Díjak!:)

Szóval, mivel kaptam két díjat, és most már úgy érzem, bunkóság lenne mindkettőt figyelmen kívül hagyni, ezért erőt vettem magamon, és addig nem állok fel, amíg össze nem szenvedem!:D
Az elsőt még régebben kaptam drága olvasómtól, Pakkör Pítörtől. :) Köszönöm még egyszer.:) A másikat pedig ebben a szent percben vettem észre. Köszönöm Orsi! ^^ Mivel ugyan azt küldtétek, csak a kérdések mások, ezért ha nem bánjátok, összevontam őket.:)
 

Szabályok: 

- 11 dolog rólam. 

- 11 válasz 

- 11 kérdés

- 11 bloggernek továbbküldöm. ( Nem olvasok ennyi blogot, szóval tovább nem küldöm, de akiktől kaptam, azok vegyék úgy, hogy nekik visszaküldöm! ^^ )

11 Dolog rólam:

- 15 éves vagyok. 

- Ugyan azon a napon születtem, mint Simon Cowell!:) 

- A bandából a kedvencem Harry. De mindegyiküket imádom. <3 :) 

- Orvos akarok lenni. :) 

- Megvan a középfokú angol nyelvvizsgám.:) 

- Szeretem a kakaót. :D 

- Van két teknősöm. 

- Az egyik teknősöm, akit Harrynek hívnak, (meglepő) kikaparta a saját szemét véletlenül.:(  

- A kedvenc állatom a Tigris. :) 

- Én igazából nem hiszek a 'Larryben' Szerintem ők csak nagyon közeli barátok, de ha lenne köztük bármi más is barátságon kívül, én akkor is ugyan úgy szeretném őket. 

- Azért hoztam létre ezt a blogot, mert láttam fantáziát a kettejük kapcsolatában, és mert hasonló Larrys blogot még nem láttam.:)  

11 válasz. Nos nekem 22 lesz, mivel mindkét díjra válaszolok.:) 

1. Ki a kedvenced a bandából? (1D) - Harry. :)

2.Mit reagálnál, ha Harry és Louis előtted megcsókolná egymást? - Hm.:c Beállnék közéjük egy kép erejéig, aztán továbbmennék. :D 

3.Mi ichlette (vagy hogy kell írni) a blogod? - A Nagy Gatsby adta meg a végső löketet.:) Néhány okosság onnan van kölcsönvéve. 

4.Mit csinálnál, ha a kedvenced (1D) egy koncerten megfogná a kezed és felrántana a színpadra, és egész végig fogná a kezed? - Nehéz vagyok, nem tudna felrántani.:| De amúgy szerintem elkezdenék könnyezni, és alíg kapnék levegőt, végül elájulnék.. be kéne vigyenek a kórházba, ahol megérdeklődi hogy vagyok, beszélgetünk, belémszeret és Happy End. De amúgy tényleg leragadnánk a felrántásnál. :DD

5. Kedvenc írod? (blog, könyv, ( én esetemben) manga, akármi? -  Leiner Laura, jujj! Egy animés! Pacsi!(: Kisimoto Maszasi. ( A Naruto atyja, imádom őt:) De amúgy nem jegyzem meg a mangák íróját/rajzolóját soha.:) 

6. Van kedvenc blogod, ha igen akkor melyik? - http://onedirectionlovestorywithlisa.blogspot.hu/ Nagyon szeretem ezt a blogot, csak kár, hogy vége.:) Van még pár kedvenc, csak azokat már befejezték.:) ( Ezért sem küldöm tovább a díjat, mert az írók már nem teszik ki, meg meg se néik szerintem ha jön fél év után egy új komment.:) 

7. Mit csinálnál, ha Harry megcsókolna ( nem érdekli hogy fiú vagy e vagy lány)? - Visszacsókolnék. :)

8.Mijut eszedbe ha azt mondom " they don't know about us"? - Az, hogy Harryvel ez lesz a közös dalunk...:) 

9.Szeretnél egyszer majd piercinget vagy tetkót? - Tetoválást szeretnék, de majd csak ha betöltöttem a 18-at, és ha még mindig akarok majd.:) 

10.Melyik 1D barátnővel találkoznál leg szívesebben? - Perrivel.:) Nagyon szeretem a Little Mixet, jó hangja van, és szerintem jól ellenénk.:) 

11. Olvastad-e már a blogom, ha nem akkor bele olvasnál? Ha igen, mi a véleményed? - Sajnálom, de nem olvastam még el az egészet, egyszer belekezdtem, de annyira tele volt a fejem mindennel, hogy nem emlékszem meddig jutottam.:( De ígérem, el fogom olvasni!:) 

Orsi kérdései:

1. Kivel járnál az 1D-ből? - Harryvel.:) 

2.Melyik a kedvenc bromanced? Larry.:)

