30. Fejezet - Egy örökké bimbózó szerelem, melyből sosem lesz virág. (VÉGE)

Harry szemszöge:
A hajnali napfény sugarai lustán settenkedtek be a piszkos ablaküvegen a hálószobába. Már órák óta ébren vagyok, és másra sem tudok figyelni, csak Louis gyönyörű, nyugodt arcára. Halk szuszogása betöltötte az egész szobát. Ajkaimra halvány mosoly kúszik, mikor Louis álmában elkezdi keresni a kezemet, és addig ráncolja a homlokát, míg oda nem nyújtom neki. Erősen rászorít, majd közelebb húzódik hozzám.
Olyan régóta vágyom erre a pillanatra. Az első éjszaka óta sóvárgok ezekért az apró érintésekért. A szívemet rég nem látott melegség járta át. Ez más, mint mikor egyszerűen magához ölel és megcsókol. Ezek a rövid, ártatlan pillanatok számomra a világot jelentik. Az apró csókok, a szoros ölelések, a csillogó tekintete, ahogy a bőrünk érintkezik, és úgy érzem, az egész testem menten elég...
 De az élet kegyetlen, ezt te is pontosan jól tudod. Mikor valami jó történik az életedben, és végre úgy érzed, minden rendben lesz, jön valaki. Történik valami, és vége lesz. Elmúlik. Eltűnik. Gyorsabban, mint egy szempillantás.

A békés napok hetekbe fordultak át. Többször meglátogattam Daisy és Darcyt. Láttam Daisyn, hogy fáj neki ami történik. De megbeszéltük. Megígértem neki, hogy örökké vele maradok egy részben. Mert őt is szeretem. De Louist jobban... Tisztelem őt, mert ezt megérti. De ugyanakkor sajnálom is őt, és haragszom magamra. De egyszer, egyetlen egyszer, önző akarok lenni. Egyetlen egyszer azzal akarok foglalkozni ami nekem jó. Ami nekem és Louisnak jó.
A karácsonyt is együtt töltöttük a régi házban. Mindannyian. Liam, Eliza, Niall, Daisy, Darcy, Eleanor, Louis, és én. Tökéletes volt. A lakást is szépen visszabútoroztuk, így sokkal barátságosabb lett újra.
 Liam és Eliza hihetetlenül szép pár. Liza gömbölyödő hasa csak úgy vonzza a tekinteteket. Daisy fáradtnak tűnt, de az Ő arcát is hatalmas mosoly díszítette. Nem is csoda, hiszen Darcy napról napra szebb. A mosolya derűs, a szemei zöldebbek a smaragdnál, az arcát pedig az enyémhez hasonló apró gödröcskék díszítik. Fekete haja még rövid, de már látom magam előtt, hogy gyönyörű, hosszú loknikban fognak a vállaira omolni, akárcsak Daisynek. Mi pedig Louisszal le se vakarhattuk volna az arcunkról a szerelmes vigyort. Olyan más volt, mint régen. Fogta a kezemet, csókot lopott amikor csak tehette, s én sem röstelltem visszalopni őket titokban, mikor senki sem figyelt.
 Eleanor nagyon kedves lány, és remekül kijön mindenkivel. De számára ez a karácsony sokkal többet adott, mint remélhette volna.
Szenteste után 2 nappal, Anastasia jött át látogatóba hozzánk. De nem egyedül. Egy 5 év körüli kislány fogta a kezét. Nagyon szép volt. Hosszú, egyenes, derékig érő haja volt. Elbűvölő mosolya,amit rettenetesen ismerős volt. Biztos vagyok benne, hogy láttam már valahol. Előtte nem szerettük volna kiteregetni a 'magánéletünket', ezért Louisszal tartottuk az 5 lépés távolságot, és Daisy mellett ültem az ebéd alatt is. De nem zavart minket. Mert az apró, mások számára láthatatlan mosolyok, csókdobások, szemezések, és kacsintások segítettek átvészelni. Mikor később leültünk beszélgetni, akkor kérdeztem rá végül, miért nem mondta legutóbb, hogy gyereke van.
- Ó, Harry. Ne butáskodj! Nem az én lányom. - nevetett fel jóízűen, majd kissé komorabb lett a tekintete.
- Elbűvölő kislány. De nem az enyém. Négy és fél éve került hozzánk. Azt mondták, az édesanyja eldobta magától így mi viseltük gondját.
- Ó, ez nagyon szomorú... - néztem rá immáron és is átérezve a helyzet súlyát. - És nem tudod mi lett a családjával? Nem kereshetjük meg őket mégis?- kérdeztem bizakodóan, mire csak a fejét csóválta.
- Nem tudjuk... Nekünk azt mondták az anyja még fiatal volt, és nem is akarta a gyermeket. Mikor megszületett, ellökte magától. Ha meg is kereshetném őt, valószínűleg nem kéne neki a kislány.
- Mi a neve? - vágott hirtelen a szavába Eleanor udvariatlanul, ami mindenkit meglepett.
- Hmm... Amy. Azt mondták, ezt a nevet adta neki az édesanyja.
- Mi a családneve? - csillantak fel a szemei, nem is értem miért.
- A nevünkre vettük, de az eredeti az a 'Calder'. - mosolygott rá, mire Eleanor szemeiből azonnal ezernyi könny kezdett el folyni. Calder... Calder... de hisz Eleanornak is ez a neve! Hirtelen minden sokkal világosabb lett. A kislány mosolya is ezért volt ilyen ismerős! Pontos mása az övének.
A hír szinte mindenkit sokkolt, kivéve Louist, mivel ő tudott róla, mint később kiderült. Ana boldogan adta át Eleanornak Amy-t, aki nem is lehetett volna ennél boldogabb. Amy pedig szorosan ölelte magához rég elveszett édesanyját. Mikor mindenki elment, Niall odajött hozzám, és bocsánatot kért mindenért. Soha nem haragudtam rá igazán, és Louis is mindenért megbocsájtott neki.
Mikor végre kettesben maradtunk, Louis azonnal körém fonta erős karjait.
- Olyan nehéz volt, hogy nem érinthettelek meg... - húzta végig mutatóujját ajkaimon, majd közelebb hajolt, és birtokba vette őket. Soha nem szeretném elveszíteni ezt az érzést. Bárcsak örökké tarthatna.

