2013. november 2., szombat

23. Fejezet - "Jobb nekik külön"

Louis szemszöge:

Magány. Olyan furcsa, még soha nem éreztem magamat magányosnak. Mindig volt mellettem valaki, aki fontos volt nekem. Szóval..nem is biztos, hogy magányos vagyok, mert még soha nem éreztem ilyet. Ez az első alkalom. Olyan.. üresnek érzem magamat. Furcsa, ugye? Üresnek érezni magunkat, mintha jelentéktelenek lennénk.Szerintem az embereknek meg kéne tiltani, hogy egyedül elmélkedjenek, mert csak ilyenekre tudnak gondolni egy idő után. Hogy magányosak, hogy hiányzik valami az életükből. Az enyémből is hiányzik valami. Vagyis inkább, valaki. Már többször álmodtam róla. Mindig ugyan az az álom kísért. Ugyan azzal a fiúval. Mindig ugyanabban az erdőben találom magamat, amint elalszom. Hiába keresem a kiutat, nem találom. Végül pedig eljutok egy apró facsemetéhez, amit egy rózsabokor ölel körül. Ő pedig mindig megjelenik. De sosem láttam még az arcát. Egészen mostanáig. A fiú barna, göndör fürtjein megcsillan a fák lombjai között beszökő fénysugár. Arcán hatalmas mosoly ül, amely előhívja édes gödröcskéit. Az ajkai olyan vörösek, mint a rózsák, a szemei pedig.. a szemei úgy fénylenek, mint a smaragdok. Zöld fénye melegséget, és bizalmat sugároz felém. Próbálok lépni felé, de Ő azonnal meghátrál. Ajkai már nem görbülnek felfelé. Szemei már távolságtartóan néznek vissza rám. Elvesztették fényüket. Az erdő pedig ezzel egy időben veszti el szépségét. A madárének eltűnt, a fák lombkoronái barnában és feketében pompáztak. A talaj sáros, és csúszós lett. A gyönyörű rózsabokor pedig elkezdte lehullajtani szirmait. A kis facsemete pedig hirtelen megnőtt. Már nem volt szüksége a rózsák védelmére, már nem kellett őt megvédeni. Elpusztította őket, ezzel teljesen tönkretéve a gyönyörű rózsák életét. A fiú pedig eltűnt. Hiába kerestem, nem találtam őt sehol. Leültem a most már hatalmas fa alá, és kezembe vettem az egyik félholt rózsaszálat. Édes illata volt, leírhatatlanul édes. Szinte simogatott. Mikor felálltam, tudod mit vettem észre? Egyetlen egy szál rózsát, ami megmaradt. De az a rózsa nem vörös volt, hanem fehér. De hogy került oda, a szebbnél szebb vörösök közé egyetlen egy szál fehér? Kitudja. De pont olyan magányos lehetett, mint én most.
- Szerinted, ez mit jelent?
Várakozóan néztem fel Niallre, hogy mit fog mondani, de ő csak hallgatott.
- Niall, te tudod ki az  a fiú, akit az álmaimban látok, ugye? - kérdeztem halkan, de nem válaszolt. Az állánál fogva kényszerítettem őt. hogy a szemembe nézzen. - Mondd el, kérlek.. - suttogtam alig hallhatóan, mire jól láthatóan megfeszültek az izmai. Kifújta a bent tartott levegőt, és szomorú mosollyal az arcán nézett rám.
- Igen, tudom. - szívta be a levegőt élesen.
- Ki Ő? Mit jelent nekem? Miért álmodom róla? Szerettem őt? Vagy Ő szeretett engem? Együtt voltunk? Miért nem keres..? - tettem fel egyszerre neki minden kérdést, ami hirtelen eszembe jutott.
- Louis, Ő Harry... - néhány másodpercig hezitált, mintha nem tudná, mit is kéne mondania nekem. - Szeretted őt, és talán Ő is téged. De el kell őt felejtened, mert Ő már nincs többé. A balesetkor, ketten voltatok az autóban. Vitatkoztatok. Ő féltékeny volt rám, te pedig védeni akartál, mert meggondoltad magad, és engem akartál. Louis, csak te élted túl a balesetet. - úgy mondta ezt, mintha betanult szöveg lett volna. Éppen ezért, megéreztem, hogy hazudik. Az álmomban is olyan megnyugtató volt a mosolya. Biztonságban éreztem magam vele. Kizárt dolog, hogy veszekedtünk volna. Niall hazudik. De így, soha nem fogom megtudni, mi is az igazság. Ki fogom deríteni, mit rejteget. De ehhez, segítségre van szükségem.
- Louis, lenne itt még valami. - reménykedve néztem fel rá, hátha meggondolta magát, és elmond mindent,  de teljesen megsemmisített a mondandója.
- Az apád beteg, Louis. Azt akarja, hogy menny haza, és vedd el feleségül a főnöke lányát. Így biztosítva lenne a jövőd. Louis, holnap muszáj elindulnunk. - tette a kezeit a vállamra, majd kiment a szobából. Nem hiszem el. Nem emlékszem semmire, az álmaimban egy göndör srác zaklat, Niall úgy hazudik, mint a vízfolyás, az apámnak kitudja mi baja van, és még egy vadidegen lányhoz is hozzá akarnak kényszeríteni? Fenomenális. Mintha valaki örömét lelné abban, hogy az én elcseszett életemet még jobban tönkretegye. Idegesen túrtam bele a hajamba, majd megpróbáltam újra álomba merülni, hátha újra láthatom, mint utólag kiderült, Harryt.