3.Mit ennél, ha csak egy dolgot ehetnél életed végéig? - Csokis epret *p* Imádom. <3

4.Mi a kedvenc színed? Nagyon szeretem a Pirosat, a kéket, a zöldet, a szürkét, és a narancssárgát.:) Nem tudom választani..:) 

5.Szereted a csokit?*-* - Ember az, aki nem szereti? *w*

6.Szeretsz hülyülni? (Értelmes kérdés az értelmetlen értelmestől) Persze, főleg mikor a barátaimmal vagyok.:D Vagy az osztályommal. Olyankor nincs megállás!;)

7.Szereted a sulit? (Várj, kitalálom..NEM!) Most új iskolába megyek, mert középsulis leszek, szóval picit várom, mert kíváncsi vagyok, ott milyen lesz.:) Kilépni az óvó általánosból, bele a dzsungelbe. :D Szóval picit várom.(: 

8. Mi a kedvenc virágod? - Nagyon szeretem a rózsákat.:) Egy csokorral bármire rá lehet venni. De minden kellemes illatú virágot szeretek. 

9.Mi a kedvenc állatod? - A tigris.:) De a lovakat és a delfineket is imádom.:) Meg a macskákat.:3

10. Niall vagy Harry baby? -  Harry baba <3  De Niall is nagyon nagyon szeretem. <3 Ahw, mindkettő! xd 

11. Szeretnél lovagolni egy zsiráfon? Persze! Elefánton is jó lenne.:D 

11 Kérdés. húha..:D 

1. Mióta szereted az 1D-t? 

2. Ki a kedvenced? 

3.Mi lenne az a három dolog, amit egy lakatlan szigetre magaddal vinnél? 

4.Hogy hívják a legjobb barátodat/barátnődet? 

5.Milyen könyvet olvastál utoljára?

6.Milyen háziállatod van?

7.Hiszel a szellemekben? 

8.Szereted a hullámvasutakat?:) 

9.Laptopod vagy Asztali géped van?

10.Milyen színű a szobád?

11.Kedvenc parfüm?:) 

11 blogger akinek küldöm:

Szóval, tényleg nincs 11 blog amit olvasok.:) A két küldő vegye úgy, hogy nekik vissza lett küldve!:) Még egyszer nagyon szépen köszönöm. Aki pedig úgy érzi, szeretné kirakni, akkor nyugodtan vegye úgy, hogy neki is el lett küldve!:) Köszönöm, hogy elolvastad! ^^ 

13.Fejezet - " Csak ajkai lassú, lágy mozgására tudtam figyelni.."

Először is, szeretnék bocsánatot kérni, hogy csak most hoztam az új fejezetet.:) De most már itt vagyok, ráadásul egy új fejezettel! Jó olvasást! xxx


Már két hete, hogy Daisyvel az új otthonunkban élünk. Az elején furcsa volt, mert nem tudtam mi hol van, főleg reggel, mikor eléggé használhatatlan vagyok.. Daisy viszont mintha csak virágozna. Megállás nélkül takarít, főz, még a virágoskertet is rendbe rakta. Mindenhol hófehér margaréták nyíltak. Nem lepődtem meg. Daisy hű maradt önmagához. Zayn is gyakran átjön, de még mindig aggaszt, hogy nem hajlandó elmondani, miért volt a rohama legutóbb. Egy megfázás nem ilyen. Mindketten tudtuk, hogy nem titkolózhat sokáig. Csak nehogy késő legyen..
Louisról egy szót nem hallottam. Hiába jártam nyitott füllel, és hallgattam ki szinte mindenki beszélgetését, ami belátom, nem szép dolog, de hát ha az ember kíváncsi, akkor még akár a köveket is felforgatja. A város minden hétvégén a régi otthonunk melletti hatalmas házban gyűlt össze. Minden héten egy party. Akinek jól megy, az megteheti. Mi sem vagyunk éppen a legutolsók, ha a vagyonról van szó, de ezt nem engedhetnénk meg magunknak.
Később, mit kiderült Liam és Niall ismerik egymást. Nos, és nem igazán szeretnék még egyszer Niallel kettesben maradni, ezért kínosan ügyeltem erre, mikor ők is átjöttek leróni a tisztelet látogatásukat. Niall mikor meglátta Daisyt, eléggé meglepődött, de szerintem csak nekem tűnt fel. Túl jól álcázta az érzelmeit.

