27.Fejezet - Tiltott gyümölcs

Harry szemszöge

- Harry... - suttogta el a nevemet Daisy halkan, mivel Darcy éppen akkor aludt el.
- Hm? - néztem fel rá mosolyogva. Nem tudok betelni a látvánnyal, ami elém tárul. Darcy rózsás arcocskája egyszerűen úgy vonzza a tekintetemet, mint még soha semmi.
- Louis itt van. - suttogta, majd fejét lehajtva lágy csókot lehelt a kezében tartott Darcy homlokára. A vér azonnal megfagyott az ereimben.
- Miről beszélsz? - néztem rá vádló tekintettel. Nem akarok Louisról beszélni. Nem megy...
- Ott volt az ablakban. Elfutott. Szerintem beszélned kéne vele. - nézett rám végre, és ámbár ajkai mosolyogtak, láttam azt az égető fájdalmat a tekintetében, amit nem tudott eltüntetni, bármennyire is akarta.
- Nem akarod, hogy találkozzak vele. Kérlek, ne hazudj. - érintettem meg az arcát, mire készségesen simította bele tenyerembe az egész arcát. Percekig maradtunk így, néma csendben.
- Most nem az a fontos, amit én akarok. Most rólatok van szó. Meg kell beszélnetek mindent. Ne foglalkozz most azzal, én mit akarok.
- De Daisy... - kezdtem volna el akadékoskodni, de egy egyszerű mozdulattal csendre intett.
- Menj. - fordult el, hogy ne láthassam a könnyeit. - Menj, amíg nem nézek oda.
- De..
- Menj már! Mielőtt még meggondolom magam, és nem engedlek sehová.
- Sajnálom... - álltam fel mellőle a kanapéról, és szinte kirobbantam a bejárati ajtón. Hallottam Daisy halk szipogását, és tudtam, hogy vissza kéne mennem hozzá. Megnyugtatnom, megcsókolnom. De már nem bírtam megállítani magamat. A szívem hevesen verve irányított előre. Már eléggé sötét volt, de még így, a félhomályban is könnyű volt kiszúrni a háztól nem messze álló autót, és az annak dőlő alakot. Amint meglátott, szinte láttam, ahogy egész testében megmerevedik.
- Niall? - kérdeztem meglepetten, mikor odaértem. Mit keresel te itt ilyenkor?
- Harry. Rég láttalak. - mosolyodott el, és kezet rázott velem. - Igazából, öhm... izé, mi..
- Harry? - érkezett hirtelen egy ismerős hang a hátam mögül, ezzel félbeszakítva Niall mekegését. Lassan fordultam a hang irányába. Ezer közül is felismertem volna Louis jellegzetes, érces hangját. Mikor megfordultam, azonnal találkozott a tekintetünk. Louis szemei halványkéken izzottak a félhomályban. Arca sötét volt, már nem volt elég fény ahhoz, hogy lássam arcának csodálatos vonásait. Csak ekkor tűnt fel, hogy mellette egy meglehetősen szép, fiatal lány állt.
- Louis... - mondtam ki halkan a nevét, de ahogy megtettem, számba keserű érzés költözött.
- Szerintem mi most megyünk, és hagyunk titeket beszélgetni. - lépett mellém Niall, és megragadta a titokzatos lány kezét. A következő pillanatban már csak ketten álltunk az utcán.
- Harry... - kezdett bele Louis, de félbeszakítottam.
- Nagyon hideg van, nem? - néztem fel rá, mire csak meglepetten bólintott.  A régi házunkat megtartottuk, menjünk el oda. A végén még megfagyunk. - erőltettem mosolyt az arcomra, majd hátat fordítva neki elindultam az autóhoz. Egész úton néma csend volt. Egyikünk sem szólt a másikhoz.  A szívem majd kiugrott a helyéről. Az autót hamar átjárta Louis ismerős illata, ami bódító hatással volt rám. Megpróbáltam minél ritkábban venni a levegőt, hogy minél kevesebbet szívjak be belőle, de nem bírtam ellenállni. Hatalmasat sóhajtva adtam meg magam az illattengernek. Jó érzés volt újra az ismerős illatot érezni. Mikor megérkezünk, azonnal kipattantam az autóból, és meg sem vártam Louist, úgy siettem be a házba. Féltem. Féltem vele újra találkozni. Hiába vert még mindig hevesen a szívem. Hiába tudtam, hogy nem helyes az, amit érzek, Hiába akartam elfelejteni a múltat. Eltörölni. Eltüntetni. Nem ment. A szívem legmélyén nem akartam. Legszívesebben visszaforgatnám az időt, vissza arra az éjszakára, mikor először tapasztalhattam meg Louis forró ajkait magamon. Csak most fogtam fel, hogy egész végig a titkos gyümölcs után vágyakoztam. És miután megkaptam, csak még jobban vágytam rá. Louis szerelme hiába volt felemésztő, fájdalmas, hirtelen, még is... olyan boldoggá tett. Felperzselt, összetört, de édes is volt. Akárcsak egy friss, zsenge gyümölcs.
- Harry.. - lépett mögém Louis a semmiből. Már a közelségétől is libabőrös lettem. Hát még mikor megérintette a karomat. Villámcsapásként ért bőrének puha érintése. A hosszú, lágy ujjak lágyan fonódtak karomra, és puha simításától akaratlanul ugyan, de felköhögtem meglepettségemben. Megfordultam, ezzel elérve, hogy egymás szemébe nézhessünk.