                     De nem fog. 
              Hamarosan vége lesz.
              Pedig még el sem kezdődött igazán.
              De már mondtam, az élet igazságtalan.
              Amit ad, azt el is veszi. 
              És most, tőlem is visszakérte a jussomat. 
              Bárcsak tovább tarthatott volna.
              Csak egy kicsit...
              Egészen kicsit.....


A heves csókcsata a kanepén folytatódott, de megzavart minket valaki. Az ajtót egy nem kívánatos személy egyre erősebben ütötte.
- Megyek, megnézem... - állt fel rólam Louis szem forgatva, majd az ajtóhoz sétált, és kinyitotta. Pár percig csendben vártam, majd én is odamentem, megnézni ki lehet az. Mikor rájöttem ki áll az ajtóban, még a hátamon is felállt a szőr. Louis apja még az eddigieknél is komorabb arccal nézett vissza rám.
- Szóval itt vagy! - lépett felém, de Louis az útját állta.
- Menj haza! - nézett rá Louis lesajnálóan, majd elkezdte kitessékelni az ajtón.
- Majd elmegyek, de előtte mindent megbeszélek ezzel a fattyúval! - nézett rám, és esküszöm, ha szemmel lehetne ölni, már halott lennék.
- Apa...
- Ne szólíts így! Egyszer az életben maradj csendben! - rivallt rá Louisra az apja. Láttam rajta, hogy mindjárt olyat mond, amit később biztosan megbánna, úgyhogy mellé léptem, és összefűztem az ujjainkat, hogy megnyugtassam. Ez az apró, ártatlan cselekedet egy újabb lavinát indított el.
- Ne érj hozzá! - lökött el, majd Louist a háta mögé taszította.
- Apa! - kiáltott rá Louis, mire az 'apja' úgy pofon vágta, hogy beverte a fejét a szekrénybe, és összeesett.
- Louis! - kiáltottam fel, de nem tudtam közel menni hozzá. - Kérem, vérzik! Nagyon beverte a fejét! - kérleltem őt, de csak egy újabb lökést kaptam.
- Elnéztem neked, hogy barátkozol vele. Hogy megpróbálod megváltoztatni. Hogy úgy bánsz vele, mintha szeretnéd. De! Soha nem bocsájtom meg neked, hogy bolonddá tetted! Hogy ellenem fordítottad! Hogy elveszed tőle a boldogságát! Miért avatkozol bele az életébe? Neki az feladata, hogy elvegye azt a lányt, és élete végig jó élete legyen! - rivallt rám, mire megszólalni sem tudtam, annyira meglepődtem. De mégis, ezt nem hagyhattam szó nélkül.
- Én avatkozom bele az életébe? Maga az, aki előre megírta azt, mintha csak a saját életét akarná újrajátszani, csak csalással! Ismeri a buktatóit ennek a világnak, ezért persze, hogy úgy tudná irányítani Louisét, mintha az lenne a világon a legkönnyebb feladat! De Louis más! Ő sokkal erősebb! Ő a legkedvesebb, legbátrabb, leg önfeláldozóbb ember, akit ismerek! És tudom, hogy még magát is szereti, mindezek ellenére. De maga... tönkreteszi őt.
- Miről beszélsz? - üvöltötte el magát, majd hirtelen, a semmiből előrántott egy pisztolyt.  Ki volt biztosítva. Ha meghúzza, elsül.
- Soha többé nem fogsz a fiam útjába állni... - lépett felém, mire én hátrálni kezdtem.
- Kérem, gondolja át... - nyeltem nagyot, de ő nem csinált semmit.
- Vége van. - nevetett fel gúnyosan, majd meghúzta a ravaszt. Mielőtt bármi történhetett volna, még utoljára, mélyen az emlékezetembe akartam vésni Louis arcát. De mikor odanéztem, már nem feküdt a földön.

