17. Fejezet - "Üres voltam. Mérhetetlenül üres. "

Fáradt voltam. A véres ruha mindenhol hozzám tapadt, ezzel még kényelmetlenebbé téve az amúgy sem kellemes utat. A folyópart túloldalán volt a csónakház, amit csak úgy tudtunk elérni, ha megkerültük az egészet, mivel csak egy helyen volt híd. Szerencsére autóval mentünk, de az autóba bekukucskáló járókelők arcára még így is kiült a halálfélelem véres ruháinkat látva. Meg is tudom érteni őket. Mikor végre megérkeztünk, már dél felé járt az idő. De a magas fák lombjai eltakarták a nap sugarai elől a folyó ezen szakaszát. A csónakház törött ablakain gyér fény vonzotta magához a kint fagyoskodókat. Apró bogarak próbáltak átjutni a nyílásokon a kecsegtető fényhez, de nem jártak sikerrel. Egy vékony szövetanyag állta útjukat. Ezzel csak még jobban hívogatva őket. Lassan közelítettük meg az apróbb, fából készült csónakházat. Az ajtó hangos, éles nyikorgással tudatta a bent lévőkkel, hogy társaságuk akadt. Bent 5 személy tartózkodott. Két kigyúr férfi, akik közrefogták Zaynt és Daisyt. Az ajtóval szemben pedig minden eddigi szenvedés okozója. Eliza.
Mérhetetlen düh, és harag lett úrrá bennem, mikor megláttam őt. Emelt fővel, diadalittas mosollyal nézett ránk. Szemeiben ott csillogott a felsőbbrendűség érzete. Hosszú lábait átdobta egymáson, és karba tett kézzel várta a mondandónkat.
- Megtettem amire kértél, Eliza! Engedd el őket! - léptem felé egyet, mire csak harsány nevetésben tört ki.
- És mégis mivel bizonyítod, kedvesem? Azt hitted, a véres ruhád elég bizonyíték lesz? Vagy mit hittél? Kézzel fogható bizonyíték kell.
- Én tudok adni. - nézett rá Niall, aki eddig csendben volt. Kihúzta az apróra összehajtogatott papírt a zsebéből, amiről nem tudtam micsoda, de rossz előérzetem támadt. Átadta a papírt Elizának, majd újra mellém lépett. Eliza hümmögve olvasta el a lapot, majd gúnyos mosolyra húzta ajkait.
- Szóval mégis csak megtetted. Megleptél Harry. Kósza könnycsepp hullott alá szememből, mikor Eliza a kezembe adta a papírt. " Louis Tomlinos, a halál beállta reggel 7:57 perc. Oka: Mély szúrt seb következtében túl sok vért vesztett. Nem lehetett megmenteni... " A szívem kihagyott egy ütemet. Miért nem mondta el Niall? Ezért kérte, hogy felejtsem őt el? Miért nem így mondta? Meg sem szoríthattam a kezét utoljára.. bár félő, ha megtettem volna, többé nem eresztettem volna el. Eliza vékony karjai fontak körbe hirtelen. Szorosan húzott magához, és úgy suttogta a szavakat, melyektől kirázott a hideg.
- Te és Én.. Boldogan fogunk élni.. Együtt.. Örökké! - Ha ellenkezel, nem engedem el a többieket.. - suttogta ajkaimba, majd lágyan megcsókolt. Nem ellenkezhettem. Hagytam, hogy ajkai lassú játékra hívják az enyémeket. Eközben intett a két gorillának, hogy vigyék ki Zayn, Daisyt, és Niallt. Nem ellenkeztem, nem is akartam. Semmi értelme nem lett volna már. Louis nincs többé, Daisy és Zayn elmehetett. Kit érdekel, velem mi lesz most már?
 Eliza eközben megfosztott a zakómtól, és a nyakkendőmnél fogva húzott közel magához. Elterültünk a széles kanapén. Apró ajkai folyamatosan csókért könyörögtek, amiket meg is adtam neki. Hosszú, vékony ujjai ingem alá kalandoztak. Bejárva ezzel minden porcikámat, amit elért. Végighúzta körmét a hasfalamon, majd egy rántással tépte le rólam az ingemet. Felemelkedtem ,hogy ránézhessek az arcára. Ám ekkor, két meggyötört, fájdalmas mosollyal díszített arc bámult vissza rám. Louisé... és Liamé.
Louis immáron üveg kék szemei fájdalmasan csillogtak, ajkai halványan lefelé gördültek. Liam ajkai viszont keskeny vonallá húzódtak össze. Mindig ilyen arcot vágott, mikor megpróbálta visszatartani a könnyeit. És ekkor, eszembe jutott miért látom az ő arcát is..