Niall szemszöge:
Remélem nem jött rá, hogy hazudtam neki. Gratulálok Niall, belehazudtál a két szép szemébe. De olyan ártatlan! Ha megtehetném, már rég nem egyedül 'koptatná' az ágyat.. De a legutóbbi baklövésem után... csoda, hogy egyáltalán szóba áll velem.
A telefon éles hangja tudatta velem, hogy Tomlinson papa viszont már egyáltalán nem olyan türelmes, és jóhiszemű mint a fia. A morgó hang szinte bántotta a füleimet, mikor beleszólt.
- Niall fiam, akkor sikerült? Hazahozod? - kérdezte köszönés nélkül két köhögés között.
- Igen, uram. Sikerült rávennem. - sóhajtottam fel szomorúan.
- Remek! Holnap amint tudtok, induljatok! Mr Calder, és a gyönyörű lánya már tűkön ülnek, hogy megismerhessék! Ó, és ne felejtsd el a fejébe tuszkolni az összes illemszabályt, meg mindent amit elfelejtett. Azt a Harry gyereket pedig elfelejtette, ugye?
- Uram... Louis emlékszik rá, de nem tudja kije is volt.- a vonal túlsó végéről harsány nevetés hallatszott. - Helyes! Ne is emlékezzen arra a kis ficsúrra! A jövője a legfontosabb. Talán egyszer még hálás leszek Mr. Stylesnak, hogy ilyen ügyesen elbánt a fiammal. - muszáj volt beharapjam az ajkaimat, és belemarjak a kezembe, hogy ne fűzzek hozzá valami csípőset a megjegyzéseihez, és rakjam le a telefont. Gyűlöltem ezt az embert.
- Na, akkor Niall fiam. Holnap találkozunk. További szép estét! - azzal le is rakta a készüléket. Szomorúan néztem a néma kagylót. Ez már egy ideje nem arról szólt, legalábbis nekem, hogy Louis az enyém legyen. Rájöttem ,hogy soha nem lehet az enyém. Fájt, de el kellett fogadjam. Már csak azt akartam, hogy Louis boldog legyen. Viszont a hírek ide is eljutnak. Tudom, hogy Harry lánya két napja megszületett, és tudom, hogy minden erejével azon van, hogy elfelejtse Louist. Most először.. mérhetetlen sajnálatot éreztem iránta. Annyira ragaszkodott Harryhez. Annyira szerette. De Harry ezzel az érzéssel nem tud megbirkózni. Elhiszem, hogy szereti Louist. De... talán tényleg jobb nekik külön. Egymás nélkül.

Nem lett túl hosszú, de remélem tetszik!:) Ne felejtsétek el, hogy holnap SOML klip, és rekordot döntünk!:)) Tovább szép estét mindenkinek, az X-Faktorhoz pedig (már aki nézi) annak jó szórakozást kívánok!:)

10 megjegyzés:

  1. azta *-* mester! mester! mester!!! ez valami..húúúhaaa!***-*** na,de egy dolog....KÖNYÖRGÖN NE HOGY ÖSSZEHOZD LOUIS-T ÉS ELEANORT!!TT-TT nem csipázom a csajt..bocsánat..nah mindegy larry larry larry ez a lényeg!xd gyors köbvittt!xd jah és...köcsög ez a Louis apuka:p

