25.Fejezet - Kit érdekel?

Louis szemszöge

Az esőcseppek egyre erősebben csapódtak az autó ablakának. Niall minden figyelmét a vezetésre összpontosította, így én teljesen magamra maradtam. Álmos voltam, és az autó halk zúgása az esőcseppek ritmusos kopogásával csak még jobban rásegített erre. De nem mertem elaludni. Féltem, ha újra lehunyom a szemeimet, és engedek a csábításnak, újra látni fogom azokat az égető zöld szemeket. Úgy izzottak az álmaimban, mintha tűz lobogott volna bennük. De nem mertem beléjük nézni. Féltem. Mert minél jobban bele akartam látni a göndör fürtökkel keretezett fiú szemeibe az álmaimban, egyre több sötétséget láttam. Megijedtem. Nem mertem tovább menni. Nem mertem már ránézni sem. Ó, de kinek is próbálok hazudni? Hiába próbált meg nemet parancsolni az agyam, a szívem egyre hevesebben vert, amint lehunytam fáradt pilláimat. Ott volt. Ott állt velem szemben, egyetlen rózsával a kezében. Közelebb lépet egy lépést. Majd még egyet. Míg nem előttem nem állt. Ajkaira hamiskás mosoly kúszott, majd a kezembe adta a virágot.
- Tudom, hogy mit érzel. De el kell engednünk egymást. Louis, figyelj rám. Louis... Louis.... - ijedten kaptam fel a fejemet, mire Niall kissé nyomott fejével találtam szembe magam.
- Megérkeztünk. - mutatott előre, egy hatalmas, hófehér házra. Hihetetlen, milyen gazdagok lehetnek a szüleim? - ámultam el, majd visszapillantottam Niallre.
- És mi miért is vagyunk itt? - húztam ki magam, majd megpróbáltam kinyújtóztatni a tagjaimat, már amennyire a kis férőhelyemen megtehettem. Pontosan tudtam, miért is kellett ennyit utaznom, de jó lett volna, ha ezúttal Niall máshogy válaszol. De nincs ekkora szerencsém.
- Louis..  sóhajtott egy nagyot, majd felém fordult teljesen - Tudom, hogy ez egyáltalán nem tetszik neked. Azzal is tisztában vagyok, hogy a hátad közepére sem kívánsz egy elkényeztetett királylányt, de nincs más választásod. A szüleitek már megegyeztek ebben. Te és Eleanor kisasszony össze fogtok házasodni. Sajnálom. - veregette meg a hátam, majd kiszállt az autóból.
Semmi kedvem nem volt követni őt. Igaza van, semmi kedvem itt lenni, és ahhoz még annyira sem, hogy valami elkényeztetett úri hölgy az arcomba mászva jó pofizzon nekem. Ismerem a fajtájukat. Mind ugyan olyan. Levakarhatatlanok. - Niall ekkor nagy hévvel csapta ki az autó ajtaját, és rángatott ki belőle.
- Louis, nekem sincs ehhez semmi kedvem, de az apád rám parancsolt. Azzal meg amúgy sem oldasz meg semmit, ha duzzogsz! - emelte fel a hangját, majd maga után rángatva értünk el a házhoz. Az mellékes, hogy párszor majdnem hasra estünk a sáros talajon. De legalább az eső elállt egyenlőre.
- Viselkedj jól! - nézett rám figyelmeztetően, mielőtt csengetett volna. Válaszul csak morogtam egyet. Kit érdekel? Mert engem nem..
- Kisfiam! - kiáltott fel édesanyám az ajtóban, majd azonnal össze vissza csókolgatott. - Nagyon fáradtak vagytok? Még épp időben érkeztetek, nem kezdtük még el az ebédet! - mosolygott rám, majd újra megszorongatott. Beljebb mentünk a hatalmas házba. Nekem még új volt a hely, mivel Niall elmondása szerint a szüleim is csak 3 hónapja költöztek ide. Elvileg apámat zavarta, hogy a szomszédban gyerekek vannak, és nem tudott tőlük dolgozni. Jellemző, ha ő ott van valahol, csak három dolgot kell betarts. Ne beszélj, ne mozogj, ne létezz. Egyszerűek, nem? Én már profin űzöm a 'ne létezz' részt. Volt időm gyakorolni.
- Fiam, csak hogy ideértetek! Ideje volt. - sétált mellém apám, és jól hátba veregetett. Én is örülök neked apa, és te hogy vagy? Én? Á jól! Ne aggódj. Csak elvesztettem az emlékeim egy részét, Niall úgy bánt velem mint egy olcsó lotyóval, egy random srác beszél hozzám álmomban, és amúgy semmi kedvem nincs itt lenni. De amúgy jól, köszi, hogy kérdezed! - Nos, ezen a jó kis eszmefuttatáson jól fel is idegesítettem magamat, de ezt már csak tetőzte, mikor egy fiatal, velem körülbelül egyidős, csinos lány sétált elém, és a kezét nyújtotta.
 - Eleanor Calder, mutatkozott be egy szívmelengető mosoly kíséretében, és a válaszomat várta.
- Louis Tomlinson. - hajoltam le, és belecsókoltam a kezébe. Halkan felkuncogott, majd pukedlizett egyet.