Minden olyan hirtelen történt. Louis villámgyorsan pattant fel a földről, és állt elém. A golyó őt találta el a  mellkasán. Azonnal vérezni kezdett, a ruhája szinte abban a pillanatban átázott.
- Ne, ne ne ne NE! LOUIS! - üvöltöttem, és a térdeimre estem mellé. - Nézze mit tett! Maga idióta! - üvöltöttem torkom szakadtából, de Louis apja addigra eltűnt. Elmenekült, a gyávája..
- Hé, Louis... nem hagyhatsz itt. Hallod? - emeltem fel a fejét, hogy belenézhessek a szemeibe. Azokba a csodálatos, hófedte tájra emlékeztető szemeibe.
- Sh-Sajnálom. - húzta ajkait halvány mosolyra, mire a könnyeim hullani kezdtek. - Ne beszélj! Hívok segítséget! - álltam fel mellőle, de visszarántott magához. - Louis, engedj el! Hívok segítséget! - rángattam a kezét, de ő csak mosolygott.
- Ne félj... cs-csak sajnálom. Hogy... nem tudtam.. betartani.. Az ígéretemet. - köhögött fel, és egy adag vér a padlóra fröccsent.
- Hé, nem baj! Louis, be fogod tartani! Oké? Engedj,  hogy hívjak segítséget. Kérlek... Meg fognak menteni, ígérem.. Megmentenek... - hajtottam le a fejemet a mellkasára, és ott sírtam tovább.
- Ne haragudj.
- Az istenért Louis, ne beszélj már! - bőgtem tovább, mire halkan felnevetett.
- Emlékszel a rózsákra, az erdőben?
- Igen. - ültem fel, és a szemeibe néztem.
- A kis fára is, amit körülölelt?
- Igen.
- Te vagy a kis fa. Én pedig a rózsa. Te sokáig fogsz élni, én pedig hamar elmúlok, de ne félj, itt hagyok valamit. Szóval ne sírj, mert semmi nem fáj annyira, mint az, hogy téged sírni látlak.
- Louis... ha most elmersz búcsúzni... - fogtam meg a kezét, de ő csak mosolygott tovább.
- Örökké veled leszek. Oké? Mi örökké.. együtt leszünk. Utoljára csókoltam őt meg. Utoljára érezhettem gyönge szorítását a kezemben. Utoljára nézett rám ilyen szerelmesen. Utoljára mondta ki a legbecsesebb szót a világon.
- Szeretlek, Harry.
- Én is Louis. Mindennél jobban. - sírtam el magam újra, majd hagytam, had essen le élettelen keze a padlóra.



3 Évvel később. 

-Papa! - Papa! - szaladt felém Darcy azonnal, ahogy beléptem a hatalmas házba.
- Tündérkém! De megnőttél! Rég nem láttalak. Öleltem meg, mire felfújta az édes arcocskáját, és durcásan nézett rám.
- Ha gyakrabban járnál haza, akkor többet látnál! - mászott ki a kezemből, és a konyhába szaladt.
- Harry, te vagy az? - kiáltott ki a konyhából Daisy. Valószínűleg éppen a főzés kellős közepén volt.
- Igen! - kiáltottam vissza, majd felakasztottam a kabátomat a fogasra. Amint beléptem a nappaliba, több szempár is rám szegeződött. Ott volt Niall, Eleanor, Amy, Ana, Liam, Liza, és a legfiatalabb tagunk, Theo. Tündéri kölyök volt, de ugyanakkor hihetetlenül rossz is!
- Sziasztok! - ültem le melléjük a kanapéra, majd beszélgetni kezdtünk.
- Liam, van valami hír? Tudod mire föl volt az a nagy pánik tegnap éjszaka?
- Ó, Igen! kigyulladt az erdő. Valószínűleg gyújtogatás. De hamar megfékezték. Szerencsére idáig már nem terjedt el.
- Sok rész elégett?
- Eléggé.. az Északi rész teljesen. És egy pici a Nyugati részből is.
- Hogy mi? - pattantam fel, és már rohantam is a kabátomhoz. A nyugati rész számomra talán a legkedvesebb. Minden emlék oda köt, s most már még ennél is több.
-Még nem tudni, hogy ott is elégett minden.. - próbált megállítani Liam, de én már addigra kirohantam a hátsókapun keresztül. Meg sem álltam addig a részig. De a félelmem beigazolódott, mikor egyre több megfeketedett fatörzset láttam, és rengeteg hamut.
És akkor, megérkeztem oda. A sírkő ott állt a mostanra hatalmas, gyönyörű fa előtt, amit még Louisszal néztünk. A hatalmas fa körül minden elégett, de az csak állt ott, érintetlenül és magányosan. Mikor közelebb mentem, akkor vettem csak észre, hogy a rózsák, melyeket minden évben újra kivirágoztak, elégtek. Megfeketedve hevertek a fa körül. S ekkor eszembe jutott, mit mondtam Louisnak még régen, nagyon régen.