 Soha nem szerettem Daisyt zavarni alvás közben, így inkább elindultam éjszaka, a sötétben, egyedül a régi házunkhoz, hogy ott hódolhassak gyermekkori szenvedélyemnek. Az írásnak. Imádok írni. Dalokat, novellákat, vagy akár összefüggő, több száz oldalas történeteket.. Az életem minden apró történése megtalálható abban a hatalmas dobozban a szekrény legmélyén.  Minden..A háztól kicsit messzebb parkoltam le, hogy még véletlenül se ébresszek fel senkit. Már majdnem beértem a házba, mikor észrevettem, hogy a szomszéd stégen áll valaki. Magas, karcsú alakja hosszú árnyékot vetett a stégre. A lámpa, ami előtt állt, nem engedte láttatni, ki is áll ott. Annyira rájöttem, hogy férfi, és zsebre dugott kézzel áll. Pár percig némán néztem őt, talán ő lenne az az ember, akit senki nem ismer? Már épp oda akartam menni, mikor hirtelen kihúzta a jobb kezét a nadrágzsebéből, és a folyó felé nyújtotta. Mintha el akarna érni valamit. Mikor közelebb mentem, akkor láttam meg a folyó túlpartján a kivilágított házunkat. Mielőtt eljöttem, felkapcsoltam a kültéri világítást, hogy az arra tévedők lássanak valamennyit. Nem hittem, hogy innen is látszik. A ház formáját nem lehetett kivenni, csak egy nagy, zöld fényárban úszó pontot. Annyira elmerengtem, hogy észre sem vettem, az idegen már engem néz. Csak ekkor ismertem fel őt.. Louis állt előttem, halvány, szomorkás mosollyal ajkain. Kék szemei azúrként csillogtak a sötétben. Egyikünk sem számított a másik jelenlétére. Louis hirtelen zavarában beharapja alsó ajkát, és úgy nézett fel rám. Nem volt ijedt, vagy meglepett. Csak kissé zavart. Szerintem én sem nézhettem ki különbül.
 - Khm.. öhm.. Szia Harry. Hogy kerülsz ide?- köszörülte meg torkát végül, és beszélgetést kezdeményezett. Én még mindig annyira el voltam veszve a tekintetében, hogy szerintem többször is megismételte  a kérdését. De mindhiába, fel sem fogtam a mondandóját. Csak ajkai lassú, lágy mozgására tudtam figyelni.. arra, ahogy kivillannak fehér fogai. Ahogy kissé közelebb lép, hátha nem hallom jól a kérdését. Ami igazából lehetetlen lett volna, lévén, hogy éjszaka volt és néma csönd. Az aggódó, kissé ijedt tekintetét látva végül párszor felpofoztam magam képzeletben, és válaszoltam.
- Szia.. - halt el rögtön a hangom, mint mikor kisgyerekként rossz fát tettem a tűzre, és alig mertem megszólalni, nehogy valami rosszat mondjak, és még jobban megbüntessenek. De.. igazából, Louis kérdése még mindig nem lett megválaszolva. Mit is csinálok éppen? Amúgy.. tényleg.. miért is jöttem ide? - próbáltam felidézni, hogy mit is keresek itt, de egyre kevesebb dolog rémlett, végül már a nevemre sem emlékeztem rendesen.. Csak őt láttam. Ahogy halvány mosollyal az arcán figyeli, ahogy éppen egy értelmes választ próbálok összehozni. De nem igazán sikerül.
- Oké, nyugodj meg. Akkor nem kell elmondanod. - sóhajtott, majd gyors léptekkel elindult, kikerült, és a régi házuk felé vette az irányt.
- Louis, oda nem mehetsz be! Már nem a ti házatok! - szóltam utána, mire lassan, ajkain hitetlenkedő mosollyal fordult meg.
- Harry.. de igen, ez az én házam. - mondta vidáman, majd el is tűnt a hatalmas kovácsoltvas kapu mögött. Én még jó pár percig álltam a stégen, és azt a pontot néztem, ahol eltűnt. Itt értettem meg, hogy Louis egész végig egy karnyújtásnyira volt tőlem.. Hirtelen hűvös szél  csapta meg csupasz karomat. Hiába, itt a nyár vége.. Augusztus vége felé jártunk már, pár nap és Szeptember lesz. A levegő egyre jobban lehűl, az én szívem pedig mintha újra kezdene megfagyni... pont mint anno' 3 évvel ezelőtt.

Az, hogy ismét találkoztam Louisszal, annyira felkavart, hogy inkább visszaültem az autómba, és elindultam haza. S mintha az égiek is megérezték volna sebezhetőségemet és zavartságomat, amint beléptem a házba, a telefon éles, fémes hangja hasította keresztül az éjszaka csöndjét..

12.Fejezet - "És ma, szemtanúi lehettünk, ahogy két szerelemtől megfosztott, könnyektől néma lélek egyesülhetett a szemünk előtt..."

