8.Fejezet - Niall.

A hatalmas házat ellepték az emberek. Mindenki ott volt. Minden rendű és rangú ember a város minden szegletéből. Furcsa volt mindenkit egy helyen látni. Hiszen a gazdagabb réteg nem igen vegyült a közemberekkel. A palotának mondható ház gyönyörűen fel volt díszítve. Csillogó fényárba vonta a tópartot is, olyan erős volt a világítás. Kihívó ruhákban táncoló hölgyekkel, és őket figyelő új gazdagok vággyal teli tekinteteivel volt tele a hatalmas ház. Féltékeny feleségek, részeg emberek ruhástól a medencében, sikoltások, harsány kacajok, pompa, csillogás. Mintha mindenki önmaga lett volna. Elámultam a látottaktól. Ez volt az első eset, hogy ilyet láttam. A fiatal lányok drága ruháikat combközépig elszakították, és úgy rohantak a fiúk elől a közeli erdőbe. Mintha csak tegnap lett volna, hogy Louissal mi is ott kergetőztünk. Mintha csak tegnap botlottam volna meg, és estem volna rá. Mintha csak tegnap pillantottam volna meg a szemeit. Azokat a gyönyörű szemeket. Muszáj volt egy mély levegőt vennem, mert úgy éreztem, mentem elsírom magam. A gombóc a torkomban azonban csak nem akart szűnni..
- Harry, majd elfelejtettem. Itt a meghívó amit kaptunk. Majd ha kérik, add oda. - nyújtott felém Daisy egy hófehér borítékot rajta apró, vörös pecséttel. Meg sem néztem mit ábrázolt, a zsebembe gyűrtem. - Megyek megkeresem Elizáéket, majd később találkozunk. - nézett rám, majd már el is tűnt az emberek förgetegében.
- Jó estét, barátom. - lépett mellém egy nálam alacsonyabb, szőkés hajú férfi. Csak pár évvel lehetett idősebb nálam. Arcát pár napos borosta díszítette, ami igen jól állt neki. Hatalmas, tengerkék szemei kedvesen csillogtak.
- Jó estét. Ismerem önt? - néztem rá kíváncsian, mivel egyáltalán nem volt ismerős.
- Nem, én viszont nagyon is ismerlek. Hívj csak Niallnek. - nyújtotta felém kezét, amit bátran fogadtam el.
- Kitől hallottál rólam, 'barátom'? - ismételtem meg őt, mire halvány mosoly kúszott ajkaira.
- Az egyenlőre legyen titok, rendben? - kacsintott.
- Értem.. öhm.. te is kaptál meghívót? Kinek kell adni? - néztem rá értetlenül, mire felvonta bal szemöldökét.
- Itt senki nem kapott meghívót. - értetlenül néztem rá, de inkább hagytam. Biztos Daisy félreértett valamit.
- Nem jössz körülnézni? - mosolygott rám Niall, majd az ismerősen tekergőző lépcsők felé kezdett húzni. Fájdalmasan ismerős volt minden repedés a lépcsőfokokon. Hiába volt feldíszítve a ház, hiába szólt a zene a megszokottnál is hangosabban, hiába volt tele a ház.. én még mindig azt az üres, poros, néma házat láttam magam előtt, ami akkor fogadott, mikor beléptem ide még este...
- Te tudod kié ez a ház? - állítottam meg Niallt, mire többen is ránk néztek.
- Én azt hallottam, a Németek kémje volt.. - kezdett bele egy idősebb férfi, ám egy fiatal asszony elé állt, ezzel elnémítva őt.
- Badarság! Mindenki tudja, hogy a császár leszármazottja! Honnan máshonnan lenne ennyi pénze ilyen fiatalon...
- Menj vissza pletykálkodni oda, ahonnan jöttél!Az úr bérgyilkos volt! Még akár kedveltetésből is képes volt ölni! - emelte fel a hangját Mr Pettz. Apám segédje volt, de egy sajnálatos félreértés után kénytelenek voltunk megválni tőle.
- Mindenki azt hisz, amit akar. - nézett rájuk Niall mérgesen, majd tovább húzott. Na ez furcsa volt.. - Itt is volnánk.- tárta ki Louis szobájának ajtaját. (!) Mintha csak otthon lenne.
- Szép a kilátás. - mentem az ablakhoz, ahonnan valóban mindent lehetett látni. A folyót, az erdőt, a mezőt, a házunkat..
- Nem csak a kilátás szép. - hallottam meg Niall hangját nagyon közelről.
- Mi? - fordultam volna meg, ám Niall egy határozott mozdulattal odapréselt az ablakhoz. Milyen kedves. Alig 10 perce ismerjük egymást, de már is a falra, pardon, ablakra ken. Talán ott, ahonnan ő jött így nyilvánítják ki a szeretetüket? Furcsa hely lehet. Elmélkedésemből egy hideg kéz rántott vissza, ami elég félreérthető helyen kutakodott. Khm. Igen a nadrágomban.
- Öhm, Niall... - próbáltam eltolni magam az ablaktól, ám ezzel csak azt értem el, hogy még jobban hozzá nyomott.
- Pszt.. tudom, hogy ezt akarod.. - hajolt a vállamhoz, majd egyszerűen beleharapott. Röstellem, de egy halk nyögés kiszaladt a számon, és egy hangosabb is, mikor a fülcimpámat is megtámadta.
- Kérlek, hagyd abba.. - hajtottam hátra a fejemet, egyenesen a vállára.
- Miért hagynám? Hisz élvezed, nem igaz? - villantott egy kaján vigyort, majd elkezdte kigombolni az ingemet.
- Elég! - löktem el magamtól, majd az ajtóhoz rohantam. Mielőtt kiléptem volna a szobából, még hallottam Niall halknak nem mondható kuncogását.. egyszer még megölöm! Gyorsan begomboltam az ingemet, majd kimentem a házból az éjszakába, hogy kissé lenyugodjak. Lábaim automatikusan az erdő felé vittek. Az éjszaka félhomályában egy alakot véltem felfedezni. Egyre közelebb jött hozzám, mígnem arca teljesen láthatóvá nem vált számomra.
- Louis... - suttogtam olyan halkan, hogy félő volt, hogy még az erdő halk neszei is elnyomták hangomat.