- Örülök, hogy végre találkozhattunk! - mosolygott tovább.
- Részemről a szerencse. - morogtam, majd kikerülve őt az asztalhoz sétáltam.
- Louis! És a hölgyet ki ülteti le? - kérdezte apám élesen, mire sóhajtottam egyet, és elindultam Eleanor felé. Megfogtam a kezét, és a kijelölt helyre vezettem, ami persze, hogy az enyém mellett(!) volt. Istenem, adj erőt, hogy mind ez kibírjam! - mormoltam el gyorsan egy imát. Az ebéd viszont meglepően csendesen telt. Én és Niall egy szót  sem szóltunk. Elanor úgy szintén, csak akkor szólalt meg, mikor kérdezték. A két 'örömapa' valami üzleti ügyet tárgyaltak meg, ami engem nem igazán érdekelt. Édesanyám pedig a konyhában sürgött-forgott nagyrészt.
- Louis! - szólalt meg hirtelen az apám - Jó lenne, ha figyelnél, mert te fogod továbbvinni ezt az egészet.
- Ó, hagyd csak Troy, még ráér.
- Hogy hagyhatnám? Ez a kötelessége! Ezért született. Nem hagyhatom, hogy mással foglalkozzon. - És igen, itt főtt el az a pici kis agyvizem is, ami volt. A villát már annyira szorítottam, hogy meg sem lepődtem volna, ha esetleg ketté törik. De Ő csak folytatta. Tudtam, a nagy része még csak most jön...
- Nézz csak rá, mi lett belőle! Az egész gyerek használhatatlan lenne, ha nem az én fiam lenne. Nagyon szerencsés, hogy olyan apja van, mint én. Senkinek nem adják a kezébe a boldog élet titkát. Neki pedig tálcán nyújtjuk át! A legkevesebb amit tehet, hogy rendesen elvégzi a rá hagyott feladatot. - és itt szakadt el a cérna. Ritkán fordulok ki magamból annyira, hogy kiabáljak, de most megtörtént. Megjegyzem, ez a második alkalom, hogy visszabeszéltem neki. De már rég meg kellett volna ezt tennem.
- Mit képzelsz magadról, hogy így beszélsz rólam? - álltam fel, és az asztalra csaptam a tenyeremmel. Niall ijedten kapta fel a fejét, míg Eleanor arcára sejtelmes mosoly ült ki. Élvezte az előadást. De én csak folytattam. - A fiad vagyok, az isten szerelmére! Azt hiszed, hogy a boldogság azt jelenti, hogy van egy feleségem, akit nem is szeretek, egy munkám, amit rám erőltetnek, pénzem, amiért nem is én küzdöttem meg, egy életem, amit mások irányítanak? Nekem erre nincs szükségem. Azt hiszed, olyan jó hallgatni, ahogy lejáratsz? - emeltem még feljebb a hangomat, mire már az anyám is kiszaladt a konyhából. - Hát tudd meg, nem! Egész eddigi életemben neked akartam megfelelni! Tudom, mert emlékszem rá! Ha nem lett volna.. - és itt elhallgattam. Hirtelen minden eszembe jutott. A göndör fürtök, a zöld szemek.. Harry. - Ha nem lett volna Harry, nem is tudom mi lenne most velem! - fakadtam ki, mire meglepetten pislogott fel rám. Felállt a helyéről, és egy hatalmas pofont adott. Szinte visszhangzott a hatalmas házban.
- Te mit képzelsz magadról! Az apáddal nem beszélhetsz ilyen hangnemben, főleg nem mások előtt! Az egész családot lejáratod, te félkegyelmű! Ami pedig azt a Harry gyereket illeti, jó lenne ha elfelejtenéd őt, mert ő nem lesz részese a jövődnek! Vagy ha ennyire ragaszkodsz hozzá, legyen, de akkor többé nem vagy a fiam! - több sem kellett, hátat fordítottam neki, és elindultam az ajtó felé.
- Ha kilépsz azon az ajtón, többé ne gyere vissza. - mondta utoljára, majd mosolyogva kiléptem a házból. Mikor átléptem a küszöböt, úgy éreztem, minden láncom lehullott. Sokkal szabadabb voltam.
- Louis, várj! - jött utánam Niall, és jól hátba csapott.
- Jó voltál! - dicsért meg, majd az autó felé indultunk.
- Várjatok meeeg! - kiáltott fel Eleanor, mire megálltunk.
- Hát te? Mit szeretnél? - bunkóztam vele, mire mosolya még szélesebb lett.
- Apának nagyon tetszett a kis akciód. Szóval nem menekülhetsz. Ezentúl a tiéd vagyok. Vigyáznod kell rám, mivel  feleséged vagyok. Még a papírokkal sem kell törődnöd, mert apám elintéz mindent. Meg aztán, érdekes figura vagy te Louis! Kíváncsi vagyok, milyen ember vagy valójában. Szóval, veled tartok. - kuncogott fel halkan.
 Hitetlenkedve emeltem a tekintetem az ég felé, majd hagytam, hadd szálljon be hátulra. Legfeljebb kirakjuk az első kanyarnál. Igen, valószínűleg ez lesz.