19.Fejezet - "Nekem a mosolyod volt az, ami mindig erőt adott. Sajnálom, hogy nem tudtam ugyan ezt viszonozni az enyémmel.."

Féltem. Zayn a szomszéd szobában volt, de nem engedtek be hozzá. Néha néha áthallottam, ahogy fájdalmasan köhög, vagy lehet inkább hörgésnek kéne nevezzem. A kétségbeesés apránként szívta el az erőmet. A szobalányok egymást váltogatva rohantak a véres törülközőkkel és meleg vizes edényekkel. Daisy próbált megnyugtatni, de ő is épp olyan ideges volt mint én. Fél órával később Eliza rohant be a házba maga mögött rángatva a helyi orvost. Paul bácsi, - mi csak így hívjuk őt - letörölt pár verítékcseppet a homlokáról, majd komor tekintettel ment be Zayn szobájába. Eliza könnyes szemmel jött oda hozzánk. Hosszú, szőke haja kócosan meredezett az ég felé néhány helyen. Szemei vörösek voltak, a könnyei pedig megállíthatatlanul folytak. Muszáj volt magamhoz ölelnem. Szüksége volt erre. Szorosan fontam apró, reszkető teste köré karjaimat, és húztam közel magamhoz. Arcát mellkasomba fúrta, én pedig lágyan simogattam a hátát. Daisy egy engedékeny mosollyal az arcán állt félre, és ült vissza a kanapéra. Eliza lassan megnyugodott, és eltávolodott tőlem.
- Hogy kerültök ti ide? - szólalt meg végül rekedtes hangon.
- Csak szerettünk volna mondani valamit, de mikor ideértünk, a szobalány nyitott ajtót, és azt hitte végre az orvos érkezett meg. Eliza, mi történt? Az összes törülköző tiszta vér, Zayn úgy köhög, mint akinek mentem leszakad a tüdeje.
- Zayn.. Ő.. beteg.. - nézett félre, szándékosan kerülte a tekintetemet.
- Mi baja van? Megfázott? Vagy mi történt? - kezdtem elveszteni a türelmemet. Ez nem egyszerű betegség.. Itt valami több van a háttérben, és nem akarja elmondani.
- Zayn... Zaynnek 'Gümőkórja' van.. - suttogta Eliza, majd újra könnyek gyűltek a szemébe. (Megj.: A Gümőkor az a TBC. Ez a betegség leggyakrabban a tüdőt támadja meg, de megtámadhatja a központi idegrendszert, a nyirokrendszert, a vérkeringést, sőt, akár a csontokat, ízületeket, ivarszerveket, még a bőrt is! A betegség abban a században, amiben a történetet írom, még gyógyíthatatlan volt. Ha többet akartok tudni, olvassatok utána nyugodtan!:) )
- Mi? - hátráltam tőle egy lépést, mire csak újra sírásban tört ki. Zayn, a legjobb barátom, egy olyan betegségben szenved, amin nem lehet segíteni? Miért nem szólt? Miért nem mondta el soha? Hisz tudta! Ő tudta, hogy baj van! Segítséget kellett volna kérnie.. kitaláltunk volna valamit. Nem hagyhatom elmenni őt.. Nem.. Túl sokat jelent nekem. Őt nem veheti el tőlem az élet! Őt nem engedhetem el.. Szükségem van rá! Ő a barátom.. - fogcsikorgatva, és könnyeimet nyelve rontottam be a szomszéd szobába. Az orvos Zayn mellett ült az ágyon. Paul bácsi szomorú tekintettek tápászkodott fel mellőle, majd megveregette a vállamat.
- Jól oszd be az idődet fiam, mert már nincs sok neki hátra.. - suttogta, majd kilépett az ajtón. A szavai szíven ütöttek. Miért nem segít neki? Hisz szenved! Valamit.. valamit tennünk kell! Lassan, vánszorogva indultam meg Zayn felé. Szinte elveszett a hatalmas párnák között. Sápadt volt, a szemei alatt pedig koromsötét karikák éktelenkedtek. Haja lelapult, kezei görcsösen szorították a takaró szélét. Halvány rózsaszín ajkai lefelé gördültek. Hatalmas barna szemei már nem csillogtak úgy, mint régen. Mikor meglátott, mosolyt erőltetett ajkaira, mire még jobban elszorult a szívem. Senkinek nem kívánom ezt az érzést, amit most érzek. Az ágya mellé guggoltam, és megszorítottam az egyik kezét.
