem lehetett kivenni, csak egy nagy, zöld fényárban úszó pontot. Annyira elmerengtem, hogy észre sem vettem, az idegen már engem néz. Csak ekkor ismertem fel őt.. Louis állt előttem, halvány, szomorkás mosollyal ajkain. Kék szemei azúrként csillogtak a sötétben. Egyikünk sem számított a másik jelenlétére. Louis hirtelen zavarában beharapja alsó ajkát, és úgy nézett fel rám. Nem volt ijedt, vagy meglepett. Csak kissé zavart. Szerintem én sem nézhettem ki különbül.
- Khm.. öhm.. Szia Harry. Hogy kerülsz ide?- köszörülte meg torkát végül, és beszélgetést kezdeményezett. Én még mindig annyira el voltam veszve a tekintetében, hogy szerintem többször is megismételte a kérdését. De mindhiába, fel sem fogtam a mondandóját. Csak ajkai lassú, lágy mozgására tudtam figyelni.. arra, ahogy kivillannak fehér fogai. Ahogy kissé közelebb lép, hátha nem hallom jól a kérdését. Ami igazából lehetetlen lett volna, lévén, hogy éjszaka volt és néma csönd. Az aggódó, kissé ijedt tekintetét látva végül párszor felpofoztam magam képzeletben, és válaszoltam.
- Szia.. - halt el rögtön a hangom, mint mikor kisgyerekként rossz fát tettem a tűzre, és alig mertem megszólalni, nehogy valami rosszat mondjak, és még jobban megbüntessenek. De.. igazából, Louis kérdése még mindig nem lett megválaszolva. Mit is csinálok éppen? Amúgy.. tényleg.. miért is jöttem ide? - próbáltam felidézni, hogy mit is keresek itt, de egyre kevesebb dolog rémlett, végül már a nevemre sem emlékeztem rendesen.. Csak őt láttam. Ahogy halvány mosollyal az arcán figyeli, ahogy éppen egy értelmes választ próbálok összehozni. De nem igazán sikerül.
- Oké, nyugodj meg. Akkor nem kell elmondanod. - sóhajtott, majd gyors léptekkel elindult, kikerült, és a régi házuk felé vette az irányt.
- Louis, oda nem mehetsz be! Már nem a ti házatok! - szóltam utána, mire lassan, ajkain hitetlenkedő mosollyal fordult meg.
- Harry.. de igen, ez az én házam. - mondta vidáman, majd el is tűnt a hatalmas kovácsoltvas kapu mögött. Én még jó pár percig álltam a stégen, és azt a pontot néztem, ahol eltűnt. Itt értettem meg, hogy Louis egész végig egy karnyújtásnyira volt tőlem.. Hirtelen hűvös szél csapta meg csupasz karomat. Hiába, itt a nyár vége.. Augusztus vége felé jártunk már, pár nap és Szeptember lesz. A levegő egyre jobban lehűl, az én szívem pedig mintha újra kezdene megfagyni... pont mint anno' 3 évvel ezelőtt.
Az, hogy ismét találkoztam Louisszal, annyira felkavart, hogy inkább visszaültem az autómba, és elindultam haza. S mintha az égiek is megérezték volna sebezhetőségemet és zavartságomat, amint beléptem a házba, a telefon éles, fémes hangja hasította keresztül az éjszaka csöndjét..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)