18. Fejezet - " Talán erre szokták mondani, hogy amit az isten ad, azt el is veszi. "

Jajj lányok, ne haragudjatok, hogy csak most hozom. :| Az én hibám..:c Az egyik osztálytársammal maradtam 1 órát kondizni, és a cuccomat bezárták a szekrényünkbe, de kulcsot nem hagytak..:| Össze vissza rohangáltam, hogy megtudjam kitől kapok pótkulcsot, de a csávó rosszat adott, megint rohantam egy sort, mert nem nyitotta ki... végül feljött a termünkbe, és voálá, megoldotta. :D De 4-kor indultam el végül..:'D Mire hazaérem anyu itthon volt, és tanulnom kellett. ( Még így is elsunnyogtam holnapra egy dogára való tanulást, mert csak átolvastam..) De most már itt vagyok, élek, virulok, és hoztam még egy fejezetet.:D Jó olvasást!

Miután Eliza abbahagyta a sírást, elindultunk vissza mindketten az otthonunkba. A két 'őr' akikről mint később kiderült, Eliza bátyjai, hazavitték Zaynt, Niall, és Daisyt. Mikor beléptem a ház ajtaján, Daisy zokogva vetette magát a karjaimba. Olyan szorosan ölelt magához, mintha soha többé nem akarna elengedni.
- Istenem, Harry.. annyira aggódtam! Este beszélni akartam veled, de elaludtam, mikor éjszaka felébredtem, valaki állt az ágyam mellett. Nagyon féltem! Megragadott, és valamit a számhoz nyomott. Elájultam, és mikor felébredtem, már a csónakházban voltam Zaynnel. Istenem.. Zayn jól van? - ragadta meg a kezemet, és ujjait rákulcsolta az enyémekre.
- Miért ne lenne jól? - néztem rá furcsán, és valamiféle megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, szörnyen rossz előérzetem támadt.
- Szegény szörnyen köhögött... a poros levegő pedig csak rá tett egy lapáttal. -hajtotta le a fejét, és az ajkaiba harapott.
- Ne aggódj, biztosan nincs semmi baja. - simítottam végig a haján, majd egy tincset az orromhoz emeltem. Puha volt, és virágillatú. A délután további részét a nappaliban ülve töltöttük. Daisy mosollyal az arcán terült  el a kanapén, míg én a zongora előtt ülve bűvöltem a billentyűket.
Daisy hosszú ujjai kecsesen túrtak a hajamba, míg másik kezével lágy vonalat húzott végig a kulcscsontomon. Fekete loknijai ráomlottak az vállaimra, ahogy előrébb hajolt, és orrával halványan végig simította az arcomat. Ekkor már elfordultam a zongorától, így ő a két lábam között állt. Még így, ülve is alig volt magasabb nálam. Formás mellei a mellkasomnak ütköztek. Halvány rózsaszín ajkai csókért esedeztek. Apró kezeit körbefonta a nyakamon, ezzel is közelebb húzva magához. Nagy lendülettel álltam fel, és vettem őt a karjaimba. Az emeletig cipeltem, majd ott gyengéden lehelyeztem az ágyra. Fekete szemei úgy csillogtak, mint a csillagokkal borított sötét égbolt.
Tudom, hogy Elizát 'ellöktem' magamtól. De Daisy más. Vele minden olyan.. egyszerű. És szép. Míg Eliza mögött Zayn Liam és Louis arca is figyelt, itt csak Louis halványodó, szomorkás ajkait látom. Amik jelen pillanatban, egyre kevésbé tűntek fel. Nem éreztem bűntudatot.
Daisy lágy csókokkal borította be az arcomat és a nyakamat. Én ezalatt kibujtattam őt a ruhájából, ami mostanra elég könnyen ment. Az elején még voltak problémáink ezzel. Sötét haja szétterült az ágyon, ezzel teljesen beborítva a hófehér huzatot. Heves, erőszakos csókot váltottunk, ajkai vágyakozóan jöttek az enyémek után, ha elakartam húzni. A levegő forrt, és a lélegzetvétel egyre nehezebben ment. A szobát Daisy halk, nőies sikolyai, és kéjes nyögései borították be, ahogy összefonódtak az enyémekkel.
Kezünket összekulcsoltuk, így hajtottuk álomra a fejünket. Szorosan magamhoz vonva tartottam, hogy ne legyen félnivalója. Tudja, hogy én mindig itt leszek neki.
Talán a sors fintora, hogy azt a nőt ölelem át, aki régen azt a férfit akarta, akit én is. Lehetséges, hogy egy ember két emberbe legyen szerelmes? Mert velem ez történt. Louis szerelme fájdalmas, nehéz, heves, de gyönyörködtető. Magához láncol, és nem enged el. Fölvisz az égbe, de azonnal le is taszít onnan. De mindent megad, amire szükségem van. Daisyé viszont gyöngéd, lágyan ragad magával, és hívogat. Könnyed, és egyszerű. Nincs semmi fájdalom, csak az élvezet. Mindkettő más, de mindkettőre szükségem van. Furcsa vagyok, igaz?