Daisy másnap miután megemlítettem neki a költözést, majdnem kiugrott a bőréből. Azonnal felhívta az összes barátnőjét, és a házavató bálról kezdtek fantáziálni. Ezalatt, mivel férfi vagyok, nekem jutott a 'piszkos' munka. Felhívni a ház tulajdonosát, aki habozva ugyan, de nekünk ígérte a házat. Mikor a városban híre ment, hogy elköltözünk, nem egy jó kondiban lévő férfi jelentkezett segíteni. Nagyon hálás voltam nekik. Zayn parancsolgatott az új háznál az embereknek, mivel a legutóbbi rohama után megtiltottam neki, hogy akár egy dobozt is felemeljen. Liam és én dobozokba pakoltunk mindent, és a teherautókba zsúfoltuk a rengeteg csomagot. Daisy és Eliza a ruhákat, ékszereket, apróbb, törékeny dolgokat pakolták össze, mivel mi "nem értünk hozzá, és a végén minden összetörne". Valóban.. én csak bedobáltam volna az összes porceláncsészét egy helyre... A nap végére majdnem mindennel kész lettünk. A régi, háromszobás házunk teljesen kiürült. Csak egy ágyat, és a munkámhoz szükséges dolgokat hagytuk ott. Nem terveztem eladni. Mostantól legalább lesz egy hely, ami csak az enyém,és ahová visszavonulhatok, ha úgy érzem túl sok felhő gyűlt a fejem fölé. No meg az emlékek... ebbe a házba születtem, és itt is nőttem fel. Az esküvőnk után a szüleim elköltöztek, hogy ne zavarják a "fiatalságot." Rég láttam már őket... időt kell szakítanom majd a látogatásukra is.
Az az új otthonunk káprázatosan festett. Halványzöld falai a frissen festett barna faterasszal pompás látványt nyújtott. Akár az erdő fái, ahogy egymásba fonódva nyújtóznak az ég felé. Mogyoróbarna volt az ajtó és ablakkeretek is mindenhol. A földszinten két szoba volt plusz a konyha és egy fürdőszoba. A tágasabbik szobát nappalinak rendeztük be. Daisy ízlése tükröződött mindenhol, amit nem bántam. Halványlilában pompáztak a falak. Gyermekkorom legkedvesebb emléke, a zongorám, ami ugyan már elég ütött-kopott volt, az ablak előtt állt. Egyenesen a főútra nézhetett ki az éppen azt bűvölő ember. A világos kanapé, és a rengeteg növény feldobta a szoba hangulatát. Daisy gyönyörű festményei mindenhol megtalálhatóak voltak a házban. A konyha és az ebédlő egymásba nyílt. Nem volt egyedi, vagy ilyesmi.. egyszerű, letisztult volt az egész. Mégis.. az ember szívesen volt ott. Az emeletre egy kissé rozoga, de azon kívül jó állapotban lévő lépcső vezetett fel. Az emeleten is volt egy fürdőszoba, két háló, és egy apróbb 'sarokszoba'. Daisy ezt berendezte a saját kis műtermének. Festékállványok, tervrajzok, olló, cérna, ecsetek, próbabakák, amikre a készülő ruhákat rápróbálhatta. Daisy teljes mértékben a szenvedélyének élt. Ezért is volt ő más mint a többi nő. Ezt sokan nem tudják, de elutasíthattam volna a házassági ajánlatot, amit a szüleink kötöttek. De nem tettem. Mielőtt felfedeztem volna, mit is érzek Louis iránt, nekem Daisy volt a megtestesült tökéletesség. Karcsú derék, telt idomok, kecses járás és mozdulatok. Duzzadt ajkak, élénkek csillogó tekintet... ébenfekete haj, hófehér, puha bőr.. Mindenki megfordult utána, még az is, aki letagadta. Elbűvölő teremtés volt. Habár.. miután Louis elment, és összeházasodtunk, hiába mondta el apám a beszédében, hogy " és ma, szemtanúi lehettünk, ahogy két szerelmes lélek végre egyesülhetett a szemünk előtt.." Én igazából úgy mondtam volna " és ma, szemtanúi lehettünk, ahogy két szerelemtől megfosztott, könnyektől néma lélek egyesülhetett a szemünk előtt..." Mert én..ezt éreztem.
Nem volt mit tenni. Daisy nagyon sokáig öntötte belém a lelket. Egy éven át fogta a kezem, és vigasztalt mikor könnyekben törtem ki az utat figyelve, hogy mikor kanyarodik be rajta az a félnótás Louis. De soha nem tette meg. Pedig vártam... máig várnám. De már megtette.. de ahelyett, hogy együtt lennénk, egy falat vont kettőnk közé, és elfelejtett hidat emelni, ami átsegít az árkon, ami körülveszi. És mivel jó nevelést kaptam, nem hagyhattam cserben azt a nőt, aki minden könnyem letörölt. Egyszerűen nem tehettem ezt vele. Nem szégyeníthettem meg. Tudtam, hogy mindkettőnk szíve ugyanazért az emberért dobogott. De mintha, már csak én maradtam volna lent a gödör mélyén. Mintha.. Daisy engem használva kimászott volna, és a kezét nyújtotta, hogy én is hadd jussak ki, hadd lássam újra, mi is van odafent. De egy másik kéz is nyúlt értem. Csak az sokkal lassabb volt, sokkal megfontoltabb, sokkal hívogatóbb.. és ezt látva, inkább maradtam még a gödör mélyén, csak hogy az a kéz húzhasson ki, ami oly' távoli, és bizonytalan.

