28. Fejezet - "Nincs is szebb ének a szív dobbanásainál."

Harry szemszöge:

Valamilyen szinten csodáltam Louist. Ennyi idő után is képes volt engem úgy ölelni, és úgy csókolni, mint az elején. Az eddig felemésztő harag hirtelen semmivé lett. Mintha a szívem már nem bírta volna. Magába szívta az összes fájdalmat, és most Louis gyengéd érintésétől szétrobbant. Az összes átsírt éjszaka, az összes kín, úgy tűnt el az éjszaka nyugodtságában, mint a szállingózó hópelyhek.
Louis mindig jókor jött. Mindig akkor jelent meg, mikor már nem bírtam tovább. Mindig időben ideért. Mindig helyrehozta, amit elrontott. De félek. Félek, hogy újra meggyógyít. Mert ha ezt teszi, lehet újra eltűnik. Nem bírnám ki. Tényleg nem. Mert minden egyes alkalommal begyógyítja a szívemen lévő mély vágásokat, de azonnal el is tűnik. Ezzel pedig egy még mélyebb sebet ejtve. De bízom benne. Mert csak két dolgot adhatok neki. A szerelmemet, és a bizalmamat. Louis pontosan jól tudja, hogyha most is elmegy, mindennek vége. Végleg. Visszavonhatatlanul.
- Harry. - suttogta Louis halkan, amint ajkaink eltávolodtak egymástól.
- Hm? - néztem rá mosolyogva. Hirtelen felállt mellőlem, és és odasétált a kandallóhoz. Meggyújtotta a fadarabokat, amik benne voltak, és pár perc múlva máris sokkal kellemesebb lett a szoba hőmérséklete. Bár eddig fel sem tűnt, hogy ilyen hideg van. Louis közelsége elegendő melegséget adott. Ezután odasétált a kapcsolóhoz, és az egész szobát sötétségbe burkolta. Csak a kandalló vörös lángcsóvái világították be a szobát.
- Ezt miért csináltad? - léptem hozzá közelebb, orrunk már szinte összeért. Louis lehunyta a szemeit, és megpróbált láthatatlanul ráharapni az ajkaira. De nem sikerült neki. Mikor kinyitotta a szemeit, láttam bennük azt a  csillogást, amit annyira hiányoltam eddig.
- Így sokkal romantikusabb, nem? - húzta féloldalas mosolyra az ajkait, mire a szívem kihagyott egy ütemet. S valóban, az üres szoba sokkal kellemsebben hatott rám.
- Igazad lehet.. - sóhajtottam fel, majd a földet kezdtem pásztázni. Igaz, szinte semmit nem láttam belőle. Ekkor hirtelen Louis hűvös érintését éreztem meg az arcomon.
- Kérlek, nézz rám. Bűn, hogy elrejted előlem magadat. Gyönyörű vagy. - suttogta halkan, mire az amúgy is abnormálisan gyorsan verő szívem csak még jobban rákezdett. A csendben tisztán lehetett hallani ahogy szakadatlanul dörömböl a mellkasomban. Louis lágyan elmosolyodott, és kezét a mellkasomra helyezte. Pontosan a szívemhez.
- Imádom, hogy így reagálsz. Nincs is szebb ének a szív dobbanásainál. Olyan sokat mondanak. - nézett a szemeimbe fülig érő mosollyal az ajkain. Megragadta az én kezemet is, és a saját mellkasára helyezte. Pontosan a szívéhez. Azonnal megéreztem, ahogy a szíve hirtelen felgyorsul, csak hogy minél hamarabb belesimulhasson a tenyerembe. Csodálatos érzés volt, ahogy a szíveink megpróbálták egymást túlszárnyalni.
Hirtelen minden eltűnt. A tűz sercegése eltompult. A hó sem esett már kint. Csak mi léteztünk.
- Meg akarlak érinteni. - szakította meg a csendet Louis mély hangja. A hideg is kirázott, ahogy lassan megcirógatta az arcomat. Ujjai lejjebb csúsztak, s már a nyakamat masszírozta. A testem felhevült, ahogy végighúzta ujjait kiszáradt ajkaimon. Csillagokat láttam. Mindenütt csillagok robbantak fel. Ahol megérintett, a bőröm felgyulladt. Mikor halkan felnyögtem csókjaitól a nyakamon, megszégyenülve hajtottam le a fejemet, mire csak halkan felkuncogott.
- Ne tartsd vissza. Hallani akarom azokat a gyönyörű hangokat. - suttogta bele a fülembe, mire teljesen elvesztettem az önkontrollomat. Ziláltam, a légzésem szabálytalan volt, a csillagok pedig egyre többen lettek.
- Harry.. - morogta, mikor fordítottam a helyzetünkön. Nekilöktem Louist a falnak, és szorosan hozzápréseltem magamat az ágyékához. Hátravetette a fejét, mire én azonnal támadásba lendültem. Beleharaptam a nyakába, mire egész testében megborzongott. Elmosolyodtam, és lassan húztam végig ajkaimat mindenhol, ahol csak tudtam. Szabályosan letéptem róla az inget, amit viselt. Mikor megláttam kissé kockás hasát, az ajkaimba haraptam a látványtól. Gyönyörű volt.  