    VálaszTörlés
  2. Ahw, mester vagyok! >w< Olyan jó ezt olvasni. :'3 Hát..:C Akkor a hajadat fogod tépni, de rendesen. :DDD Larry, Larry, kitudja, hogy alakulnak a dolgok.:) Jövőhéten hozni fogom:)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Drága, drága Sayu!
    Szerintem nem lett rövid, de ha még is ebben minden benne volt. Egyszóval tökéletes.
    Ahw ***-*** Louis szemszöge. Először mosolygásra késztetett de amikor az álmáról beszélt, ahogy gyönyörűen leírta a tájat, Harryt megkönnyeztem. Szinte már hiányoltam a könnyeket, de most visszatértek hozzám. Annyira megható volt jó értelemben, mert hál' Istennek nem halt meg senki. :D A gyönyörű hasonlatok, metaforák. Imádtam. Egyik kedvenc részem lett szerintem ez a mai. Nem mintha a többit nem imádtam volna de ebbe beleszerettem. Szegény Louis. A szívem szakad meg. Niall huuuh remélem elnyeri méltó büntetését. :D (mint egy népmese úgy fogalmaztam:D). Hogy volt képes így érzelemmentesen Louis ,,két szép" szemébe hazudni ahogy te fejezted ki. Áááááá a kis szöszi már akkor nem bírtam amikor rámászott Louisra. A másik meg: képbe jött Eleanor aminek örülök mert számomra szimpatikus a csaj egy részem Elounor shipper. Jaj de unszimpatikus Louis édesapja, de ez van :D Azért örülök hogy Nialler beismerte hogy semmi esélye Louisnál, de akkor is mi műsort lenyomott. Még hogy Harry meghalt.. Őt választotta. :oooo
    Úristen, megszületett a baba!!Annyira kíváncsi vagyok milyen lett. Kép nincs ? :D Remélem Harry és Louis útjai újra egybefutnak majd.Mert nem jó nekik külön mi az hogy jobb nekik egymás nélkül :oo :D -Ma nagyon konzervatív vagyok- xd
    Egy szó mint száz. Imádom, tökéletes, fenomenális.
    Ui.:Annyira várom a klipet. :D Olyan fangirlinget lefogok csapni ha feltöltik :D XD
    Az első megjegyzésem eltávolítottam mert nagyon zavaros lett mivel telefonról pötyögtem és inkább írtam egyet laptopról:)
    xX Gréta

    VálaszTörlés
  5. Húha, jézusom. :DD Mikor megláttam a kommentedet, akkora vigyorom lett, hogy nem tudom letörölni. x'D Az előző megjegyzés..:c Megijedtem, hogy valaki szórakozik, mert úgy írja ki, mintha én töröltem volna. :c Már indultam jelszót változtatni. :D Igen, Louis szemszöge:$ Imádtam írni ezt a fejezetet is, de örülök, hogy különösen tetszett. :D Jól van na, nem fog többé meghalni senki. Vagy még is.. lehet drámai lesz a befejezés. :'DD Sírni fogtok:D Niall.. hát ő hazudik mint a vízfolyás, de nem ő lesz az egyetlen. :D Elnyeri, ne aggódj. :D Igen, Eleanor. Utálni fogjátok, de egy idő után lehet meggondoljátok magatokat:s Kitudja. :D Még én sem tudom pontosan, mit fog csinálni, de bonyodalmat fog okozni, az biztos. :D A babáról nem gondoltam, hogy kell kép, de most hogy mondod, keresni fogok egyet!:D Egybefognak, de még hogy!:D
    Ui és röff válasz: Én is *-* xdd Nem csak te!:D

    VálaszTörlés
  6. Szia! Azt hiszem oktober vege fele talalhattam ra erre a blogra...nagyon tetszik! Ez tolem azert nagy szo, mert ezen kivul meg csak egy blog, a Sosem hittem volna tetszett. (Larrys)
    Tovabbi sok sikert a blogodhoz es hamar hozd a kovit!
    Ui.: nekem is Harry a kedvencem ;)

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy tetszik!:) Legalább tudom, hogy érdemes volt belekezdeni!:) Ha tényleg ilyen nehéz eltalálni az ízlésedet, akkor még nagyobb becsben tartom, hogy szereted! ^^ Köszönöm szépen!:) A héten hozni fogom.:) Harry<3 ^^ :D

    VálaszTörlés
  8. http://a-stylinson-story.blogspot.hu/2013/11/a-blog-elso-dijad.html meglepiii!xd:) mert meg érdemled:)

    VálaszTörlés
  9. Csatlakozva az előttem szólókhoz, én is nagyon nagyon imádtam, és alig várom a folytatást. És tőlem is kapsz egyet. ;)
    http://inyourimaginationstories.blogspot.hu/2013/11/award-3.html

    VálaszTörlés
  10. http://larrystylinson-louisandharry.blogspot.hu/2013/11/dijaim.html Tőlem is kapsz egy díjat! :D Imádom a blogodat és a rész is mint a többi nagyon de nagyon jó! :D Várom a kövit :)

    VálaszTörlés