11.Fejezet - Próbáltam hinni a szavainak, de Zayn mosolya most hamisnak tűnt...

Harry szemszöge 


Miután otthagytam az érzelmektől túlfűtött partyt, elindultam a folyó túloldalához. Szinte az összes ismerősöm ott lakott. De miért megyek olyan messze csak ezért, ha a város összes lakója itt van ebben a házban? Mert egy nagyon fontos ember nem jött el ma ide, és tudni akarom miért. Lehet még a telhetetlen feleségéről is tudok vele beszélni. Igen, Zayn az akiről beszélek. Mikor odaértem a hatalmas bézs színű házhoz, egy szobalány nyitott ajtót. Megkért, hogy várjak míg ő szól a 'fiatalúrnak'. Mindig jobb kedvre derített, mikor Zaynt így hívták. Mióta ideköltöztünk ismertem őt, így elég furcsa volt, hogy egy idő után egyre többen hívták őt így, míg nekem csak egyszerűen 'Zayn' volt. Gyenge szervezete volt fiatalabb korában is, és erre csak rátett egy lapáttal azzal, hogy erős dohányossá vált az évek alatt. Óvták őt, még a széltől is. Valóban, ha az ember ránézett, akaratlanul is óvni akarta őt. Alacsonyabb volt nálam, hosszú szempillái alól kedvesen nézett mindenkire nagy, őzike szemeivel. Fekete hajáról mindig lerítt, hogy nem kevés figyelmet kap. De amivel mindenképpen belopta magát az emberek szívébe, az a mosolya és a személyisége volt. Ajkain mindig halvány, lágy mosoly ült. Noha nem szerette, ha látják az érzéseit, ez egy vele született 'adottság' volt. Nem tudatosan tette, de ez nem volt baj. Ha valaki megjegyezte, akkor azonnal eltűnt az a halvány mosoly is az arcáról, de hamar visszatért. Nem szerette, ha tudják mi jár a fejében, vagy éppen mit érez, de kevés embernek képes volt teljesen megnyílni. Köztük voltam én is. De talán az egyetlen voltam, aki ismerte az igazi Zaynt. Azt a Zaynt, aki mindig hatalmas vigyorral köszönt mikor meglátott, de csak ha ketten voltunk. Azt a Zaynt, aki kiskoromban volt. Igaz, még mindig ő az, de az elvárások miatt meg kellett változnia. De nem bánom. Hiszen legbelül ugyanaz maradt mint régen.
- Harry! De rég láttalak! - jött le lassan a lépcsőn Zayn köntösben. Erősen megszorongattuk egymást, majd a nappali felé indultunk. - Mary, elmehetsz. Ha kell valami, szólok. - nézett a szobalányra Zayn kedvesen, majd újra felém fordult. A puha fotelek szinte elnyeltek engem. Zayn egy üveg bort varázsolt a kezébe, és két poharat.
- Na, mesélj Harry. Mi bánt téged? Olyan világfájdalmas fejed van.. Csak nem történt valami? - kezdett el aggodalmaskodni.
- Visszajött. - suttogtam halkan, majd a poharamban lévő vörös folyadékot kezdtem el figyelni.
- Várjunk, mármint Louis? - nézett rám tányér nagyságú szemekkel. Halványan bólintottam, mire jól látható aggodalom ült ki arcára. Tudtam jól, mire gondol. Habár az elmúlt 3 éven biztatott engem, és segített átvészelni valamilyen szinten Louis elvesztését, a szíve legmélyén tudta, hogy nem fog visszajönni. Én is éreztem, de hát.. a remény hal meg utoljára.
- Beszéltetek..? - kérdezett rá óvatosan, mire keserű mosolyra húzottak ajkaim.
- Persze.. de nem csak beszéltünk. - sütöttem le tekintetem  a padlóra. Mindent elmeséltem Zaynnek. Hogy már a viszontlátás pillanatában megadtam magam neki...hogy miket vágott a fejemhez az erdőben.
- Harry... - hiába nem néztem rá, tudtam, hogy most szemei nem a sajnálattól csillognak, hanem a tehetetlenségtől. Ezt már az elején leszögeztük. Nincs sajnálat. Azzal semmire sem megyünk. Ekkor hirtelen Zayn hangos hörgésben tört ki. Köhögött, de olyan hangosan, és szárazon, hogy olyat még nem hallottam. Kapkodta a levegőt, már szinte könnyezett. Azonnal mellé ugrottam, és Mary nevét kezdtem el kiabálni. Szerencsére hamar ideért, egy pohár víz és három gyógyszer társaságában. Zayn felültettem, majd egyenként beadtam neki a számomra ismeretlen orvosságokat. 10 perccel később elmúlt a köhögőrohama, és újra rendesen kapott levegőt is.
- Zayn, mi volt ez? - néztem rá ijedten, mire csak legyintett.
- Az orvos szerint csak egy apróbb megfázás. Ne aggódj, hamar rendbe jövök. Próbáltam hinni a szavainak, de Zayn mosolya most hamisnak tűnt. Titkol valamit.. és én valószínűleg csak a legvégén jövök majd rá arra, hogy mit.
- Akkor majd később találkozunk, rendben? - öleltem meg Zaynt, majd kiléptem a házból.
- Harry, várj! - szólt utánam Zayn, majd mellém sétált. - Látod azt a hatalmas házat kicsit messzebb? - mutatott három házzal odébb. Egy takaros, halványzöld ház állt ott. Hatalmas hátsóudvarral és külön stéggel.
- Szép, de miért mutatod ezt nekem? - fordultam felé tarkómat vakargatva.
- Daisy nemrég járt nálunk, tudod Elizával szeretnek pletykálkodni, és meghallottam, hogy szóba jött nálatok pár hete a költözés téma. Az a ház nemrég üresedett meg, a tulaj meghalt, a lányának meg nem kell. Jó áron is van, és közel van hozzánk.
- Ó.. Megbeszélem Daisyvel, és akkor eldől majd. Köszönöm. - néztem rá fülig érő vigyorral a számon, majd beszálltam az autóba, és hazáig meg sem álltam. Nem is rossz ötlet. Valóban szóba jött nemrég ez a téma, de nem merültünk el benne nagyon. Daisy valószínűleg beleegyezik a költözésbe. Szeret dekorálni és parancsolgatni. Most rendesen kiélheti majd magát. Apró sóhajjal fordultam be a ház elé, majd léptem be a koromsötét házba. A szomszéd ház még mindig úgy fénylett, mint egy izzó, és az emberek hangos kacajába még a mi házunk is beleremegett. Lehet, tényleg szükséges az a költözés...