- Harry.. - szólt halkan, de csendre intettem.
- Zayn.. Miért nem mondtad el? Kitaláltunk volna valamit. Együtt megmenthettünk volna téged. - suttogtam halkan, és éreztem, a könnyim megindultak lefelé.
- Én... csak nem akartam, hogy tudd... mennyire fáj. Nem akartam, hogy tudd.. ennyire beteg vagyok. Volt elég bajod. Úgy sajnálom.. - suttogta, majd az ő könnyi is megindultak. A könnyei gyorsan szántották fel sápadt arcát, majd a párnára hullottak.
- Ha tudtam volna... jajj istenem. Annyira elhanyagoltalak az utóbbi időkben. Szinte nem is beszéltünk. Észre kellett volna vennem, hogy baj van.
- Nem a te hibád, Harry. Nekem kéne bocsánatot kérnem, amiért titkolóztam. Megszegtem... az ígéretünket. - suttogta, majd egy újabb köhögőroham tört rá.
- Nem baj.. Nem baj... - köszörültem meg a torkom, majd az egyik kezét a homlokomhoz emeltem. - Te mindig ott voltál nekem Zayn. Mindenben segítettél, még abban is, amiről tudtad, lehetetlen. Ott voltál mellettem ha beteg voltam, és a legszebb napjaimat is velem ünnepelted. Őszintén örültél a boldogságomnak, és képes voltál átérezni minden fájdalmamat. Keresve se találhattam volna nálad jobb barátot. Bárcsak.. minden hozzám hasonló idiótának jutna egy olyan barát, mint amilyen te vagy. Sajnálom, hogy én önző módon nem voltam mindig melletted.. hogy sok problémádat egyedül kellett megoldanod. Nekem a mosolyod volt az, ami mindig erőt adott. Sajnálom, hogy nem tudtam ugyan ezt viszonozni az enyémmel.. - fúltam el a végére. Zayn szemei még az eddigieknél is jobban csillogtak.
- Pontosan ezt érzem én is, Harry.. ne aggódj.. a mosolyod.. a mosolyod a legértékesebb dolog a világon. Ezt ne felejtsd el. Adj erőt vele másoknak is, mert én visszakaptam tőled minden szeretetem, amit próbáltam neked átadni.  Köszönöm... - suttogta halkan. Utoljára megszorította a kezemet, majd teste elernyedt. Hosszú szempillái lágyan ölelték körbe csukott szemeit, melyek örökké lezárultak. Ajkain halvány mosoly táncolt. Boldogan ment el. Biztos vagyok benne.
Nem tudtam mi ez az érzés ami hirtelen a hatalmába kerített. Üres voltam, de ez az üresség fájt. Nem olyan volt, mint mikor Louist elvesztettem.. ez más fajta fájdalom. Mélyebb volt.. és összetettebb. Zayn arcát láttam mindenhol, mikor behunytam a szemeimet.
Zayn és én a parkban, Zayn és Liam a patakba löknek engem, Zayn mosolyog, Liam kinevet. Jön Louis, és mindkettejüket beborítja. - az emlékek hatására keserű mosolyra húzódnak ajkaim is - Louis kisegít a vízből, a kezei nagyok és melegek. Zayn visszaránt, és mindannyian a vízbe esünk. Liam a parton nevet rajtunk. Louis morcos, de lassan ő is megenyhül, és elmosolyodik, ahogy Zayn szájából kiesik egy apró hal. Olyan sok emlék, de bárcsak több lehetne. Bárcsak több időt tölthettünk volna el együtt. Bárcsak.. bárcsak itt lehetne velem Zayn.

Louis szemszöge:
A kép homályos volt. Szinte semmit sem láttam. Orrfacsaró bűz csapott meg hirtelen. Azt hittem mentem megfulladok. Próbáltam felülni, de egy erős, határozott lökés visszataszított az ágyba azonnal.
- Louis, még nem szabad felkelned. Baleseted volt. Ne aggódj, minden rendben lesz. - hallottam meg egy szépen csengő férfihangot valahonnan mellőlem.

- Louis? Ki a fene az a Louis..?