Visszaemlékezés..
- Harry! De rég láttalak! Hogy vagy? - lépett elém Liam, majd jó szorosan megölelt. 
- Megvagyok.. köszönöm. - mosolyogtam rá halványan. Dehogy voltam jól.. Louis ekkortájt ment el. Eléggé magam alatt voltam. 
- Liam, nem mintha nem tudnám, meg minden, de miért is vagyunk ma itt? - néztem rá zsebre dugott kézzel. Liam ajkai vékony csíkká préselődtek össze. Szemeiben valami megmagyarázhatatlan érzelem csillant meg egy pillanatra. 
- Tudod, Zayn és Eliza esküvője..Vagyis ez inkább a hivatalos leánykéső.. - fúlt el a hangja mondandója végére. 
- Ó tényleg! Már emlékszem. De hisz ez egy jó hír! Nem igaz? Zayn végre boldog. 2 éve mást sem csinál, csak Elizát hajkurássza. Őszintén megmondom, már nem bírtam kivárni mikor adja be a derekát az a lány! - bólogattam bőszen, majd kortyoltam egyet a vörösboromból. 
- Ja.. igen. Szerencsés. 
- És te nem akarsz megnősülni, Liam? A te apád nem szokta két percenként megkérdezni, hogy mikor hozol már 'asszonyt a házhoz'? - nevettem el magam, majd a vállára csaptam. Liam azonban nem nevetett velem. Ajkai keserű mosolyra húzódtak, majd mikor belenéztem a szemébe, mindent megértettem. 
- De hisz te.. te szerelmes vagy Elizába! Istenkém! - kaptam a fejemhez.
- Örülök, hogy végre rájöttél Styles, de kérlek ne tudasd mindenkivel.. 
- Sajnálom.. de ő már másé. Szerintem keress valaki mást. - tettem vállára kezem bátorítóan, de csak egy lemondó sóhaj volt a válasz. 
- Nincs más.. helyette.. nem lehet mást találni. - szívta be a levegőt élesen. Beletúrtam a hajamba, és próbáltam kitalálni valamit, mivel tudnék neki segíteni. De ebben a helyzetben, nem lehetett mit tenni. Az egyik legközelebbi barátja nemsokára felségül veszi azt a nőt, akibe fülig szerelmes. Ez ellen nem tehetünk semmit.. Zayn boldogságát pedig a világ minden kincséért sem lennék képes feláldozni. Akármennyire is szeretem Liamet. 

Hát persze... Nem tehetem ezt! Hiába kéri ezt tőlem Eliza. Liam szereti őt, én pedig Louist. Akit igaz, soha többé nem fogok visszakapni.. de én akkor is hű kell maradjak hozzá. Felemelkedtem Elizáról, és mellé ültem. Tettemet értetlen tekintettel figyelte.
- Figyelj Liza.. gyönyörű vagy, okos, bájos, és nagyon kívánatos. De nem tehetem ezt. Nem most, és nem veled. Liam a barátom, és szeret téged. Emellett Zayn a férjed! Nem tudnék ilyen bűntudattal tovább élni. Hogy tudom, két barátom is szeret téged.. Kérlek, bocsáss meg.
- Harry.. annyira sajnálom. Én csak.. Annyira irigy voltam Daisyre! Ő mindent megkapott! Szépséget, amiért mindenki őt akarta. Hírnevet, Pénzt, Jómódú családot, és még téged is! Én mindig is tudtam, hogy te nem a nőkhöz vonzódsz. Ne haragudj, még régebb kihallgattam egy beszélgetésedet Louisszal.. és mindig az orra alá dörgöltem, hogy te soha nem fogod megkérni az ő kezét. Erre.. házasok vagytok! Nem tudom mivel vett rá.. de hihetetlenül mérges voltam. Hogy még így képes volt magához kötni téged.. én csak.. én csak meg akartam leckéztetni. Az elején csak azt akartam, hogy neki fájjon.. de az utóbbi időben Zayn teljesen elhidegült tőlem.. és úgy éreztem.. az még jobban fájna neki, ha téged vennélek el tőle.. és ha még ezek után velem is lennél.. beleőrülne a kínokba! Viszont tudtam, hogy te Louist szereted... és a fülembe jutott, hogy mennyire megbántott többször is.. és gondoltam.. ha írok egy levelet, amiben arra kérlek, tüntesd őt el.. azzal neked is segítek.. De annyira sajnálom.. nem hittem, hogy tényleg megteszed.. azt hittem, hogy felháborodva jössz majd el ide.. Én elengedtem volna Daisyt és Zaynt érted cserébe.. Úgy sajnálom, hogy erre kényszerítettelek! - tört ki belőle a hangos zokogás. Magamhoz vontam, és jó szorosan megöleltem.
- Tudom Liza.. Tudom.
- Kérlek Harry, bocsáss meg! - kezdett el újra zokogni, mire még szorosabban húztam magamhoz.
- Megbocsájtok. - suttogtam a hajába, majd homlokon csókoltam. Már nem voltam mérges. Már nem haragudtam. Üres voltam. Mérhetetlenül üres..