20.Fejezet - "Ő már egy angyal"

Az egész város feketébe burkolózott. Zayn távozása mindenkit mélyen érintett. Mindenki arcán ott volt az a bánatos kifejezés. Tudom, hogy sajnálták. De nem érezték azt, amit én. Nem tudják, Zayn milyen jó barát volt. Nem érthetik meg, Eliza mennyire szerette őt, annak ellenére, hogy ő úgy látta, az utóbbi időben eltávolodtak egymástól. Zayn szándékosan csinálta ezt. Fokozatosan elhidegült a családjától, hogy az emléke már halvány legyen, mikor bekövetkezik a vég. Hátat fordított Elizának, mert nem akarta, hogy fájjon neki. De a legvégén, mindenki ugyan úgy sírt. És én? Már nem tudok könnyeket ejteni. Elsírtam az összeset. Tudod, miért rossz, ha ilyen történik? Nem csak azért,mert elvesztettem egy barátot, egy testvért. Nem.. az benne a legrosszabb, ami még jobban a földbe döngöl, hogy ilyenkor minden eszedbe jut. 

Tegnap éjszaka arra ébredtem, hogy Louis suttogja a nevemet. Tisztán hallottam őt. De hiába kerestem mindenhol, nem találtam senkit. Nem volt se a konyhában, sem a nappaliban. A kert is üres volt. 

Szerintem kezdek begolyózni.. 

- Harry.. te jössz. - szorítja meg a kezemet Daisy, majd egy biztató mosolyt lövell felém. Az ajkaim teljesen kiszáradtak, mikor feleszméltem. Én jövök. Rajtam a sor, hogy elbúcsúzzak. Lassú, megfontolt léptekkel indultam meg az asztal felé. Már a nap sem sütött, sőt, az idő eléggé borússá vált. Nagy levegőt vettem, majd belekezdtem. Próbáltam minél rövidebben elbúcsúzni tőle, de ki tudná pár mondatba belesűríteni az érzéseit? Mindent? Még utoljára..? 

Zayn.. egy remek barát volt. Sőt, még ennél is több. Egy testvér. Ha bajban voltam, segített. Akármi bántott, ő meghallgatott. Nem nevetett ki soha, nem adta ki a titkaimat senkinek. Kivételes ember volt. Ragyogott... Mindenkin segíteni akart, de neki soha nem lehetett. Nem engedte. Mióta meghallottam ezt a szörnyűséget tudom, érzem, hogy mondani akarok valamit, hogy mondanom kell valamit. Hiszen nem lehet szó nélkül elviselni, amit el kell viselnünk. De ez kevés.. mert nehéz megfogalmazni a megfogalmazhatatlant. Le kéne írni azokat a szavakat, érzéseket, amik segítenek ezt feldolgozni. De ez nem megy..mert nincsenek ilyen szavak. Azt várják el tőlem, hogy elmondjam, milyen is volt ő. És persze, hogy szomorú legyen, hisz gyászolunk.. De nekem nincsenek szomorú emlékeim Zaynről. Mikor rá gondolok, a szép emlékek jutnak eszembe. A hatalmas, meleg mosolya, a megértő tekintete.. a hatalmas szíve. Az emlékeimben, még mindig él. Most még is halott.. Értelmetlenül, kegyetlenül, idő előtt. Nem szeretném felsorolni, hogy kik gyászolják őt. Túl sokáig tartana. Túl sok embert hagyott maga mögött. Ő már egy angyal. Egy csodálatos angyal, aki fentről mosolyog ránk, de még is könnyezik. Sír, mert így lát minket. De mi is sírunk, ugyan azért, amiért ő. Mert mi meg így látjuk őt. 

Rajtunk múlik, hogy ezek után hogyan viszonyulunk a saját életünkhöz. Zayn nagy árat fizetett.. mi is nagy árat fizettünk, hogy megértsük, mit is jelent ő nekünk.

