13.Fejezet - " Csak ajkai lassú, lágy mozgására tudtam figyelni.."

Először is, szeretnék bocsánatot kérni, hogy csak most hoztam az új fejezetet.:) De most már itt vagyok, ráadásul egy új fejezettel! Jó olvasást! xxx


Már két hete, hogy Daisyvel az új otthonunkban élünk. Az elején furcsa volt, mert nem tudtam mi hol van, főleg reggel, mikor eléggé használhatatlan vagyok.. Daisy viszont mintha csak virágozna. Megállás nélkül takarít, főz, még a virágoskertet is rendbe rakta. Mindenhol hófehér margaréták nyíltak. Nem lepődtem meg. Daisy hű maradt önmagához. Zayn is gyakran átjön, de még mindig aggaszt, hogy nem hajlandó elmondani, miért volt a rohama legutóbb. Egy megfázás nem ilyen. Mindketten tudtuk, hogy nem titkolózhat sokáig. Csak nehogy késő legyen..
Louisról egy szót nem hallottam. Hiába jártam nyitott füllel, és hallgattam ki szinte mindenki beszélgetését, ami belátom, nem szép dolog, de hát ha az ember kíváncsi, akkor még akár a köveket is felforgatja. A város minden hétvégén a régi otthonunk melletti hatalmas házban gyűlt össze. Minden héten egy party. Akinek jól megy, az megteheti. Mi sem vagyunk éppen a legutolsók, ha a vagyonról van szó, de ezt nem engedhetnénk meg magunknak.
Később, mit kiderült Liam és Niall ismerik egymást. Nos, és nem igazán szeretnék még egyszer Niallel kettesben maradni, ezért kínosan ügyeltem erre, mikor ők is átjöttek leróni a tisztelet látogatásukat. Niall mikor meglátta Daisyt, eléggé meglepődött, de szerintem csak nekem tűnt fel. Túl jól álcázta az érzelmeit.

 Soha nem szerettem Daisyt zavarni alvás közben, így inkább elindultam éjszaka, a sötétben, egyedül a régi házunkhoz, hogy ott hódolhassak gyermekkori szenvedélyemnek. Az írásnak. Imádok írni. Dalokat, novellákat, vagy akár összefüggő, több száz oldalas történeteket.. Az életem minden apró történése megtalálható abban a hatalmas dobozban a szekrény legmélyén.  Minden..A háztól kicsit messzebb parkoltam le, hogy még véletlenül se ébresszek fel senkit. Már majdnem beértem a házba, mikor észrevettem, hogy a szomszéd stégen áll valaki. Magas, karcsú alakja hosszú árnyékot vetett a stégre. A lámpa, ami előtt állt, nem engedte láttatni, ki is áll ott. Annyira rájöttem, hogy férfi, és zsebre dugott kézzel áll. Pár percig némán néztem őt, talán ő lenne az az ember, akit senki nem ismer? Már épp oda akartam menni, mikor hirtelen kihúzta a jobb kezét a nadrágzsebéből, és a folyó felé nyújtotta. Mintha el akarna érni valamit. Mikor közelebb mentem, akkor láttam meg a folyó túlpartján a kivilágított házunkat. Mielőtt eljöttem, felkapcsoltam a kültéri világítást, hogy az arra tévedők lássanak valamennyit. Nem hittem, hogy innen is látszik. A ház formáját nem lehetett kivenni, csak egy nagy, zöld fényárban úszó pontot. Annyira elmerengtem, hogy észre sem vettem, az idegen már engem néz. Csak ekkor ismertem fel őt.. Louis állt előttem, halvány, szomorkás mosollyal ajkain. Kék szemei azúrként csillogtak a sötétben. Egyikünk sem számított a másik jelenlétére. Louis hirtelen zavarában beharapja alsó ajkát, és úgy nézett fel rám. Nem volt ijedt, vagy meglepett. Csak kissé zavart. Szerintem én sem nézhettem ki különbül.
 - Khm.. öhm.. Szia Harry. Hogy kerülsz ide?- köszörülte meg torkát végül, és beszélgetést kezdeményezett. Én még mindig annyira el voltam veszve a tekintetében, hogy szerintem többször is megismételte  a kérdését. De mindhiába, fel sem fogtam a mondandóját. Csak ajkai lassú, lágy mozgására tudtam figyelni.. arra, ahogy kivillannak fehér fogai. Ahogy kissé közelebb lép, hátha nem hallom jól a kérdését. Ami igazából lehetetlen lett volna, lévén, hogy éjszaka volt és néma csönd. Az aggódó, kissé ijedt tekintetét látva végül párszor felpofoztam magam képzeletben, és válaszoltam.
- Szia.. - halt el rögtön a hangom, mint mikor kisgyerekként rossz fát tettem a tűzre, és alig mertem megszólalni, nehogy valami rosszat mondjak, és még jobban megbüntessenek. De.. igazából, Louis kérdése még mindig nem lett megválaszolva. Mit is csinálok éppen? Amúgy.. tényleg.. miért is jöttem ide? - próbáltam felidézni, hogy mit is keresek itt, de egyre kevesebb dolog rémlett, végül már a nevemre sem emlékeztem rendesen.. Csak őt láttam. Ahogy halvány mosollyal az arcán figyeli, ahogy éppen egy értelmes választ próbálok összehozni. De nem igazán sikerül.
- Oké, nyugodj meg. Akkor nem kell elmondanod. - sóhajtott, majd gyors léptekkel elindult, kikerült, és a régi házuk felé vette az irányt.
- Louis, oda nem mehetsz be! Már nem a ti házatok! - szóltam utána, mire lassan, ajkain hitetlenkedő mosollyal fordult meg.
- Harry.. de igen, ez az én házam. - mondta vidáman, majd el is tűnt a hatalmas kovácsoltvas kapu mögött. Én még jó pár percig álltam a stégen, és azt a pontot néztem, ahol eltűnt. Itt értettem meg, hogy Louis egész végig egy karnyújtásnyira volt tőlem.. Hirtelen hűvös szél  csapta meg csupasz karomat. Hiába, itt a nyár vége.. Augusztus vége felé jártunk már, pár nap és Szeptember lesz. A levegő egyre jobban lehűl, az én szívem pedig mintha újra kezdene megfagyni... pont mint anno' 3 évvel ezelőtt.

Az, hogy ismét találkoztam Louisszal, annyira felkavart, hogy inkább visszaültem az autómba, és elindultam haza. S mintha az égiek is megérezték volna sebezhetőségemet és zavartságomat, amint beléptem a házba, a telefon éles, fémes hangja hasította keresztül az éjszaka csöndjét..