" Még ha a kis fa tönkre is teszi, Ő addig foglya védeni, amíg a fának szüksége van rá! Talán ez az egyetlen álma, hogy megvédje az élete árán is!" Louis ajkain már akkor ott bujkált az a mindent tudó mosoly. Ő már akkor tudta... Már akkor tudta, hogy akár az életét is eldobná értem. És meg is tette.
De oly értelmetlen volt. Mert inkább mentem volna vele, mintsem hogy itt maradjak egy olyan világban, ahol ő már nem létezik. Nem is beszélve a rengeteg bűntudatról.
De rájöttem, rám itt van szükség.
Louis, várj rám. Várj meg, nemsokára én is megyek. De még vannak dolgok, amiket meg kell tennem. De utána, csak a tiéd leszek.

Még egy utolsó pillantást vetettem a sírra és a fára, majd visszaindultam Daisyékhez.
Az elején haragudtam Louisra. Mert megint elhagyott. De most már csak a sors fintoraként gondolok rá. Nem tudtam eléggé értékelni azt, amikor még itt volt, de nem volt az enyém. Megszereztem őt, de el is vesztettem azonnal. Legyen ez a ti tanulságotok is. Jól gondoljátok át, miért szálltok harcba. Döntened kell. Vagy örökké a tiéd lesz lélekben, a tudta nélkül, vagy megszerzed, kiélvezed ameddig lehet, és utána elveszted. Véglegesen. Visszavonhatatlanul. De megsúgok egy titkot. Nekem megérte. Fáj, szinte belebolondulok, de legalább tudom, hogy mindent megtettem. Mert megízlelhettem azt a szerelmet, amiből csak egy lehet mindenki életében. Ha te is megtalálod, vigyázz rá, de ha el is veszted, boldogan emlékezz vissza  rá, mert szebb emlékeket soha nem fogsz szerezni.

S csak mostanra sikerült teljesen megértenem, mire is gondolt azzal, hogy örökké velem lesz. Még is csak betartotta az ígéretét. Itt van velem. A szívemben. Örökké.


Húha!:) Itt is vagyok. Remélem tetszett! Már nagyon fáj a kezem. :D Órákon át írtam, megállás nélkül. Sajnálom, tudom, hogy nem ezt vártátok. De soha nem Happy End-nek terveztem. És ez lett belőle. :/ De nekem nagyon tetszik. Remélem nektek is elnyerte a tetszéseteket! 
Tudnotok kell, hogy imádtam írni a Blogot! Ez az első, és teljesen beleszerelmesedtem az írásba ennek köszönhetően. :) Pedig csak egy 5 perc alatt született kis szösszenet volt először. Köszönöm a rengeteg támogatást! A sok-sok feliratkozót, a több mint 7400!!! Oldalmegjelenítést, és a rengeteg kommentet! Senki nem kap külön köszönetet, mert mindenki megjegyzése számomra aranyat ér, de talán, tényleg senki ne vegye rossz néven, de Gréta volt az, aki nagyon sokszor a legnagyobb löketet adta a hosszú megjegyzéseivel. :) De mindenkinek hihetetlenül hálás vagyok! 
Ui: A részt már szerdán. :DDD Megírtam, de húzni akartam az agyatokat, hogy mi fog történni. :D Várjátok csak a vasárnapot. :$ De lehet már pénteken felteszem. :D (ez történt, szóval örülhettek.:3)
Ui2: Szeretnék most az ünnepekre egy kis szünetet kérni, amúgy se leszek itthon. Erdélyben leszek, ha akarnék se tudnék írni. :) Lesz időm átgondolni az egészet újra, ezt véglegesen lezárni magamban, és újult erővel belekezdeni egy újabb, hihetetlen Blogba! ^^ Remélem velem tartotok majd. :) 
Ui3: Mindenkinek szeretnék Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánni Előre Is! És Persze Boldog Újévet!:) Kicsit korán van, de mint mondtam, nem leszek itthon Vasárnaptól kezdődően. 

Hatalmas csóközön, ölelés, szeretet, és minden ami kell Mindenkinek!<333