Remélem tetszett az új fejezet!:) Most kicsit később hoztam, ne haragudjatok!:) Köszönöm, hogy mindig kapok kommenteket, és a 9!! feliratkozóért is nagyon hálás vagyok!:) Nemsokára hozom az új részt.:)

10.Fejezet - Elég lesz neki egyetlen szó, hogy örökké velem maradjon?

Louis szemszöge 

Minden megtett lépés után úgy éreztem, kést szúrnak a hátamba. Magamon éreztem a tekintetét. Ahogy felrémlett előttem a szomorúságtól ködös zöld tekintet, a szívem majd összeszorult. Megbántottam. Tisztában vagyok ezzel. Viszont nekem is fájt néhány dolog. Én kerestem őt. Az első pár hónapban minden nap írtam neki. Később mivel nem érkezett válasz, a leveleim egyre ritkábban lettel elküldve. Majd végül teljesen elmaradoztak. Hívtam őt, de ha fel is vette valaki a telefont, csak egy női hang kérdezte meg, ki vagyok. Nem akartam magamnak több fájdalmat okozni. Úgy éreztem, Harry nélkülem is megtalálja a boldogságot. Ez be is igazolódott. Daisyvel mintha csak ragyognának. Tudom, hogy Harry nem szereti. De Daisyt mintha kicserélték volna. Ő szerelemmel néz rá. Fáj bevallani, de csak idő kérdése, és Harry elfelejt. Mikor 3 évvel ezelőtt kiléptem azon az ajtón, ígéretet tettem. Megígértem neki, hogy visszajövök. Tudom, szörnyű ember vagyok. Olyat ígértem, amit tudtam, nem leszek képes betartani. A szívem szakadt meg, ahogy az ajtó becsukódott, ő pedig ott maradt egyedül a sötétségben. 