" Ha piros rózsát szeretnél, magadnak kell elővarázsolnod énekeddel a holdfényben, és önön szíved vérével kell majd megfestened. A kebledet tövisnek szegezve kell majd énekelned. Teljes éjszaka kell így énekelned, és a tövisnek át kell szúrnia a szívedet, és eleven vérednek át kell ömlenie az én ereimbe és véremmé kell válnia." - írja Oscar Wilde. És " a csalogány odarepült a rózsafához, és tövisnek feszítette keblét. És a rózsafa legfelső ágán virágba szökkent egy csodálatos rózsaszál, úgy tárta ki egyik szirmát a másik után, ahogy egyik dal követte a másikat. És a csodálatos rózsaszál karmazsinpiros lett, mint a keleti égbolt rózsája. - Nézd, nézd! - kiáltott a fa -, kivirult a rózsa! De a csalogány nem válaszolt, mert holtan feküdt a magas fű között, tövissel a szívében. " 

A szertartás végeztével mindenki lerakott egy-egy szál fehér rózsáz Zayn sírjára. Én vöröset raktam. Mert az a szál az ő kemény munkáját jelképezte, amit az ő vére festett olyanná. Még utoljára megöleltem Elizát, majd átadtam Liamnek. Biztatóan megöleltem, és a fülébe suttogtam.

- Liam... vigasztald meg. Ne legyél rámenős, csak fogd a kezét. Ne aggódj, megtérül. - mosolyogtam rá, majd Elizától is elbúcsúztam. 

- Mehetünk? - lépett mellém Daiy, majd belém karolt. Így sétáltunk haza. Az apró ajándékról, amit a szíve alatt hord, egyenlőre senkinek nem szóltunk. Senki nincs olyan állapotban, hogy elvárjuk tőle, örüljön a hírnek. Hiszen nem menne maradéktalanul. 

A napok rohamosan teltek. Hirtelen a hetek is csak úgy elszaladtak a fejünk fölött. Észbe se kaptunk, Daisy már a 7. hónapban járt. A hasa gyönyörűen gömbölyödött. Teljesen kivirult. Egész nap apró zoknikat kötözgetett, és Elizával tervezgetett. Eliza.. még mindig nem volt teljesen önmaga. Nagyon szerette Zaynt. De mióta tudomására jutott, hogy Daisy nemsokára anya lesz, rendbe szedte magát, és mindenben a segítségére van. De nem csak emiatt. Liam minden percben mellette volt, és leste minden kívánságát. Lassan, de magabiztosan haladt Eliza szíve felé. Mikor végre kettesben maradtunk, fáradtan hajtotta a fejét a vállamra.

- Szerinted fiú lesz vagy lány? - nézett fel rám álmosan csillogó szemekkel.

- Nekem teljesen mindegy, de egy fiúnak nagyon örülnék. Egy mini hasonmás. - nevetek fel, majd átkarolom a vállát. 

- Én is fiút szeretnék. De ha lány lesz, akkor csak egyet remélek. Hogy bolond lesz. Mert ezt kell kívánnom neki ebben a világban... hogy gyönyörű és bolond legyen. - sóhajtott fel, majd befészkelte magát a kezeim közé, majd elaludt. Lágy csókot leheltem homlokára, majd betakartam magunkat egy takaróval.

Niall szemszöge: 

- Niall! Niaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaalll! - hallottam meg a hisztérikus kiáltásokat a szomszéd szobából. Mára már kezdem megszokni. Mióta Louist kiengedték a kórházból, folyamatosan rémálmok gyötrik. Soha nem mondja el miről álmodik, de egyszer hallottam álmában beszélni. Menekült valami elől. Folyamatosan Harry nevét ismételgette, de mikor felébred, már nem emlékszik semmire. Sőt, azt sem tudja ki az a Harry. Semmire nem emlékszik. Csak annyit tud, amennyit én elmondtam neki. Hogy Louis Tomlinsonnak hívják, 24 éves, és hogy én vagyok az egyetlen ember, akiben bízhat. A barátja vagyok, akit nagyon szeret.. mindennél jobban. Már az elején ezt terveztem, hogy hazudok Harrynek, amivel igazából még szívességet is tettem neki. Hiszen így élheti a nyugodt kis életét. Miután Harrytől végre megszabadultam, azt mondtam volna Louisnak, hogy Harry döntött így, és nem akar vele többé találkozni. De ez az emlékezetkiesés pont kapóra jött. Magamba bolondítom, és ha még véletlenül eszébe is jutna Harry, addigra már engem fog szeretni.