- Mit akarsz? - kérdeztem vádlóan, és éreztem, kezdem elveszíteni az irányítást.
- Tudom, hogy mindent elrontottam. Hogy elcsesztem az egészet. Tudom, hogy úgy érzed, csak játszottam veled. De nem... Harry, én szeretlek. Nagyon, Mindennél jobban. Kérlek, kérlek... ne haragudj rám. - Louis szemei könnyektől égtek. Láttam, hogy próbálja türtőztetni magát, de már közel állt a síráshoz. Ó, ha tudná, én mennyit sírtam utána. Ha tudná... de még is. Most, hogy itt állt előttem, bocsánatért esedezve, összetörve, úgy éreztem, nem tudok rá többé haragudni. Hiszen ő az az ember, aki egyetlen tettével ezer mély sebet tud rajtam ejteni, de ő az egyetlen, aki az összeset meg is tudja gyógyítani egyetlen érintéssel. Vagy akár csak egy szóval. Magam sem tudom miért, kezemet arccsontjára tettem, és lassan kezdtem el simogatni kissé borostás arcát.
- Nagyon haragudtam rád. - kezdtem bele, mire azonnal megmerevedett a teste. Talán még levegőt sem vett. - Gyűlöltelek. Mert itt hagytál. Egyedül. - néztem bele a szemeibe, amikben most őszinte megbánás csillogott. - De visszajöttél. Tudod milyen boldog voltam? Elmondhatatlanul. De te már nem akartál engem. Vagyis de... de amint megkaptad amit akartál, eltűntél. Itt hagytál megint. - emeltem fel a hangomat, mert hirtelen minden érzés felerősödött bennem. - Összeházasodtam Daisyvel. Nem akartam, de ő itt volt velem. Te soha nem voltál itt nekem. - Nem voltál itt, hogy szeress. Nem voltál itt, mikor Niall nekem ugrott, és hozzámért... nem voltál itt, mikor Zayn...mikor Zayn meghalt. A francba is, Louis. Tudod mekkora szükségem lett volna rád?! - néztem rá vádlóan, mire hirtelen sokkal kisebbnek tűnt, mint eddig.
- Mit csinált Niall?? Mi történt Zaynnel..? - kérdezte mérgesen, majd hitetlenkedve.
- Te nem tudhatod, mert... - itt hirtelen megláttam magamat a tekintetében. Az arcom eltorzult a dühtől, és a haragtól. De ez nem én voltam. Mert egész végig csak magammal törődtem. Észre sem vettem, bele sem gondoltam, neki mennyi minden fájhat. - Sajnálom... - estem előtte térdre, mire a könnyeim azonnal hullani kezdtek.
- Ne, Harry... ne te kérj bocsánatot. Minden az én hibám! - térdelt le mellém, és meleg tenyerét a hátamra téve kezdte el azt simogatni.
- De.. minden az én hibám. Majdnem megöltelek, Louis. - toltam el tőle magamat, mert éreztem, mentem megfulladok az undortól, amit magam iránt éreztem.
- Nem. - kapta el a kezemet, és maga felé fordított. Olyan megnyugtató volt, ahogy magához rántott. Kérlek, ne hibáztasd magadat. Fáj így látni téged. Ne tedd ezt magaddal.
- Ugyan, mit számít már? Egy szörnyeteg vagyok.
- Már miért lennél az?
- Mert bántottam az egyetlen embert... akit szeretek. - Louis szemei hatalmasra tágultak, ahogy kiejtettem a szavakat a számon. Éreztem, hogy ez az, ami helyes. Szeretem Louist, szeretem. Szeretem, szeretem, szeretem őt!
- Én is szeretlek, Harry. - hajolt közelebb, majd összeérintette ajkainkat.
Nem érdekelt, hogy nem helyes amit teszek. Nem érdekelt, hogy otthon vár rám Daisy és Darcy. Szerettem őket, de a Louis iránt érzett szerelmem most mindent felülírt. Ha most nem mondtam volna ki, hogy szeretem, örökké bántam volna. Tudom, hogy ez a szerelem nem fog örökké virágzani. Sőt, amilyen hirtelen virágzott, olyan hamar fog elmúlni. De addig is, érezni akarom a virágok illatát. Mert nekem most csak a jelen számít. Nem érdekel, ki mit gondol. Most nyílik a virág, most érzem az illatát. Holnap is tudok majd sírni, és megbánni. Rengeteg időm van még mindent megbánni. De lehet, Louis ölelését most érezhetem utoljára.

Ritkán szoktam írni most már külön megjegyzést a fejezetek végére, de most szükségét érzem. Csak elszeretném mondani, hogy mennyire szeretlek titeket, és hogy mennyire hálás vagyok, amiért olvassátok a történetemet. De.. nemsokára vége lesz. Nem akarom fölöslegesen nyúzni ezt a blogot. Ne ijedjetek meg, nem fogom azonnal abbahagyni, de a történetben mindent elértem, amit eddig elakartam. Tudom, hogy még csak most találkoztak. Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok. A következő részekben mindent bepótolok, minden érzést, minden vágyat. :) Csak szeretném, ha tudnátok, a végét járjuk. Még nem búcsúzkodni szeretnék, egyáltalán nem. :) De elszeretném mondani, hogy egy új blog fogalmazódott meg bennem. ( Semmi köze az új blognak ahhoz, hogy ezt lassan befejezem) Szeretném tudni, hogy érdekelne e egy új történetem. Hogy továbbra is velem tartanátok e. :) 
Csóközön minden olvasómnak!<3