Minden nap gondoltam rá. Őszintén kívántam, hogy boldog legyen. Hogy találjon valakit. Hiába sajdult bele a szívem ebbe a hazugságba, boldognak akartam látni. Tudtam, én ezt nem adhatom meg neki. Nekem elég kell legyen annyi, hogy láthatom a mosolyát, és hogy minden éjjel ugyan azt a csillagos eget látjuk. A mosolya..  voltak olyan éjszakáim, mikor csak ez a mosoly tudott megnyugtatni. De egyre halványabb lett... mintha minden ami szép és becses lett volna számomra egyszerűen szertefoszlott... mert egy nap, már nem tudtam felidézni a mosolyát. Nem láttam őt magam előtt. Hihetetlen űr lett úrrá rajtam. Az arc, ami oly' becses volt számomra eltűnt. Aznap határoztam el, hogy visszajövök hozzá. Először csak látni akartam őt. Hogy az emlékek visszatérjenek. Nem kellett volna. Nem tudtam parancsolni magamnak. A szívem újra rátalált arra az ütemre, ahogyan vernie kéne. Minden porcikám meg akarta őt érinteni. Érezni az illatát. Beletúrni a hajába. Felfalni az ajkait. Megérinteni. Szeretni. Kényeztetni. Egyszerűen csak vele akartam lenni. De tudtam, nem lehetek ennyire önző. Nem tehetem őt a játékszeremmé. Egy utolsó éjszakát loptam tőle. Tudom, megbocsájthatatlan. De nem érzem, hogy bűn lett volna. Még ha önző is vagyok, még ha az utolsók között is utolsó vagyok, akartam egy emléket, amibe kapaszkodhatok. Ami erőt ad. Lehet ezzel rosszat tettem. Lehet, hogy felébresztettem valamit, feltéptem a régi sebeket, de megérte. Egy apró darabot akartam hagyni neki magamból, és egy apró darabot magammal akartam vinni belőle. Nem tagadom, a szívem örökké érte fog dobogni. De mindkettőnknek jobb lesz, ha ezek az érzések kihunynak. Nem akarom, hogy várjon rám. Nem akarom, hogy szenvedjen. Az elején fog. Hisz megint kihasználtam őt. De még ezek után sem tudom rávenni magam arra, hogy itt hagyjam. Nem akarom itt hagyni. Miért van rá szükségem? Miért nem tudom folytatni nélküle? Miért... miért érzem úgy, hogy magához láncolt? Egy életen át. Miért emlékszem minden mondatára, minden gesztusára, minden érintésére? Mintha minden érzés belém égett volna. Képtelen voltam kisétálni újra az életéből. Nem tudom megtenni.. mert félek, újra elfelejtem a mosolyát..  

A felismerés villámként csapott belém. Én még mindig szeretem őt. Hiába akartam őt elfelejteni, hiába volt minden próbálkozásom. A szívem már döntött. Ő már választott. Nem tehetek ez ellen semmit. Nekem Harry kell. De még így is, elég lesz ennyi, a puszta szeretetem? Képes leszek ennyivel.. magamhoz kötni? Elég lesz neki egyetlen szó, hogy örökké velem maradjon? 

Itt is van az új fejezet!:) Remélem tetszett!:) Most kivételesen Louis szemszögéből írtam.:) Lehet többször elő fog még fordulni, hogy a többiek szemszögéből írok majd.:) 

9.Fejezet - Fogalmad sincs arról, mire van szükségem.