- Gyönyörű vagy. - rebegtem a fülébe, mire halkan felsóhajtott.
- Harry, kérlek. Nem bírom. - könyörgött, mire arcomra kaján vigyorra húzódtak. Lassan, kínzó lassúsággal kezdtem el kibújni a kötött pulóveremből. Éreztem magamon perzselő tekintetét. Közelebb hajoltam hozzá, és végighúztam ajkaimat az övéin. De nem csókoltam meg. Fájdalmas nyögéssel adta tudtomra, hogy többet akar. Elhajoltam tőle, és elindultam fel az emeletre. Louis sem a türelméről híres valószínűleg, mert alig indultam el, hátulról megragadott, és a karjaiba véve vitt fel az emeletre. Gondolom rájött, hogy én csak szépen, lassan jutottam volna fel, ezzel is az őrületbe kergetve őt. Bevitt a régi hálószobába, amiben most csak egy szép, rendezett ágy volt.  Lefektetett rá, és ráült a csípőmre.
- Már nem vagy olyan nagy legény, mi? - hajolt közelebb hozzám, mire lágyan beleharaptam az ajkaiba. Ez valószínűleg meglepte, mert könnyedén fordítottam a helyzetünkön, és most már ő feküdt alattam.
- Ügyes.. húzás. - lihegte, mikor újra rátapadtam a nyakára. Erősen megszívtam az érzékeny bőrt, amikre meg is kaptam a várt reakciót. Eközben Louis kezei bebarangolták az egész testemet. Végigsimított a hátamon, majd lecsúsztatta kezeit a hasamra. Végigsimította a karomat, és beletúrt a hajamra. Mikor újra csókban forrtunk össze, egy hirtelen mozdulattal benyúlt a nadrágomba.
- Louis... - feszültem meg hirtelen, amint hozzáért a férfiasságomhoz. Több percig kényeztetett, mikor már nem bírtam tovább csendben ülni. Kiengedtem minden sóhajomat, és nyögésemet, amit eddig bent tartottam. Szó szerint lekarmolta rólam a nadrágomat, és maga alá fektetett. A kezei egyre gyorsuló tempót diktáltak, amitől kezdtem elveszteni a fejemet. Olyan volt, mintha először élnék át ilyet. S ekkor hirtelen abbahagyta.
- Ne.. Louis! - húztam vissza magamhoz, mire elnevette magát.
- Te is pontosan így kergettél az őrületbe, Styles. - hajolt le hozzám, és összedörgölte az orrhegyeinket. Milyen furcsa, még soha nem hívott a vezetéknevemen. Ez tetszik.
- Sajnálom... - lihegtem, s majd felrobbant, mikor tettetett véletlenséggel újra hozzámért.
- Mi? Nem hallottam. - nézett rám vigyorogva.
- Sajnálom... - mondtam rendes hangerővel, de ő még ekkor is szórakozott.
- Megismételnéd? Már elég öreg vagyok. - Na, itt elégeltem meg, és egy egyszerű mozdulattal fellöktem a csípőmet. Louis szemei azonnal elsötétedtek, mikor egymáshoz simultunk.
- Még mindig nem érted? - néztem rá kihívóan, mire úgy tapadt ajkaimra, mint egy éhes ragadozó. Kigomboltam a nadrágját, és segítettem neki kibújni belőle.
- Kész vagy? - lehelte két csók között. S ez az ártatlan kérdés még több melegséggel öntött el. Soha nem kérdezte még meg.
- Kész. - hunytam le a szemeimet, s engedtem, hogy magáévá tegyen. Louis teste egyre forróbb lett, az enyémmel együtt. A szobában vágni lehetett a túlfűtött érzelmeinket.
Olyan régóta vágytam erre. Hogy ez újra megtörténjen. Sírni tudtam volna a boldogságtól. Ami akaratomon ellenére meg is történt.
- Miért sírsz? Fáj? - állt meg azonnal, s ijedten nézte könnyes szemeimet.
- Nem.. - ráztam meg a fejemet, s magamhoz öleltem. - Csak boldog vagyok. - szorítottam az ölelésemen, mire megnyugodva fújta ki a levegőt. Mikor vége lett, s mindketten úgy feküdtünk egymással szemben, mint a jóllakott kismacskák, összekulcsoltam a kezeinket.
- Louis, ígérd meg, hogy többé nem fogsz elhagyni. - kértem, mire halvány csókot lehelt a homlokomra.
- Ígérem. - húzott magához, s mielőtt még elaludtunk volna, újra megszólalt.
- Harry..
- Igen?
- Nem kell többé félned, hogy elhagylak. Soha nem fog megtörténni. Mi örökké együtt leszünk. Oké? Míg világ a világ. Míg fehér rózsák nyílnak az erdőben. Szóval ne aggódj, örökké itt leszek. Mert te vagy nekem a legfontosabb. A tiéd vagyok.
- Szeretlek... - suttogtam neki hálásan, mire a karjaiba vont.
- Én is, Harry. Mindennél jobban.
- Örökké.
- Még azon is túl.