Hajnalban Daisy mocorgására ébredtem. Karcsú, mezítelen testét megvilágította a nap néhány rakoncátlan sugara, ahogy beszökött a szobába. Nem vette észre, hogy ébren vagyok. Halvány mosollyal az ajkain vett magára egy tiszta ruhát, majd kezdte el hajtogatni a tegnap eldobált ruhadarabokat. Mikor egy pillanatra felnézett, tekintetünk összetalálkozott. Mosolya még szélesebb lett, ezzel egyetemben az enyém is megjelent.
- Jó reggelt. - suttogta halkan.
- Neked is. - ültem fel, így a takaró a derekamig lecsúszott. Ezzel láttatva férfias felsőtestemet. Daisy kissé kipirult, és szemeit lesütötte. Rekedtes kuncogással fejeztem ki, mennyire tetszik amit tesz. Még mindig pirulva ugyan, de most már rám nézve ült le mellém az ágyra.
- Csinálok reggelit. - lehelt apró csókot ajkaimra, majd felállt. De én egy gyengéd rántással az ölembe húztam őt, és elmélyítettem a csókunkat. Gyenge ütésekkel próbált meg eltolni magától, mire csak még szorosabban húztam magamhoz. Ajkai elnyíltak, és nevetni kezdett, mire elengedtem.
- Jól van Harry! Ennyi elég lesz, különben nincs reggeli! - tette csípőre a kezeit, majd mosollyal az arcán elindult a konyhába.
- Azt nem élném túl. - nevettem fel, majd én is elkezdtem felöltözni.
Reggeli közben Daisy viszont már egy fokkal feszültebb volt.
- Mi a baj? - néztem rá kíváncsian, mivel még egy falatot sem evett.
-Harry. el kell mondanom valamit. - tördelte az ujjait idegesen. Letettem a lekváros kenyerem a tányérra, jelezvén, figyelek. - De nem itt. - állt fel, és a kert felé vette az irányt.
Gyönyörű volt. Az udvar közepén egy hatalmas tölgyfa álldogált. A fű fényesen izzott a napfényben. A fa lomkoronájából madarak figyeltek minket, és vidám énekszóval köszöntöttek minket. Daisy a fa mellé állt, és nekidőlt a hatalmas törzsének.
- Harry, én... - nyelt nagyot. Nem tudta elkezdeni.
- Baj van? - ijedtem meg azonnal. Daisy nem szokott ilyen furcsa lenni.
- Nem, Harry ne aggódj.. én csak.. A te gyermekedet hordom a szívem alatt. - nézett a szemembe. A világ kettőt fordult velem, ha nem többet. Nem voltam felkészülve erre a hírre. Lefagytam. A testem lángolt, még is fáztam. " a te gyermekedet"  - visszhangzott a fejemben.  Az enyémet..
Boldog voltam. Hihetetlenül boldog. Daisyt magamhoz húztam, és lágyan megcsókoltam. Megpörgettem a levegőben, mire felnevetett. Azonnal megkönnyebbült, amint látta a reakciómat.
- Mióta? - húztam magamhoz újra, hogy a szemeibe nézhessek.
- Lassan két és fél hónapja. - mosolygott kedvesen. A szívembe eddig nem ismert melegség költözött. Karon ragadtam Daisy, és elindultam Zaynhez és Elizához. Nekik akartam először elmondani az örömhírt. Mikor azonban ajtót nyitott nekem az egyik rémült szobalány, a gyomrom összeszűkült.
- Jajj istenem, azt hittem az orvos lesz az végre! - szűkültek össze a szemei, majd a nappaliba rohant.
- Orvos? Minek kéne orvos? - értetlenkedett Daisy, nekem viszont kezdett megfogalmazódni a válasz a fejemben.
- Zayn úrfi rosszul van.  De nem segített a gyógyszere.. megint rohama van. és nem csillapodik. Az előbb vért köhögött... - rohant el mellettünk egy másik szobalány egy edény meleg vízzel és tiszta törülközővel.
Talán erre szokták mondani, hogy amit az isten ad, azt el is veszi...