Louis ajkai szépen ívelt mosolyra húzódtak amint meglátott engem. A hold gyér fénye alig világított át a fák lombjai között, de most, hogy közelebb jött, végre láthattam az arcát.
- Miért jöttél vissza? Miért pont most? Mit akarsz elérni ezzel? - néztem rá szúrósan. Ajkairól még most sem tűnt el, sőt, talán még szélesebb is lett a mosolya.
- Miért érdekel ez téged Harry. Hisz nem is kerestél engem. Feleséged van. Szerintem már el is felejtettél engem. Hányan voltak azóta veled? Vagy már nem is számolod? - állt elém szorosan. Erőszakosan megragadta az államat, ezzel arra kényszerítve, hogy rá nézzek. A szemébe. Olyan mérhetetlenül üres és szomorú volt a tekintete. Olyan magányos. Olyan sebezhető. De egyben vádló is.
- Mi az, hogy miért érdekel Louis? Hát nem emlékszel? Annyiszor megfogadtuk már.. hogy vigyázunk egymásra, hogy örökké együtt leszünk. Te vagy az, aki elfelejtett engem! Megígérted. Megígérted, hogy keresni fogsz, írni fogsz! - könnyek gyűltek a szemembe. Még neki áll feljebb. Én voltam az, aki itt maradt egyedül! Aki várt!
- És Daisy? Őt mivel magyarázod? Harry, ne nézz hülyének kérlek.. - távolodott el tőlem, majd elindult a ház irányába.
- De én téged akarlak! Miattad élek! Érted.. - kaptam el a kezét, de egy egyszerű mozdulattal kirántotta azt szorításomból.
- Mégis őt öleled... őt csókolod.. - suttogta maga elé a semmibe a szavakat, majd végleg eltűnt a fák takarásában. A szavai mindennél jobban fájtak. Nem tudtam utána menni. Valami nem engedett..Lassú léptekkel indultam vissza a kivilágított házhoz. Rossz érzés fogott el, ahogy egyre közelebb értem hozzá. Ez Louis otthona. Most meg kitudja milyen nemes palánta vette meg. Még néhány holmija is a házban volt..
- Harry! - kiáltott fel egy női hang amit beléptem a nagyterembe. Ijedten néztem oldalra, ki tud ilyen remekül időzíteni? Meg sem lepődtem mikor Daisy barátnője, Eliza tartott felém kezében két pohárral. - Olyan rég láttalak! Már azt hittem Daisy teljesen ki akar sajátítani. - kezdett el beszélni, majd a kezembe nyomta az egyik poharat.
- Egészségünkre! - koccintott velem, majd egy szuszra megitta az egészet. Alapjába véve nem volt semmi gond Elizával. 4 éve költözött a városba. Tavaly volt az esküvője Zaynnel. Zayn a legjobb barátom. Emlékszem, nekem mondta el először, hogy szerelmes Lizbe. Mindenben támogattam, ahogy ő is engem. Ő tudott Louisról, és a történtekről. Így utólag belegondolva, Zayn tényleg mindenben mellettem volt. Igaz barátom volt.
- Mi lenne, ha körülnéznénk, és megkeresnénk a ház új tulaját? Te ismered ezt a hazát mint a tenyeredet, igaz? - nézett fel rám Eliza kérdő tekintettel. Amint beleegyeztem azonnal húzni kezdett maga után a folyosón. Az emeleten aztán megállt a legtávolabbi ajtónál.
- A könyvtár. - mondtam, mire hatalmas mosolyra húzódtak ajkai. Az ingem gallérjánál fogva húzott be a szobába. Ez a hely sem változott semmit. Mondjuk, itt legfeljebb annyi változhatna, hogy kicserélik a könyveket..
- Olyan kíváncsi vagyok ki lehet ez az ember. A vendégek közül még senki nem látta. Olyan pletykák keringenek róla, amiket el sem tudsz képzelni.. - kezdett el járkálni a polcok között.
- Senki? - néztem rá félénken. Furcsa fazon lehet akkor.
- De tudod.. - állt meg egy polcnál, majd szép, hosszú ujjait végighúzta egy könyv bordáján, majd fellapozta azt - .. én úgy érzem ismerem őt.
- Hmpf.. És melyiket ismered? A herceget, a kémet, esetleg a gyilkost? Ez a ház és benne minden a rafinált álcázás része. Soha nem fogod megtalálni, ha csak itt keresgélünk. - néztem rá mérgesen. Még hogy ismeri azt aki itt él. Már most sajnálom azt az embert. Pletykák alapján azonosítják őt. Ki szeretné ezt? Még be sem mutatkozott, már is mindenki megbélyegezte.
- Jól van, nyugalom. - simította meg vállaimat, majd maga felé fordított. Halvány csókot lehelt ajkaimra, majd egyre vadabbá vált. Kecses ujjai pár másodperc alatt megszabadítottak ingemtől.
- Hagyd.. hagyd abba! - toltam el magamtól ijedten. - Te a legjobb barátom felesége vagy! És az én feleségem a te legjobb barátod! Még is mit képzelsz?
- Zayn már unalmas.. - harapta meg a fülcimpámat, majd egy asztalhoz tolt, és hátradöntött rajta. - Daisy pedig nem izgat. Tudom, hogy nem szereted őt. Neked egy olyan nő kell, aki meg tudja azt adni neked, amire szükséged van. - mászott rám, majd ráült a csípőmre.
- Nem tudod miket beszélsz.. - löktem le magamról, majd lefogtam kezeit a feje fölött. Fél kézzel támaszkodtam fölötte. - Fogalmad sincs arról, mire van szükségem.. - sziszegtem felé, majd ingemet felkapva rontottam ki a könyvtárból. Mi baja van ma este mindenkinek? Először Niall, az ismeretlen szadista nyom szét, Louis bekattant, és most már Eliza sem normális. Van egy olyan érzésem, hogy mostantól kezdve nem lesz egy nyugodt percem sem.

Bocsánat, hogy ilyen rövid lett a fejezet.:) De lehet csak én érzem így?:D Köszönöm a 7!!! Feliratkozót, és a majdnem 1000 oldalmegjelenítést! Hihetetlenül hálás vagyok!:) Remélem tetszett a fejezet mindenkinek.:)

Rendszeres olvasók.:)

Mikor megláttam, hogy egy ember követi a történetet, el sem tudjátok képzelni mennyire örültem!:) Így hát kiraktam a "Rendszeres olvasók" modult.:) Remélem sokan feliratkoztok majd. :) Addig is, olvassátok el az új fejezetet, és hagyjatok néhány felbecsülhetetlen értékű kritikát. <3